Pénteken, még éjfél előtt jelent meg a legújabb Magyar Közlöny, amelyben a kormány kihirdette azokat a jogszabályokat, amelyekre szükség volt a korlátozó intézkedések hatályának meghosszabbítása érdekében.
Szijjártó szerint ez a magyar gazdaságtörténet legnagyobb zöldmezős beruházása, és a magyar állam rekordméretű támogatással tervezi segíteni a projektet.
Megjelent a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló kormányrendelet. Mint rögzítették: ennek rendelkezéseit első alkalommal a 2021. február hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni.
„Vajon miért van az, hogy az emberi szenvedést szeretjük kilóban mérni?” – teszi fel a kérdést Steiner Kristóf, mert az a tapasztalata, hogy még ebben is folyton egymásra licitálunk, ahelyett hogy megértéssel fordulnánk a másik búja-bánata felé.
Norman Lear úttörő tévés producer, forgatókönyvíró kapja az idei Carol Burnet-életműdíjat a jövő havi Golden Globe-díjátadón. A 98 éves tévés legenda lesz a harmadik, akit az elismeréssel kitüntetnek. A Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA), a Golden Globe-díjakat odaítélő szervezet 2018-ban alapította a tévés életműdíjat, a
A Szegedi Tudományegyetem szenátusának többsége pénteken támogatta, hogy az SZTE költségvetési intézményből állami alapítású közhasznú alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé alakuljon. Hasonló döntést hoztak Pécsett is.
Az egy műszakos munkarend bevezetését a félvezető alkatrészellátás akadozása miatti átmeneti termeléscsökkentés tett szükségessé - közölte a győri székhelyű autóipari vállalat kommunikációs vezetője.
Stumpf István február elsejétől kormánybiztosként látja el a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációját.
Az Útinform szerint a ma délutáni csúcsforgalomban erős a járműmozgás számos útvonalon, több helyen súlyos baleset is történt. Az időjárási viszonyok sem mindenhol kedvezőek, Szabolcsban például már esik a hó. Egy olvasónk egy fotót is küldött erről. Legyetek körültekintőek!
Ian McEwan legutóbbi regénye, a Mi, gépek kapcsán adott egyik interjúja újra felszította a magas- kontra zsánerirodalom vitáját. Többen pedig mellre szívták és sértésnek vették, hogy az író egy alternatív múltban játszódó, mesterséges intelligenciát is szerepeltető regényével kapcsolatban utasítja el annak science fiction jellegét. Az eredeti megje
Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán, a dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít, ezzel 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát. Az SK Innovation Dél-Korea legnagyobb energetikai, vegyipari vállalata és a világpiac egyik vezető cég
A rendezvényszervező és étteremtulajdonos szerint az állami bértámogatások késnek, a bankok a turisztikai vállalkozásoknak nem szívesen adnak hitelt, a járványügyi korlátozások pedig következetlenek. A Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft., a Budapest Park, a Costes és a Costes Downtown éttermek, valamint a Lupa-tavi strand tulajdonosa Ujhelyi Istv
Várhatóan júniusban jelenik meg az első regénye Quentin Tarantinónak, ami nem más lesz, mint a Volt egyszer egy Hollywood című filmjének a regényesített változata.
A vírusjárvány terjedésének megelőzését és annak kezelését is segítette a K&H adományozási programja, ami most elnyerte a Doing Good: CSR Award elismerését. A kezdeményezése keretében a bank a lakossági és kkv ügyfeleivel közösen 50 millió forinttal segítette a kiemelt járványkórházak gyógyító-kutatómunkáját, miközben ösztönözte a vírusbiztos fizet
Fellebbezett a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét elrendelő végzés ellen, mert bár a bíróság elrendelte a kényszerintézkedést, a vádhatóság kifogásolja, hogy nem írt elő személyes, csak telefonos jelentkezési kötelezettséget - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Az Európai Unió tagországai megállapodtak arról, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően új színkódot vezetnek be az olyan térségek megjelölésére, ahol kiugróan magas a koronavírussal fertőzöttek száma.
Az EU bírósága az egyetemet elüldöző törvény módosítására kötelezte Magyarországot, de még semmi sem történt. Szél Bernadett megkérdezte, hogy mi történik, és a válasz alapján valami még szigorúbb változaton gondolkodnak.
Nő az igény az e-matricákra, félmilliónál is több autópálya-matricát vásároltak a Simple felhasználók 2020-ban. Ez 26 százalékos növekedést jelent a 2019-es év adataihoz képest. Egyre nagyobb a nyitottság a kontaktusmentes ügyintézésre – az OTP Mobil megbízásából készült reprezentatív kutatás alapján a megkérdezettek 62 százaléka fontolóra venné, h
Romániában tovább halasztják a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző foglalkoztatási csoportok már előjegyzett tagjainak a beoltását - döntötte el pénteken a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság.
Január 28-án Kepes András hivatalos Facebook-oldalán megírta, hogy nem lehet kapni új könyvét, A boldog hülye és az okos depresszióst a nagy kereskedőknél. Mindezt olyan kontextusba helyezte a népszerű író, mintha valami rosszindulatú akció történne. Valójában egy üzleti döntés áll a háttérben, ami egy fontos könyvpiaci eseményre hívta fel a figyel
Az előző évhez képest 13 százalékkal nőtt az Ericsson értékesítésből származó árbevétele. A vállalat nettó eredménye 7,2 milliárd svéd korona volt. A devizaárfolyam-változások hatásával kiigazított, értékesítésből származó árbevétel az előző évhez képest 13 százalékkal nőtt, elsősorban az északkelet-ázsiai, európai és észak-amerikai értékesítésnek
Új információk jelentek meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán, többek között a részletfizetési lehetőségről és arról is, mit tehet, aki vitatja fizetési kötelezettségét.
Június vége helyett december 31-ig szabad a pálya a járványra válaszul engedélyezett tagországi állami támogatásokban, sőt, a lehetséges felső határokat is megemelték.
A korábbi elnök rendelete kizárta az állami támogatásokból azokat a civil szervezeteket, amelyek támogatták az abortuszt vagy ilyen szolgáltatást biztosítottak az ügyfeleiknek.
Alaposan megdobta a streaming szolgáltatásokra szánt összeget a globális koronavírus-járvány az amerikai háztartásokban. A J.D. Power piackutató friss adatai szerint december végén átlagosan 47 dollárt költöttek streamingre az amerikai otthonok havi szinten, ami 24 százalékos bővülést jelent a pandémia elejéhez képest. Persze a csábítás is jelentő
Visszavonásig fenntartják a magyarországi mobilszolgáltatók az adatforgalmi kedvezményeket a távoktatás támogatásához, egyes meghatározott oldalak látogatása nem csökkenti az előfizetők adatkeretét – közölték a szolgáltatók.