A KSH adatai szerint átlagosan 28 évesen válik egy magyar fiatal szülővé, de ennek nem forrása pusztán a rendszerváltozás hozta szabadabb élet. Mint a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója, Spéder Zsolt az InfoRádióban elmondta, fellazultak a párkapcsolatok korábbi normái is.
Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt az Egyesült Államok szenátusa az ellene - lázadás szítása vádjával - indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás végén.
Nyugi kishaver, minden rendben lesz - nyugtatták a katasztrófavédelem munkatársai azt az őzikét, aki a Holt-Maros fagyos vizébe esett. A halálra rémült állatot pokrócba csavarva tartották melegen.
Nyártól ismét a spanyol Ambros Martín lesz a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője. Irányítása alatt a csapat négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját.
A GKI fogyasztói bizalmi index a januári 5,5 pontos emelkedést követően februárban 1,1 ponttal csökkent, mínusz 34,9 pontra - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Csontsovány, hiányos bundájú birkák, elpusztult és haldokló juhok, férges kutya. Szörnyű látvány fogadta az isaszegi házhoz érkező rendőröket. A szenvedő állatok gazdája ellen büntetőeljárás indult.
1707 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 387 462 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Kibővítették azok körét, akiket az orosz vakcinával oltanak Argentínában. Ezentúl várandósok, szoptatós anyukák és autoimmun betegek is megkapják, de bizonyos feltételekkel.
Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgató
Február 12-én, 81 éves korában meghalt Módos Péter, legendás rádiós, tévés. Presser Gábor után Koncz Zsuzsa is a közösségi oldalán emlékezett meg róla.
A Chelsea-vel, a Liverpoollal, a PSG-vel és a Manchester Uniteddel futott versenyt érte a német sztárklub. Az RB Leipzig 22 éves francia középhátvédje, Dayot Upamecano fiatal kora ellenére meghatározó embere a tavaly a Bajnokok Ligájában nagyot menetelő német klubnak és évek óta az egyik legnagyobb tehetségnek számít. A már a francia váloga
Tizennégynapos szükségállapotot hirdetett ki hétfőtől Csehországban a koronavírusjárvány miatt a kormány - közölték a cseh kabinet vasárnapi rendkívüli ülése után.
Egy hatalmas csokor virággal és egy gyönyörű szerelmi vallomással lepte meg feleségét az énekes. Bea asszony szemmel láthatóan könnyekig hatódott mindattól, amit kapott.
Kizárólag a legendás Forma-1-es pilóta felesége dönti el, hogy kit enged be a házukba. Volt menedzsere szerint őt azért nem fogadták, mert kikotyogta volna az igazságot.
Először égett szagra lettek figyelmesek az épületben tartózkodók, majd az áram is elment. A tűzoltók szerencsére villámgyorsan a helyszínre értek és kiürítették a kigyulladt oltóközpontot.
Tény és való, nem hóban-fagyban szoktak az emberek szőnyeget tisztítani. Pedig most kellene! Nagyanyáink még tudták a titkot, milyen csodát tesz a hó a szőnyeggel...
Furcsa megállapításra jutott a WHO Vuhanban nyomozó delegációja: a csapat egyik tagja szerint ugyanis valószínűleg nem Kínából származik a koronavírus, hanem az ország határán kívülről.
Ma van a szerelmesek napja, mármint azoké, akik szeretnék ünnepelni a szerelmüket. De mi van azokkal, akik bizonytalanok abban, hogy a szerelmük viszonzásra talál, és csak remegve várják, hogy a párjuk kimondja a bűvös szót? Szakértővel beszélgetünk a „szeretlek” szóról, a romantikáról és az egyenlőtlen érzelmi helyzetekről.
A spenót nanotechnológia segítségével küld üzeneteket a kutatóknak a talajban található nitrogéntartalmú vegyületekről. A Bostonban található Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói átalakították egy kísérleti spenótültetvény növényeit úgy, hogy azokhoz szenzorokat, érzékelőket csatlakoztattak. A növény gyökerei a szen
Nagymamája adta kölcsön a szemüvegét az őrbottyáni kisfiúnak, hogy hitelesen alakítsa az országos tisztifőorvost a jelmezversenyen. Édesanyja úgy véli, hogy annak öltöznek be a gyerekek, akit ismernek.
Segítünk elhelyezni kapusunk magyar rekordot jelentő gázsiját a sport világában. Gulácsi és Messi mellett íme Buffon, Hamilton és a többiek keresete is.
Tizennégynapos szükségállapotot hirdetett ki hétfőtől Csehországban a koronavírusjárvány miatt a kormány - közölték a cseh kabinet vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
Hogy mire jó, ha az embert egy átlagos hétköznapon, ügyes-bajos dolgai intézése közben egyszer csak letartóztatja a rendőrség, és zárkába csukja, ahonnan sem telefonálni nem tud, sem védekezni? Steiner Kristóf elmeséli.
A széria alapjául szolgáló film forgatásán jött össze Angelina Jolie és Brad Pitt, mely egyúttal utóbbi, Jennifer Anistonnal kötött házasságának végét is jelentette. Az Amazonra készülő feldolgozás főszereplői azonban nem a két Oscar-díjas színész, hanem Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover főszereplésével készül majd. A két művészt szere
Egy dokumentumfilm hívta fel a figyelmet az énekesnő körüli horrorisztikus állapotokra. Ennek hatására indítottak egy mozgalmas a megmentésére a rajongók, amelyhez több sztár is csatlakozott.
A Cziffra György Fesztivál és a MOMkult közös szervezésében február 15-én, 19.30 órai kezdettel, élőben zenél Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Cziffra Fesztivál díjazottjai.
Egy hét alatt már több mint százezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét – jelentette be a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos vasárnap.