Az amerikai CW tévécsatorna és az HBO Max által közösen gyártott Superman és Lois az elmúlt időszak egyik legnagyobb szuperhősös meglepetése. A produkció az Acélembert egy olyan élethelyzetben mutatja be, amelyben még sosem láthattuk: Kal-El megházasodott, és ikerfiait nevelgeti Metropolisban nejével együtt, amikor egy tragédia hazaszólítja Smallvi
Helyenként 20 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet is mértek szerdán - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán, ahol úgy fogalmaztak: "nincs mese, itt a tavasz".
Az oltóanyagok szállításának késlekedése miatt jelentősen halasztódik, március eleje helyett várhatóan leghamarabb csak a jövő hónap végén kezdik meg a 65 évesnél idősebbek beoltását Belgiumban, pedig a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma ismét emelkedik az országban – közölte a The Brussels Times című, angol nyelvű belga hírportál szerdán.
Az Árpád-ház-program támogatásában Arpadiana címmel angol nyelvű könyvsorozatot indított az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont az Árpád-kori Magyarországról Fodor Pál és Zsoldos Attila szerkesztésében.
Az ember azt ábrázolja, ami körülveszi – miért lenne ez másként a járvánnyal? Kínától Lengyelországig, Indiától Angliáig néhol vicces, máskor megható graffitik készültek. De nem kell ilyen messzire menni, az újpestiek is találkozhatnak hatalmas maszkos faliképpel.
Alig több mint egy év múlva Magyarországon zajlik majd a 2022-es országgyűlési választás. Nem lesz könnyű dolga az ellenzéknek, hiszen a Fidesz 2011 óta folyamatosan úgy változtatja a választási törvényt, hogy a pálya neki lejtsen. Ennek egyik lehetséges ellenszere az előválasztás. A jelen állás szerint mind a 106 egyéni választókerületben lesz ell
Gőzerővel megkezdődött a regisztrált idősek, illetve a különböző rizikócsoportokba tartozó 60 év alattiak oltása a kínai Sinopharm-vakcinával. Első körben 275 ezer ember oltására elegendő anyag érkezett hazánkba, de több hónap alatt ötmilliót kapunk.
Egy érdekes statisztikai adat: a Ferencváros még sosem győzte le a fehérváriakat pályaválasztóként a Magyar Kupában. Most sem történt így, az idei sorozat nyolcaddöntőjében a Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett, így kiesett. 2017 óta nem képes a zöld-fehér csapat a kupadöntő közelébe kerülni. Az is igaz, hogy véleményes gólokkal nyert a MOL Feh
Mesélnék címmel jelent meg szerda este a Fatal Error zenekar legújabb klipes dala, amit az AWS február elején elhunyt, fiatal frontemberének ajánlottak a zenészek.
Meghalt 102, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2855 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Első fokon Kulcsár Edináék jöttek ki győztesen a Tibi atya nevű oldallal szemben, s örülnek, hogy győzött az igazság. Tavaly januárban kommentháború tört ki a blog és az üzletasszony családja között, ami odáig fajult, hogy Kulcsárék jogi útra terelték a dolgot.
Varga Judit igazságügyi miniszter a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) szerdai online jogállamiság-vitáján arra biztatta a nyugati „buborékban” élőket, hogy „merjenek szembenézni a mainstreammel”, ugyanis – mint mondta – soha nem baj, ha az embernek van önálló véleménye.
Akkora mértékű véralkoholszinttel kapcsoltak le egy sofőrt nemrég Szerbiában, hogy az már bőven elég lett volna a halálhoz is, ő azonban még a volánhoz ült.
Unalmasnak tartod a sült krumplit vagy szeretnél egészségesebb krumplis köretet készíteni a családnak? Mutatunk pár finom receptet, amit könnyedén megsüthetsz otthon.
A népszerű sportriporter a múlt héten szenvedett autóbalesetet. Szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban az eset után sorozatos támadásoknak van kitéve.
Kihirdette a budapesti polgári kezdeményezés részletes szabályairól szóló rendeletet Karácsony Gergely főpolgármester: a szabályozás lényege, hogy a fővárosi polgárok egyeztetést kezdeményezhetnek a fővárosi vezetéssel, vagy alakíthatják a Fővárosi Közgyűlés napirendjét.
Szerinte az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot fog folytatni a magyar jogállam helyzetéről, és nemcsak egy-egy jogsértőnek vélt törvényről fog véleményt alkotni.