2021. január 28. csütörtök

jan. 28
18:54
9 év után nyitotta ki a házaspár a nászajándékot, meglepődtek, mi lapult a dobozban (Femcafe)
Végig azt hitték, hogy az ajándék kulcs a házasságuk megmentéséhez.
jan. 28
18:57
A Facebook kereken négy törölt posztot hajlandó volt visszaállítani (Demokrata)
Meghozta első döntéseit a Facebook újonnan felállított felügyeleti szerve.
jan. 28
19:03
Hogyan látnak a látássérültek? (WebBeteg)
A látássérültek rehabilitációjának része: a látó emberek részéről kialakított elfogadás, megfelelő segítségnyújtás. Mindenki kapcsolatba kerülhet csökkent látású emberekkel, akár családtagokkal, ismerősökkel is.
jan. 28
19:03
Tóth Andit tönkretette a szakítás: „Kis híján hajléktalan lettem” (Promotions)
Az énekesnő azt is elárulta, hogy mi az, amire viszont igazán büszke az eddig elért teljesítményei közül.
jan. 28
19:09
Viharos kereskedés után emelkedéssel zártak a tőzsdék (ProfitLine)
Viharos kereskedés után emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
jan. 28
19:09
A soron kívül beoltott gyöngyösi polgármester szerint a kórház „bölcsen” cselekedett (ATV)
Nem csak engem, hanem jobb- és baloldaliakat is beoltottak soron kívül - ezt mondta a hvg.hu-nak Gyöngyös ellenzéki polgármestere. Az ATV Híradó próbálta elérni a politikust, hogy nevezze meg az érintetteket, de nem lehetett elérni. Gyöngyös fideszes országgyűlési képviselője felháborítónak tartja az ügyet, Gulyás Gergely miniszter pedig elfogadhat
jan. 28
19:12
Garantált bérminimum 2021: ennyi a garantált bérminimum nettó és bruttó értéke 2021-ben (Pénzcentrum)
Garantált bérminimum 2021 kormányrendelet: ennyi lett a garantált bérminimum 2021 nettó összege a minimálbér 2021 változása miatt. A 2021 garantált bérminimum mennyi lesz? A minimálbér 2021 évi módosításának köszönhetően
jan. 28
19:15
A soron kívül beoltott gyöngyösi polgármester szerint a kórház „bölcsen” cselekedett (ATV)
Nem csak engem, hanem jobb- és baloldaliakat is beoltottak soron kívül - ezt mondta a hvg.hu-nak Gyöngyös ellenzéki polgármestere. Az ATV Híradó próbálta elérni a politikust, hogy nevezze meg az érintetteket, de nem lehetett elérni. Gyöngyös fideszes országgyűlési képviselője felháborítónak tartja az ügyet, Gulyás Gergely miniszter pedig elfogadhat
jan. 28
19:15
A kormány megkerülné az Ogyéi engedélyét a kínai vakcinához – állítja a DK (SzMo)
A párt szerint a kormány rendelettel akarja ráerőltetni az országra az Európában még nem engedélyezett szert.
jan. 28
19:18
Speciális modellekkel készült a Jeep a 80. szülinapjára (Autónavigátor)
Pontosan 1941 óta íródik a Jeep története, hiszen akkor debütált a Willys MB, amely egy csúnya korszakban szolgálta az embereket.
jan. 28
19:21
Megjelent a rendelet a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről (ATV)
Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forint, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forint - olvasható a csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben.
jan. 28
19:21
Ezzel az autóval tér vissza Kyle Larson a Nascar Cupba (USAracing)
A Hendrick Motorsports lerántotta a leplet Kyle Larson 5-ös számú Chevrolet Camarójának Daytona 500-as dizájnjáról....
jan. 28
19:21
Két éve kiskutyája hamvai mellett alszik Medveczky Ilona (Life)
A kisállat hamvait a háló- szobájában tartja.
