2021. február 23. kedd

febr. 23
10:36
Koronavírus: rekordszinten a súlyos esetek száma Csehországban (Blikk)
Rekordmagasra nőtt a kórházban kezelt súlyos koronavírus-betegek száma Csehországban – közölte a cseh egészségügyi minisztérium.
febr. 23
10:36
Elindult az otthonfelújítási program: új piac épülhet a lakáshitelezésben (Blikk)
Megkezdődött az állami támogatással elérhető otthonfelújítási program, amely új piacot hoz létre a lakáshitelezésben.
febr. 23
10:36
Dárdai Pál: a Herta játékosainak egy része úgy viselkedik, mint egy félig érett tinédzser (Blikk)
Már a veszélyzóna, azaz az kiesés szélén áll a Hertha BSC. Dárdai Pál január 25-én vette át a csapat irányítását, azóta négy meccsből három vereség és egy döntetlen a mérleg. Legutóbb a RB Leipzig nyert Berlinben. A találkozó után a magyar szakember elmondta, melyek azok a dolgok, amelyek miatt a Hertha ekkora bajban van.
febr. 23
10:36
Melyik vakcinában bízhatunk? Na és melyik iskolában? (Portfolio)
Első pillanatra kicsit meglepő lehet a vakcinák és az iskolák címben szereplő összekapcsolása, pedig van valami, ami összeköti őket, ez pedig a bizalom: ha nem bízunk bennük és megtehetjük, egyiket sem vesszük igénybe. Abban a civilizációs körben, melyhez elméletileg tartozunk, minden általunk igénybe vett termék és szolgáltatás minőségbiztosított.
febr. 23
10:36
Stohl Andrásból kettő van: a színész fia apja kiköpött mása (Femcafe)
A legifjabb Stohl András még csak hatéves, de már most tiszta apja. Úgy tűnik, nevén kívül mást is örökölt híres édesapjától.
febr. 23
10:36
A koronavírus újabb hosszú távú mellékhatását fedezték fel: főként a nőket érinti (Life)
A Covid-betegek egynegyed része hajhullástól szenved a fertőzés után az első hat hónapban. A nők nagyobb veszélynek vannak kitéve - állapította meg egy tanulmány.
febr. 23
10:36
A reklámok történelme ─ amikor az önmegvalósítás is egy termék (Hamu és Gyémánt)
Az önmegvalósítást már-már úgy reklámozzák, akár egy terméket. Vajon hogyan jutottunk idáig? A tény, hogy már önmegvalósítást is vásárolhatunk magunknak különböző szolgáltatások révén Ronald Inglehart szociológus szerint azt jelenti, hogy elértük a fogyasztói társadalom egy teljesen új szintjét. Abraham Maslow pszichológus piramisábrán szem
febr. 23
10:38
Katasztrofális az édesvízi halak pusztulása: a világ 80 faja már kihalt (Life)
Az édesvízi halak "katasztrofális" fajpusztulásáról számolt be egy jelentés, amely szerint a világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt.
febr. 23
10:42
Gyökeres változásokat hoz az ingatlanpiacon a klímaváltozás - Kik vannak a legnagyobb veszélyben? (Portfolio)
Noha az ingatlanpiacon az elemzők mostanában elsősorban a világjárvány hatásaira koncentrálnak, a hosszú távú ingatlanpiaci tendenciákat egy másik tényező, a klímaváltozás is erősen befolyásolja. Az éghajlatváltozás okozta problémák mértékét ma még nehéz pontosan megbecsülni, de az biztos, hogy a mindennapi életünk mellett az ingatlanjaink érétkére
febr. 23
10:42
Csehországban drámai a koronavírus-helyzet (ATV)
Rekordmagasra nőtt a kórházban kezelt súlyos koronavírus-betegek száma Csehországban - közölte a cseh egészségügyi minisztérium.
febr. 23
10:42
Ezek a legjobb púderek - egész napra lemattítanak (Femcafe)
Te is állandóan csillogsz? Szeretnél matt, sima arcbőrt egész nap? Nézd meg válogatásunkat, hogy többé ne csak álom legyen.
