Az idei volt globálisan a második legmelegebb november a mérések kezdete óta – állapította meg az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal. A 2020-at értékelő előzetes éghajlati jelentés szerint pedig a legmelegebb három év között lesz az idei.
Ha mosogatógépben mossuk a pezsgőspoharat, rövidebb ideig marad meg a pohárban a pezsgő habja és a buborékok, viszont ha a kézi mosogatás után még el is törölgetjük a poharat, akkor több lesz a buborék és a hab is. A pezsgő kémiájáról az InfoRádió a Wessling Hungary Laboratórium munkatársát kérdezte.
A Red Bull Forma-1-es csapatánál azt várják Sergio Pereztől, hogy a versenytempó tekintetében „lőtávolon belül” lesz majd az istálló szupersztárjához, Max Verstappenhez képest.
Új lendületet kaphat az a hatalmas léptékű fejlesztés, amelyről a Makói Városi Televízió még 2018-ban számolt be, de azóta nem történt egy kapavágás sem. A miniszterelnök Lázár János országgyűlési képviselőt…
Gyógymódokat, életminőséget javító újításokat és diagnosztikai módszereket is fejlesztettek idén egyéb betegségekre fókuszálva: év végi számvetésként érdemes ezeket is áttekinteni, hisz nem állt meg a tudományos élet a koronavírus idején sem.
Az aktív betegek száma csökken, 2021-re pedig reményt adhat, hogy vannak hatékony védőoltások - mondta az év utolsó tájékoztatóján az országos tisztifőorvos, aki "COVID-ban szegény újesztendőt" kívánt mindenkinek. Az ORFK szóvivője pedig megerősítette, hogy szilveszter éjszaka is érvényben van a kijárási tilalom, amit a rendőrök katonák és polgárőr
A brit parlament mindkét háza jóváhagyta az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást. II. Erzsébet királynő formális beleegyezésével az egyezmény hajnalban törvényerőre emelkedett, így a brit EU-tagság megszűnése utáni viszonyrendszer szabályainak törvényi előkészítése brit rés
A Red Bull Forma-1-es csapatánál magyarázatot adtak arra, miért fotózkodtak Sergio Perezzel az istálló vezetői még azt megelőzően, hogy egyáltalán eldöntötték: a mexikói pilótát szerződtetik a 2021-es szezonra.
2021. január 4. hétfőn, az újév első munkanapjától kezdve újra elérhetővé válnak a fürdőgyógyászati kezelések a Kecskeméti Fürdőben. A kezelések többsége ugyan igénybe vehető, de maga a fürdő sajnos továbbra…
Megadod a módját, vagy begubózol trenyában? Elhúzol egy luxusutazásra, vagy inkább kommentelgetsz a Face-en azoknak, akik megtették, mert megtehetik? Mindehhez fogalmad sincs, mit vegyél fel? No para! Jön a segítség – nagyon szívesen!
Sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat: többfelé viharossá fokozódik a szél, erős széllökések várhatók, a hét elején pedig sok csapadékra kell számítani.
Tizenhét év után csütörtöktől, december 31-étől ismét az önkormányzat működteti Szombathelyen az orvosi ügyeletet, amely a Sugár úti mentőállomásról a 11-es Huszár út 6. szám alá költözött és a telefonszámai is megváltoztak - közölte a honlapján az önkormányzat.
Magyar idő szerint 14:00-kor van ott éjfél, ezen a videón keresztül élőben lehet követni, utólag pedig felvételről visszanézni. A helyszínen közönség nincsen, de országimázs miatt megtartják. A tűzijáték mindössze 7…