jan. 28
19:27
Hétvégére jön az eső (Háziállat)
A napokban tapasztalthoz képest kevésbé hideg, de csapadékosabb idő várható január utolsó hétvégéjén. Eső, néhol átmenetileg ónos eső és havazás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
jan. 28
19:30
Magyarország akadályozta meg az EU egységes fellépését az orosz erőszakkal szemben - Friss hírek 2021. január 28. 19:25 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/28/3174/
jan. 28
19:33
150,2 milliárd forintért keltek el a 2022-ben lejáró mobilfrekvenciák (ProfitLine)
A 900 MHz-es és az 1800 MHz-es frekvenciasávok frekvenciahasználati jogosultságainak licitálását szigorú óvintézkedések mellett január 28-án tartotta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh). A résztvevő Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. összesen 150,2 milliárd forint értékben licitált másfél
jan. 28
19:33
Soron kívül megkapott oltással vádolják László Imrét, megszólalt a DK-s polgármester (ATV)
László Imre közleményében hangsúlyozza: orvos is, nemcsak politikus, az oltási tervnek megfelelően pedig az orvosok megkapták és meg is fogják a vakcinát.
jan. 28
19:33
Az Oxford/AstraZeneca-vakcina az időseknek is jó védelmet nyújt brit járványügyi szakértők szerint (SzMo)
A szigetország szakemberei szerint idősebbeknél kevesebb mellékhatást okoz ez a fajta oltás, mint a fiataloknál.
jan. 28
19:39
Emberkereskedelem miatt nyomoznak egy salgótarjáni férfi ellen (Life)
Prostitúcióra kényszerített egy nőt egy 28 éves salgótarjáni férfi, emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítottak eljárást ellene.
jan. 28
19:45
Erősödött a forint (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön.
jan. 28
19:45
Nagy lélek, kis szív – Nissan Juke DIG-T teszt (2021) (Auto Pult)
Szeretnél egy igazán vagány crossovert? Többféle közül is válogathatsz, de a Juke mellett letéve a voksod biztosan nem lősz mellé. Hiszen a Nissan kis crossovere méltán lehet a legdögösebb a kategóriájában, ám külleme megtéveszt. Hiszen bármennyire is szeretnénk az extravagáns forma mellé ütős motort, sajnos csak a literes, turbóssal gazdálkodhatun
jan. 28
19:45
The Poltergeist Diaries-kritika: magyar horror hollywoodi sztárokkal (Promotions)
Elsők között nézhettük meg Gallai József új filmjét, a Kísértetnaplók-at (The Poltergeist Diaries), amiben az Oscar-jelölt Eric Roberts is játszik. Kritika.
jan. 28
19:51
Már Magyarországon is léptek: sorra korlátozzák a kereskedést az őrült hullámvasútra tett részvényekkel (Portfolio)
Az elmúlt napokban több cég részvényénél is beindult az öngerjesztő, exponenciális növekedést előidéző short squeeze. A jelenséget a közösségi tőzsdézés idézte elő: az online kisbefektetők egy szempillantás alatt tették hullámvasútra többek között a GameStop és az AMC-részvényeit. A szokatlan mozgást látva az amerikai és már a magyar brókercégek is
jan. 28
19:51
Bántalmazta és a szemetesbe dobta kölyökkutyáját egy férfi Komlón (Life)
Állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség egy komlói férfi ellen, aki bántalmazta kölyökkutyáját, majd az állatot egy szemetes konténerbe dobta.
jan. 28
19:57
Amerikában is megjelent a dél-afrikai koronavírus-mutáció (ATV)
Két fertőzöttnél mutatták ki a mutáns vírust, Dél-Karolinában.
jan. 28
19:57
Életük gyökeres fordulatával magyarázza a CSOK-igénylése körüli kérdéseket Varga Judit (SzMo)
Az igazságügy-miniszter szerint igaztalanul vádolják családját, ők a jogszabály adta lehetőséggel éltek.