febr. 23
10:42
Kis Grófo nem Kis Grófo többé (SzMo)
Édesapja halálát követően ő lett a családfenntartó, ezzel a nevét is megváltozott.
febr. 23
10:42
Tovább tartaná biztonságban mobiljait a Samsung (Bitport)
A dél-koreai gyártó mostantól legalább négy évig biztosítja készülékei biztonsági frissítését.
febr. 23
10:48
Pfizer és Moderna: ezek a leggyakoribb mellékhatások (Infostart)
Az amerikai járványügyi hivatal, a CDC nyilvánosságra hozta, milyen mellékhatásokat tapasztaltak a leggyakrabban az mRNS-oltásokkal immunizáltak az oltási kampány első szakaszában.
febr. 23
10:48
Óbuda helyett Debrecenben épülhet meg egy hiánypótló sportlétesítmény (Infostart)
Eredetileg az Óbudai Gázgyár területére tervezték a kerékpársportnak létfontosságú velodromot.
febr. 23
10:48
Joghurtos tökfőzelék rántott szűzérmével: olyan finom, hogy repetázni fogsz belőle! (Femcafe)
A szűzérme nélkül kitűnő választás a böjti időszakra.
febr. 23
10:48
A szörnyek mindig rólunk, emberekről mesélnek (Könyves Magazin)
A szörnyek mindig rólunk, emberekről mesélnek
febr. 23
10:48
5 tipp, ami segít, hogy spórolj a lakásban a vízfelhasználáson (SzMo)
Ezekkel drasztikus lépések nélkül tehetsz a környezetedért, és még pénztárcádat is megkímélheted.
febr. 23
10:48
Verbálisan bántalmazták Gallusz Nikit a színházban a társai: ez történt (Life)
Gallusz Niki felidézte, hogy anno őt is verbálisan bántalmazták egy színházban amikor még fiatal volt. Egyébként a mai napig jóban van azzal a személlyel, akitől ez gyakorlatilag indult.
febr. 23
10:48
Megvan az egyezség, újra olvashatnak híreket a Facebookon az ausztrálok (MMonline)
A világ legnépszerűbb közösségi oldalát működtető Facebook bejelentette, hogy napokon belül helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását, mert megállapodott a canberrai kormánnyal arról a törvénytervezetről, ami a felek között vitát okozott. Ahogyan arról az mmonline.hu is beszámolt, a társaság az Ausztráliában a médiapiac szabályozásá
febr. 23
10:54
500 millió eurós zöldkötvény-kibocsátást hajtott végre a CTP (Portfolio)
A CTP B.V február 18-án 500 millió euró értékben, harmadszorra bocsátott ki zöld kötvényt, ezzel 1,55 milliárd euróra növelve az értékpapírokból származó bevételeit a 2020. szeptemberi első kibocsátás óta.
febr. 23
10:54
Simonka állítja, hogy nem követett el semmit (ATV)
Felfüggesztették a fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát: Simonka György ellen vesztegetés hatósági eljárásban bűntette a vád, de állítása szerint ártatlan.
febr. 23
10:54
Vendégmunkások ezrei halnak meg a focivébére készülő Katarban (444.hu)
Hét új stadiont húznak fel, repülőteret, szállodákat, utakat és egy vadiúj várost építenek.
febr. 23
10:54
Fantasztikus formában van Katy Perry fél évvel a szülés után (Promotions)
A rajongók egy elbűvölő, lila fürdőruhában szemrevételezhetik a 36 éves popsztár terhesség utáni alakját.
febr. 23
11:00
Visszavonták az árverésről a József Attila-kéziratot (Infostart)
Hétfőn egy szakértői csoport értékelte a frissen előkerülő, noteszlapra írt művet.
febr. 23
11:00
Soha nem látott rohamot indítottak a magyar vállalkozók a Széchenyi Kártya Program hiteleiért (Portfolio)
Nagy az érdeklődés a legkisebb vállalkozások részéről a KAVOSZ tavaly elindított, államilag garantált és kamattámogatott krízishitelei iránt. Különösen a likviditási és a forgóeszközhitelek iránt nőtt meg a kereslet a koronavírus-válság és az új termékkínálat hatására. 2020-ban az előző évinél 2,5-szer több, 680 milliárd forintnyi forrást kötöttek
febr. 23
11:00
Távközlési cégbe vásárolta be magát a 4iG (444.hu)
A Hungaro DigiTel Kft. felvásárlásával beszállnak a műholdas műsorterjesztésbe.
