A Szent János Kórház közbeszerzést írt ki aneszteziológiai és intenzív terápiás szolgáltatásra, amely hátterében két dolog állhat: a harmadik hullám miatt fellépő munkaerőhiány, vagy az a tény, hogy az év elején megkezdődött a közel ötven épületből álló intézmény teljes megújulási folyamata 150 ezer négyzetméteren.
Átadták a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján a felújított tulipános osztályt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Három nap múlva fog sor kerülni arra az egyeztetésre, amin eldőlhet, hogy az Ethereum júliusra tervezett ‘London’ forkja során bevezetésre kerüljön-e az EIP-1559 frissítés. Az elmúlt egy év során teret nyerő DeFi alkalmazások miatt drasztikus mértékben megemelkedtek az Ethereumon indított…
Olyan hideghullám tört be az Usa déli államába, mely szinte példa nélküli. Az elmúlt napokban -25 Celsius-fokos hőmérsékletet is mértek, ami rendkívülinek számít Texasban.
A kínai vakcina érkezésével a hét végére már 800 ezer fölé emelkedhet a beoltottak száma Magyarországon – jelentette be György István államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint aggasztóan emelkedik a betegek száma és a koronavírusos esetek súlyossága is.
Február 25-én, csütörtökön jár le a 4 milliárd forint alatti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások iparűzési adókedvezmény igénylési határideje – figyelmeztet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A kamara azt javasolja a budapesti vállalkozóknak, vegyék igénybe a kedvezményt. Ugyanakkor rövidesen 75 millió forint kezdő saját
Kiterjesztik a bamlanivimab nevű, koronavírus elleni gyógyszer alkalmazását a négy orvosegyetemre és a megyei kórházakra, miután befejeződött a szer kipróbálási szakasza a Dél-pesti Centrumkórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
A héten folytatódik az oltási kampány, 275 ezer kínai, 52 ezer Pfizer, 41,75 ezer AstraZeneca oltóanyag beadása mellett 25 ezer embernek a második oltása lesz esedékes - derült ki az operatív törzs mai tájékoztatóján.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint a papíralapú dokumentumok esetében túl nagy a hamisítás kockázata, így egy applikáción keresztül lennének elérhetőek az oltottságot vagy negatív teszteredményt igazoló adatok az utasok számára.
Az Istenhegyi Magánklinika megvásárolja a Telki Kórház Kft. 100 százalékát. A Lantos Csaba érdekeltségi körébe tartozó Telki Kórház Kft. működtetése 2021. március 1-jén kerül át a Dr. Kollár Mihály vezette, Dr. Rudas László érdekeltségébe tartozó Istenhegyi Magánklinika Zrt. hatáskörébe.
A CIG Pannónia csoport adózás után 735 millió forint nyereséget ért el 2020-ban az előző évi 639 millió forint veszteség után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A héten folytatódik az oltási kampány, 275 ezer kínai, 52 ezer főnek elegendő Pfizer, 41,75 ezer AstraZeneca oltóanyag beadása mellett 25 ezer embernek a második oltása lesz esedékes - derült ki az operatív törzs mai tájékoztatóján. 100 ezer Szputnyik vakcina is érkezett, ezeket még be kell vizsgálni. Az országos tisztifőorvos szerint a mutáns törz
Fokozatos legyen a nyitás, kapjon mentességet egyes korlátozások alól, akinek védettségi igazolványa van, és az elsők között enyhítsenek az este 8 órás kijárási tilalmon - mindezt Orbán Viktor árulta el a Facebookon.
Napról napra nő a foglalások száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A foglalások azt mutatják, hogy a legnépszerűbb időszak a közelgő húsvéti szünet, de az elmúlt hetekben elkezdődött a májusi
Az énekesnő nagyon izgult először, aztán kifelé jövet már azt mondta, hogy egy szúnyogcsípés is kellemetlenebb ennél. Klári biztos benne, hogy akkor is hordani fogja a maszkot, ha már védett lesz a koronavírussal szemben.
A Fidesz-KDNP szavazataival kétharmaddal elfogadta az országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását újabb felhatalmazási törvényt. Az ellenzék nemmel szavazott.
Ez alkalommal 23 barackpálinkát vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta termékteszten. A termékek laboratóriumi és nyomonkövetési vizsgálatain túl, a szabályszerű jelölést is ellenőrizték a hatósági felügyelők. Jó hír, hogy a pálinkákat biztonsággal fogyaszthatjuk, két terméket azonban – minőségi és
A héten minden érintett megkapja a tizenharmadik havi nyugdíj első részletét - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Legalábbis erről árulkodik az, hogy az NMHH által üzemeltetett segítségnyújtó szolgálat több mint kétszer annyi bejelentést regisztrált tavaly, mint egy évvel korábban.
Komolyabb esés van Európában a tőzsdéken, főleg a bankszektort és a technológiai szektort adják ma, és leginkább a németeknél. A BUX is átlag körüli mértékben esik, az OTP-vel és a Mollal az élen. A fő aggodalom a magas amerikai állampapír-hozam, az inflációs nyomás. A kriptodevizák is nagyot estek, de az igazi sztori állítólag a bankok kontra fint
Az operatív törzs tájékoztatóján az országos tiszti főorvos arról beszélt: a második szakaszban a lefelé mutató tendenciát megszakította maga a harmadik hullám, így az nem tudott visszatérni a kezdeti szakaszra, hanem egy magasabb szintről indulhatott el az újabb szakasz.