Július 4-én indul útjára először az Aegean 600 mezőnye, amelyik príma körülmények között vitorlázhat 600 mérföldes kört a görög szigetvilágban. Még fogadnak nevezéseket a regattára. Az előnevezések alapján tudható, hogy a tizenkilenc indulni szándékozó nemzet tagjai igen változatos hajóflottával készülnek: Orma trimarán, Tp52-es és közepes méretű c
Az ukrán óvónő meglehetősen embertelen módját választotta a nevelésnek. A szülők akkor kezdtek gyanakodni, mikor feltűnt, hogy a gyerekük arcán véraláfutások vannak.
Magyarország egyetlen dalversenyének 10. évadában a hazai zenei élet nagyjai is színpadra lépnek, méghozzá szenzációs formációkban. A Duna Televízió nézői szombaton 19.35-től ismét lebilincselő élő show-ra számíthatnak: a Republic együttes és Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company énekese közös extra produkcióval készül A Dal 2021 negyedik, eg
Aki már a cikk elolvasása előtt megválaszolja (megtippeli?), hogy kik azok a karórágók meg vacerok, annak szerzőnk küld egy virtuális ölelést! Persze csak akkor, ha utána el is olvassa a történetet
Fontos, hogy körültekintően járjunk el a gépjárművásárlásnál. Nem csupán az autóra, de a papírmunkára is figyelni kell, nem beszélve egy kedvező biztosítás megválasztásáról.
A feltételezések szerint egyes brazil orvosok elsikkasztják, majd a feketepiacon értékesítik az oltóanyagot. A trükk lényege, hogy levegőt(!) adnak be az embereknek.
Tóth Andi Lilu Youtube-csatornáján vallott magánéletéről, kritikusairól, öltözködési stílusáról. A műsorvezető nem tett lakatot a szájára, és elmondta, ő is kihívónak tartja Andi stílusát.
Házi Marossy Marishka Kondónk becenevét dekadens nagytakarítási módszereiről kapta, amelyekről időnként nektek is be szokott számolni, és amelyek merészen, de határozottan rokoníthatók a japán sztár trükkjeivel – szerintünk. Mostanra Kriszta is belátta, hogy igazunk lehet, és utánajárt, milyen filozófia, ősi tanítás rejlik a Kondo-módszer mögött, h
Közel 800 apró gyermek vesztette életét egy ír anyaotthonban, holttestük a kihantolásukig egy tömegsírban feküdt. A Tuam Bon Secours csecsemőotthonban elkövetett borzalmakra csak idén januárban derült teljesen fény.
Az iparkamara elnöke szerint azért a Szabadság téri Bank Centerben van az irodájuk, hogy méltó körülmények között fogadhassák Orbán Viktort és a külföldi vendégeket.
Átadták Szeged fedett sportuszodáját, a Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatták fel.
Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával.
Burmában a szerzetesek már Buddha születése előtt egy olyan asztrológia rendszert dolgoztak ki, amelyben nem a születésünk dátuma számít, hanem az, hogy melyik napon jöttünk a világra. Lássuk, mit rejt a burmai horoszkópod.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ térképén már Budapest, Tököl, Százhalombatta, Várpalota, Nyíregyháza, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Putnok és Hernádszurdok is a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel szerepel. Emellett Oszláron, Egerben, Salgótarjánban, Szolnokon, Kecskeméten, Vácon, Tatabányán, Székesfehérváron, Győrben és Szent