febr. 23
11:00
A Jókai-rajongók, a kutyaszar és az elnémítás kultúrája (Könyves Magazin)
A Jókai-rajongók, a kutyaszar és az elnémítás kultúrája
febr. 23
11:00
Átadták a tulipános osztályt a Semmelweis Egyetem Klinikáján (Demokrata)
Átadták a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján a felújított tulipános osztályt.
febr. 23
11:03
Dicsérve lenni jó: hogyan biztassuk gyermekünket? (Képmás)
Abban szinte mindenki egyetért, hogy dicsérni fontos, mert hosszútávon ebből épül, táplálkozik a gyerekünk önbizalma, jelleme. Rövidtávon pedig ott az a mosoly az arcán, a csillogás a szemében, amiért máris megérte. Az évek múltával az addig minden pozitív mozdulatáért megdicsért gyerekünk mégis egyre kevesebb támogató szót hall, az elvárások pedig
febr. 23
11:06
Az Istenhegyi Magánklinikába olvadt az egyik magánkórház (Menedzsment Fórum)
Az Istenhegyi Magánklinika megvásárolja a Telki Kórház Kft. 100 százalékát. A Lantos Csaba érdekeltségi körébe tartozó Telki Kórház Kft. működtetése 2021. március 1-jén kerül át a Dr. Kollár Mihály vezette, Dr. Rudas László érdekeltségébe tartozó Istenhegyi Magánklinika Zrt. hatáskörébe.
febr. 23
11:06
Vírusölő maszkot fejlesztettek Izraelben, Magyarországon is lesz belőle - Biológiai fegyverek ellen találták ki, koronavírus ellen is véd (Blikk)
Hamarosan Magyarországon is kapható lesz az a vírusölő maszk, ami egy izraeli katonai fejlesztésen alapszik, és a tesztek szerint nem csupán szűri a vírusokat és baktériumokat, hanem el is pusztítja azokat.
febr. 23
11:06
Május végéig egyszerűbb távmunkában dolgozni (ProfitLine)
Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a távmunkáról a munkáltatók és a munkavállalók - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleményében. Bodó Sándor hozzátette, hogy az átmeneti rende
febr. 23
11:06
Kiterjesztik a bamlanivimab nevű gyógyszer alkalmazását (WebBeteg)
Kiterjesztik a bamlanivimab nevű, koronavírus elleni gyógyszer alkalmazását a négy orvosegyetemre és a megyei kórházakra, miután befejeződött a szer kipróbálási szakasza a Dél-pesti Centrumkórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
febr. 23
11:06
Októberben volt utoljára ilyen alacsony az új fertőzöttek száma Oroszországban (ATV)
Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 11 823-mal - ez a legalacsonyabb érték október 8. óta - 4 189 153-ra emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint.
febr. 23
11:06
Jóval nagyobb, mint tűnik. Itt az Ioniq 5! (Autónavigátor)
Felhasználva a és az szerzett villanyautós tapasztalatait a Hyundai elindította új, jövőbe mutató modellcsaládját Ioniq néven. Az első modell az
febr. 23
11:06
Kiderült, mi a véleménye az új játékosokról az Exatlon sztárjának (BorsOnline)
A Bajnokok és a Kihívók csapata is újakkal bővült. Az Exatlon Hungary történetében először 9-en lesznek a kékek és a pirosak is.
febr. 23
11:06
Több mint 3 millió követőt szerzett egy magyar srác a TikTok-on azzal, hogy Lionel Messinek adta ki magát (SzMo)
Király Dávid Izmael azt mondja, azt akarta bebizonyítani, hogy így is lehet valakiből nemzetközi híresség. Most, hogy ennyien követik, az a célja, hogy különféle megbízásokból havi több millió forintot is keressen.