jan. 28
20:03
A turizmus történetének legrosszabb évét zárta (ProfitLine)
A turizmus történetének legrosszabb évét zárta 2020-ban, a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi eredményekhez képest a koronavírus-járvány miatt - közölte az Ensz Turisztikai Világszervezete (Unwto) csütörtökön.
jan. 28
20:03
44 milliárd forintért vett frekvenciákat a Magyar Telekom (Portfolio)
A Magyar Telekom közleményben tudatta, hogy 2 sávban szerzett blokkokat az NMHH árverésén, amely a 2022 áprilisában lejáró 900MHz-es és 1 800MHz-es frekvenciasávokra vonatkozik, a használati jogosultság 2042-ig tart, beleértve az ötéves meghosszabbíthatóságot.
jan. 28
20:09
Egy hajléktalanszállón találták meg a Siófokról eltűnt családapát (Life)
Végre előkerült a hétfő óta keresett siófoki családapa.
jan. 28
20:12
Inkább hagyd az autót: ebben az 5 országban a vezetés veszélyesebb, mint gondolnád (Femcafe)
Jobb, ha a közlekedés egyéb módjait választod, ha ezekre a helyekre látogatsz.
jan. 28
20:21
Márki-Zay elindulna Lázár János ellen az országgyűlési választáson Hódmezővásárhely körzetében (ATV)
Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt tartják a választók a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek – ez derült a Pulzus piackutató felmérésből. Az ATV megbízásából készített kutatásban szorosan követi őket Fekete-Győr András, Márki-Zay Péter és Jakab Péter. Ma Márki-Zay Péter egy sajtótájékoztatón elmondta: elindulna Lázár János ellen az országgyűlé
jan. 28
20:21
A SOTE is alapítványi fenntartásba kerül, így döntött az orvosi egyetem szenátusa (SzMo)
Az orvosi egyetem a hatodik olyan lehet, amely az új formában működik. Az eddigi váltásokkal szemben mindig volt elégedetlenség az egyetemi polgárságon belül.
jan. 28
20:21
Visszatérhet-e az életünk a rendes kerékvágásba a tömeges oltás után? (SzMo)
Brit szakértők és tudományos modellek szerint nyár előtt kockázatos lenne a korlátozások teljes feloldása. A kulcs a normális élethez való visszatéréshez minden bizonnyal az oltás hatékonysága, széleskörű alkalmazása és az esetszámok drasztikus csökkenése lesz.
jan. 28
20:21
Megszólalt Gesztesi Károly fia a színész újratemetéséről: ezt mondta (Life)
Felröppent az a hír, hogy a család szeretné újratemetni Gesztesi Károlyt, hogy a színész méltóbb helyen nyugodjon. Gesztesi Károly fia szerint ilyesmi nem merült fel a családban.
jan. 28
20:23
Prostitúcióra kényszerített egy nőt egy salgótarjáni férfi - nyomozás indult ellene (Life)
Prostitúcióra kényszerített egy nőt egy 28 éves salgótarjáni férfi, emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítottak eljárást ellene - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
jan. 28
20:24
Pirner Alma tippjei: így kezeld a romboló, negatív kritikát 4 lépésben (Femcafe)
Különbséget kell tennünk építő és romboló kritika között.
jan. 28
20:27
VV10: a nézőkön is múlik, hogy VV Vivi fogja-e használni a vibrátorát (Promotions)
VV Vivi taktikai szempontból a lehető legjobb embert hívta ki párbajozni.
