Szilvásvárad közelében a hó súlyától félig kidőlt fa akadályozza a vasúti közlekedést, egy tűzoltóautó pedig az árokba csúzott. Az MTI fotókat adott ki a helyszínről.
Hosszú évek óta vágyott egy igazi lemezjátszóra Nagy Adri. Az énekesnő tíz éve gyűjti a bakeliteket, de igazából csak néhány hete döntött úgy, vásárol egy olyan készüléket, amellyel ezeket a különleges, retró albumokat le is tudja játszani. Azóta sokkal tudatosabban hallgat zenét, és szertartás lett az életében, hogy feltegyen egy lemezt.
A téli lehangoltság, depresszió és a tavaszi fáradság ellen is lehet küzdeni helyes táplálkozással – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.
Az Európai Bizottság mégsem terjeszti ki Észak-Írországra a vakcinaexport-ellenőrzést, miután Londonban, Belfastban és Dublinban egyaránt felháborodást okozott a brüsszeli testület szándéka.
A magyar kormány február 8-ával megszüntette a második járványügyi veszélyhelyzet, a harmadikat pedig azonnal kihirdette. Az újabb rendelet értelmében tehát a harmadik veszélyhelyzetet szabályozó rendelkezések február 8-tól lépnek majd életbe.
Akár modellként is megállhatnák a helyüket, mégis a futballpályán remekelnek a női labdarúgó-NB I szépségei. A focit mindannyian már kislányként szerették meg, fiatalon jellemzően a fiúk közt játszva is kitűntek tehetségükkel, s lettek később élvonalbeli csapatok vagy éppen a válogatott meghatározó játékosai.
4500 forintos kár keletkezett, ami nyilván indokolja a legteljesebb komolyságú rendőrségi eljárást. „Ha most az utcára a gyerekek felfestenek egy ugróiskolát, akkor is el fog járni a rendőrség?” – kérdezte az apa.
Az 1912-ben elsüllyedt Titanic vesztét a tudományos megállapítások szerint egy jéghegy okozta, ám mindig vannak, akik egyéb elméletekben hisznek. Vannak, akik szerint a szénraktárak egyikében öngyulladás következtében parázslani kezdett a szén, amit csak egy nappal a katasztrófa előtt tudtak eloltani. Feltételezik, hogy a tűztől meggyengülhettek a
Ma éjjel jelent meg a Magyar Közlöny 15. száma, amiben szigorított szabályok szerepelnek a vendéglátóhelyekre vonatkozóan. Azok, akik a járványügyi szabályokat megszegve nyitnak ki, vagy működnek, hatalmas kockázatot vállalnak. Íme,…
A kalandfilmek alapján úgy képzelhetjük, tele van a világ öklömnyi méretű gyémántdarabokkal. Pedig a valóságban mindeddig csak egy ekkora létezett. És nagyon izgalmas a története, el is mondjuk:
A Showtime-ra érkező Supervillain: The Making of Tekashi 6ix9ine elmeséli a zűrös botrányrapper életét, aki bolti eladóból lett világsztár, aztán majdnem évtizedekre börtönbe került szervezetbűnözés miatt. Meglepő lett volna, hogy a nagy true crime szérialázban pont Tekashi 6ix9ine sztoriját nem viszik majd filmre. A Showtime csapott le vég
Futurisztikusnak hangzik, hogy bankkártya vagy készpénz helyett, mindenféle személyazonosító okmány nélkül, mindössze azzal fizessünk, hogy egy kijelzőre nézünk, de Kínában ez már a jelen, milliónyi tranzakció zajlik így nagyvárosokban.
A mai nap folyamán az ország több pontján is kisüthet a nap, délutántól viszont a Dunántúl fölé vastagabb felhőtömbök érkeznek, amelyekből több helyen alakulhatnak ki akár hózáporok is.
A válás egy érzelmi trauma, az elszakadás sokszor fájdalmas, sokan meg is szokták gyászolni. A gyógyulásra nincsenek határidők, az érzelmek homályossá és zavarossá válhatnak. Lehet, hogy néhányan az elszakadás után azonnal intimitásra vágynak, főleg, ha a házasságuk utolsó idejéből hiányzott már a testi együttlét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy k
A tavaly elhunyt Szőcs Géza költő, író, irodalomtudós és politikus emlékére ad online koncertet február 3-án, szerdán a MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.
A 26-ai Meazza Stadionban megrendezett mérkőzésen az FC Internazionale győzelmével zárult le az AC Milánnal való küzdelem, azonban a kupatalálkozón két sportoló, Ibrahimovic és Romelu Lukaku összebalhézásának lehettünk a szemtanúi.
Az avar-, és zöldhulladékok égetésének év elejére kitűzött teljes tilalmára vonatkozó szabályozást a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet végéig nem kell alkalmazni – mondta el az InfoRádiónak az Agroinform.hu ügyvezetője.
A koronavírus-vakcina exportellenőrzésének hatályát Észak-Írországra is kiterjesztették, de az Európai Bizottság ezt visszavonta, miután Londonnak közölte, súlyos aggályaik vannak. Az észak-írországi protokoll elvetését követeli a belfasti kormány vezetője.
Bemutatjuk Gergely Dánielt, azt a középiskolás srácot, aki vécétérképet hozott létre applikáció formában, hogy többé ne kelljen kétségbeesetten keresgélnünk vagy ide-oda bekéredzkednünk.