febr. 23
11:06
Díjat nyert Londonban a k2 Színház (Hamu és Gyémánt)
A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán. Az Offies (Off West End Theatre Awards) díjat 2010-ben alapították Londonban a Westenden kívüli, független színházi produkci
febr. 23
11:06
Újabb részletek derültek ki az Apatigris második évadáról (MMonline)
Árpa Attila is csatlakozik az Apatigris szereplőihez a második évadra, mellette pedig számos közismert és közkedvelt színművész is feltűnik majd epizódszereplőként. Február 28-án folytatódik az RTL Klub saját fejlesztésű sorozata, az Apatigris. A Labanc-család életében ismét felbukkan Artúr, aki egy hosszú utazást követően, testileg-lelkileg új emb
febr. 23
11:06
Csepeli szemétügy (Demokrata)
A kommunális hulladék mennyisége öt év alatt megnégyszereződött, a szelektívek körüli tisztántartást is a kerületi Városgazda végzi az FKF helyett.
febr. 23
11:09
Dicsérjük a gyerekeinket – de nem mindegy, hogyan! (Képmás)
Abban szinte mindenki egyetért, hogy dicsérni fontos, mert hosszútávon ebből épül, táplálkozik a gyerekünk önbizalma, jelleme. Rövidtávon pedig ott az a mosoly az arcán, a csillogás a szemében, amiért máris megérte. Az évek múltával az addig minden pozitív mozdulatáért megdicsért gyerekünk mégis egyre kevesebb támogató szót hall, az elvárások pedig
febr. 23
11:12
Hamarosan végleg búcsút inthetünk az egyszer használatos műanyagoknak: milyen változásokat jelent ez a mindennapokban? (Blikk)
2021. július 1-től megváltozik a hulladékgazdálkodás szabályozása az Európai Unióban, és hazánkban is életbe lép az egyszer használatos műanyagokról (SUP -Single Used Packaging) szóló kormányrendelet.
febr. 23
11:12
Okos ragtapasz? Igen, mindent figyel! (Metropol)
Ez a puha tapasz a bőrre ragasztva méri a vérnyomást és azt is, hogy eleget ittunk-e.
febr. 23
11:12
Elkezdték kiszállítani a kínai vakcinákat a kormányhivatalokba (ATV)
AZ MTI közölt képeket, ahogy a Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináit pakolják teherautóba a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti logisztikai központjában kedd hajnalban, hogy kiszállítsák a kormányhivatalokhoz az oltóanyagot.
febr. 23
11:12
Rekordmagas a súlyos betegek száma Csehországban (444.hu)
A járvány tavaly márciusi kitörése óta ezek a legmagasabb kórházi számok, és az utóbbi napokban folyamatosan emelkednek.
febr. 23
11:12
Megszorítások és botrányok: a balliberális önkormányzatok mérlege (Demokrata)
Az Origo a baloldali vezetésű önkormányzatok botrányairól készített összeállítást.
febr. 23
11:18
Mindenki rettegett az intézkedéstől, most itt az eredmény: több mint 16.000 szülő kért a gyerekének tankötelezettség-halasztást – Ennyinek engedték meg (Blikk)
A kormányrendelet 2019-ben jelent meg, miszerint új szabályok vonatkoznak azokra, akik 6 éves gyermeküket még egy évig óvodában tartanák. Sokan rettentek meg az új szabálytól, mivel az engedélyek kiadását az Oktatási Hivatal hatáskörébe tették. Rengeteg szülő attól tartott, hogy olyanok döntenek gyermekük iskolaérettségéről, akik nem is ismerik a k
febr. 23
11:18
Boris Johnson: „nem fogok kalandorkodni az emberek életével” (Infostart)
Májusban már lehet majd ölelkezni Angliában, június végére pedig szinte normális lesz az élet a pandémia után – legalábbis ezt vetíti előre a brit kormányfő karantén-feloldási terve. Boris Johnson bizakodik és négylépcsős menetrendben akar véget vetni a korlátozásoknak.
febr. 23
11:18
Távozása okairól vallott Luis Suárez: némi tisztelet kijárt volna a Barcelonától (Blikk)
Az uruguay-i támadót alaposan felbosszantotta, hogy a kora miatt lemondtak róla.

Keresés