jan. 28
20:33
Tavaly a svájci órák eladása is visszaesett (ProfitLine)
Csökkent a svájci óragyártó ágazat eladása tavaly, amikor decemberben már a 11. egymást követő hónapban jegyeztek fel visszaesést az értékesítésben
jan. 28
20:33
Lukács Sándor: Hálát adok a sorsnak, hogy együtt dolgozhattam Börcsök Enikővel (ATV)
53 éves korában elhunyt Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész. A színművésznő 1994 óta volt a Vígszínház tagja. Kiemelkedő színészi teljesítményét Varsányi Irén-emlékgyűrűvel, hat alkalommal Ajtay Andor-emlékdíjjal, három alkalommal pedig Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel ismerték el. Lukács Sándor híradónknak azt mondta: a közönség és
jan. 28
20:33
Brüsszel döntött: több uniós ingyenpénzt szórhatnak ki az államok (Portfolio)
Az Európai Bizottság december 31-ig meghosszabbította és tovább bővítette az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keretrendszer hatályát a koronavírus-járvány okozta nehézségekkel küzdő gazdasági szereplők működésének támogatására - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
jan. 28
20:33
Nagyot nőtt a Samsung profitja 2020 negyedik negyedévében (GSMring)
A dél-koreai technológiai óriás a mai napon bejelentette pénzügyi eredményeit 2020 negyedik negyedévére, amikor 55,3 milliárd USD konszolidált árbevételt és 8,1 milliárd USD tiszta nyereséget realizált. Míg a társaság nyeresége 26,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, addig a fogyasztási cikkek lassú értékesítése, a magasabb marketingk
jan. 28
20:35
Varga Judit “összefoglalta a tényeket” a lakásvásárlásáról (ATV)
“Ha már a teljes baloldali média szükségét érezte annak, hogy valótlan információkkal próbálja meg lejáratni a családunkat, talán nem árt, ha röviden összefoglalom a tényeket” - írja a Facebook-oldalán Varga Judit a lakásvásárlása és a balatoni, csok igénybevételével felújított házuk kapcsán.
jan. 28
20:36
Egyszerűsített foglalkoztatás 2021: bér változások és az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2021-ben (Pénzcentrum)
Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2021: mi az egyszerűsített foglalkoztatás 2021 bér mértéke? Egyszerűsített foglalkoztatás hány órát dolgozhat, mik a követelmények? Az egyszerűsített foglalkoztatás 2021 évében
jan. 28
20:42
Az egész országot megrázta halálhíre – Így teltek Börcsök Enikő utolsó napjai (Femcafe)
A színésznőt hosszú, súlyos betegség után érte a halál.
jan. 28
20:45
Európai Bizottság: A cégek környezettudatosabbnak tüntetik fel magukat (HírTV)
Számos cég a weboldalán a valóságosnál környezettudatosabbnak és környezetkímélőbbnek tünteti fel magát.
jan. 28
20:45
Távozik a ferencvárosi Pinceszínház igazgatója, mert nem szólt, hogy SZFE-s tanár lesz (ATV)
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere Facebook-oldalán közölte: Soós Péter a jelenlegi munkája mellett kizárólag az Önkormányzat előzetes hozzájárulásával létesíthetett volna munkajogviszonyt.
jan. 28
20:57
Az olasz jobbközép készen áll a kormányzásra (HírTV)
Az olasz baloldal Contéval folytatná, Renzi új kormányfőt akar.
jan. 28
20:57
Szarka Gábor szerint ők nem vettek el semmit az SZFE-s diákoktól, csak adtak (ATV)
Az Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja az Egyenes beszédben arról beszélt, hogy az egyetem modellváltása sikeres volt, 21. századi körülmények várják majd az új hallgatókat. Ha pedig Ascher Tamásék fel lakarták volna újítani az SZFE-t, vehettek volna pár vödör festéket.
jan. 28
20:57
Brüsszel döntött: több uniós ingyenpénzt szórhatnak ki az államok (Portfolio)
Az Európai Bizottság december 31-ig meghosszabbította és tovább bővítette az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keretrendszer hatályát a koronavírus-járvány okozta nehézségekkel küzdő gazdasági szereplők működésének támogatására - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
jan. 28
20:57
A koronavírusnak már több ezer mutációja van, és az oltásokkal még tovább nő a számuk (SzMo)
A szakemberek szerint természetes folyamatról van szó, amitől nem kell pánikba esni, de folyamatosan figyelni kell az új variánsokat.

Keresés