2021. január 28. csütörtök

jan. 28
21:27
92 százalékban bizonyult hatékonynak a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyaga Izraelben (SzMo)
A közel-keleti országban tudták a legnagyobb számban vizsgálni a vakcina hatásosságát.
jan. 28
21:29
Az Oxford/AstraZeneca-vakcina az időseknek is jó védelmet nyújt brit járványügyi szakértők szerint (SzMo)
A szigetország szakemberei szerint idősebbeknél kevesebb mellékhatást okoz ez a fajta oltás, mint a fiataloknál.
jan. 28
21:31
Visszatérhet-e az életünk a rendes kerékvágásba a tömeges oltás után? (SzMo)
Brit szakértők és tudományos modellek szerint nyár előtt kockázatos lenne a korlátozások teljes feloldása. A kulcs a normális élethez való visszatéréshez minden bizonnyal az oltás hatékonysága, széleskörű alkalmazása és az esetszámok drasztikus csökkenése lesz.
jan. 28
21:33
Az Észak kalifátusa (HírTV)
Egy Svédországban élő evangélikus lelkész szerint a bevándorlók beáramlásával komoly társadalmi nehézségek kezdődtek az országban.
jan. 28
21:33
Így zuhant tavaly az amerikai gazdaság teljesítménye (ProfitLine)
Mérsékelten, a vártnál valamivel erősebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a tavalyi negyedik negyedévben, ám az év egészében 74 éve nem látott mértékben, 3,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék.
jan. 28
21:33
Meghosszabbítják a karantént Dániában (ATV)
Dánia február 28-ig meghosszabbítja a karantént a koronavírus korábbinál fertőzőbb variánsainak elterjedése miatt - jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök csütörtökön Koppenhágában.
jan. 28
21:36
A magyarok alszanak a legrosszabbul Európában (Glamour)
A stressz és az alváshiány közti összefüggés meglepő eredményt hozott
jan. 28
21:39
Itt a kormányrendelet, amellyel engedélyezhetik az egyik kínai vakcinát Magyarországon (Portfolio)
A kormány módosította azt a rendeletet, amely a vakcinák engedélyezését teszi lehetővé Magyarországon, így a kínai Sinopharm-vakcinát könnyen lehet, hogy az AstraZenecáéhoz hasonlóan – az OGYÉI szakértőinek vizsgálata nélkül – engedélyezik itthon.
jan. 28
21:39
92 százalékban bizonyult hatékonynak a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyaga Izraelben (SzMo)
A közel-keleti országban tudták a legnagyobb számban vizsgálni a vakcina hatásosságát.
jan. 28
21:45
Trump tanácsadója szerint a volt elnököt nem érdekli egy új párt alapítása (ATV)
Donald Trump tanácsadója szerint a volt amerikai elnök nem gondol egy újabb párt megalapítására, és "aktívan részt fog venni" a republikánusok politikájában.
jan. 28
21:45
Rossz hírek érkeztek a Schumacher-filmről (Promotions)
A Forma-1 rajongók már 2019 óta várnak a minden idők egyik legeredményesebb pilótájáról szóló dokumentumfilmre.
jan. 28
21:51
Csak 65 év alattiakat oltanak majd Németországban a brit-svéd vakcinával (HírTV)
A kiszivárgott információk szerint más korcsoportoknál olyan kevesen kapták meg, hogy nincs még elég adat megítélni a hatékonyságát.
jan. 28
21:51
Az Oxford/AstraZeneca-vakcina az időseknek is jó védelmet nyújt brit járványügyi szakértők szerint (SzMo)
A szigetország szakemberei szerint idősebbeknél kevesebb mellékhatást okoz ez a fajta oltás, mint a fiataloknál.
jan. 28
21:57
Brüsszel döntött: dupla akkora állami támogatást adhatnak a cégeknek a kormányok év végéig (Portfolio)
Az Európai Bizottság december 31-ig meghosszabbította és tovább bővítette az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keretrendszer hatályát a koronavírus-járvány okozta nehézségekkel küzdő gazdasági szereplők működésének támogatására - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
jan. 28
21:57
Ipari katasztrófa történt Georgia államban, legalább hatan meghaltak (SzMo)
Egy élelmiszer-feldolgozóban folyékony nitrogén szivárgott ki, jelentős károkat okozva.
jan. 28
21:59
Megjelent a döntés a 2021-es minimálbérről (Portfolio)
Megjelent a közlönyben a rendelet a kormány és a munkáltatói szervezetek közötti megállapodásáról: a minimálbér bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nő.
jan. 28
22:03
Tanműhely épült Zalaegerszegen (ProfitLine)
Több mint 600 millió forintos beruházással építtetett Zalaegerszegen a város önkormányzata olyan üzemcsarnokot, amelyet a későbbiekben oktatási, szakképzési célokra terveznek berendezni - közölte a csütörtöki átadáson a zalai megyeszékhely polgármestere.
jan. 28
22:03
Itt a kormányrendelet, amellyel az OGYÉI-t megkerülve engedélyezhetik az egyik kínai vakcinát Magyarországon (Portfolio)
A kormány módosította azt a rendeletet, amely a vakcinák engedélyezését teszi lehetővé Magyarországon, így a kínai Sinopharm-vakcinát könnyen lehet, hogy az AstraZenecáéhoz hasonlóan – az OGYÉI szakértőinek vizsgálata nélkül – engedélyezik itthon.
jan. 28
22:09
Minimum 12 ezer év óta nem tapasztalt forróság tombol a Földön (SzMo)
A bolygónk most forróbb, mint bármikor az emberi civilizáció kezdete óta - állítja egy friss tanulmány.
jan. 28
22:27
Csirkeszárny és garnéla hús nélkül? - különlegességekkel nyitott meg az új Vegan Love Downtown (SzMo)
Új, vegán egységet nyitni a pandémia közepén? A Vegan Love ezt is bevállalta.
jan. 28
22:33
8 százalékkal nőtt tavaly az Euronics árbevétele (ProfitLine)
Az Euronics műszaki áruházlánc kiskereskedelmi árbevétele 8 százalékkal, nettó 64 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évi nettó 59,2 milliárdról - tájékoztatta a vállalat csütörtökön az MTI-t.
jan. 28
22:33
Lejárt a karantén, elkezdhetik a koronavírus-kutatómunkát a WHO szakemberei Vuhanban (SzMo)
A szakértői csoport kínai kutatókkal közösen akarja felkutatni a koronavírus eredetét, és választ találni például arra, hogy milyen úton terjedhetett át emberre a feltételezések szerint denevérektől származó kórokozó.
jan. 28
22:48
Titokzatos legendák övezik: a mágikus Sámán-szikla előtt még Dzsingisz kán is meghajolt (Femcafe)
A rejtélyes természeti képződményhez több történet is kapcsolódik – állítólag még maga Sztálin se tudta lerombolni, olyan ereje van.
jan. 28
23:27
5 híres nő, akik meglepően szigorú módszereket alkalmaznak gyereknevelés terén (Joy)
Akadnak igazán meglepő szabályok is, amiket a legnagyobb sztárok szigorúan vesznek otthonukban.
jan. 28
23:27
Halva született 765 grammal, elkapta a koronavírust és az E.coli-t, mégis életben maradt a koraszülött csodababa (SzMo)
A brit kisfiú még nincs két hónapos, de már számos csatát megvívott azért, hogy élhessen. Pedig a szülei azt hitték, hogy már a születése után elveszítik őt.

Keresés