Önmagában is felér egy show-val, ahogy Gáspár Zsolti és Demcsák Zsuzsa egymást zrikálja, talán épp emiatt döntöttek úgy a TV2 műsorkészítői, hogy párba állítják őket. Ugyanis ők lesznek a Farm műsorvezetői.
A 18 év alattiak internethasználati szokásait, mozgatórugóit feltáró reprezentatív kutatást készített a Magyar Telekom a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai partnerségében. A hiánypótló InternetMOST felmérés keretében magukat a tizenéveseket kérdezték arról, mire használják leginkább az internetet, mit jelent számukra az online tér és arról i
Orosz dezinformációs hálózatot számolt fel a Facebook és a Twitter – jelentette be egymástól függetlenül kiadott közleményben a két vállalat helyi idő szerint kedden.
2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek.
A végbél és vastagbél tisztítása témájában számtalan írást találhatunk a világhálón, azonban az ezzel kapcsolatos vélekedés eléggé ellentmondásos. Van, aki kifejezetten hasznosnak és egészségesnek véli, mások inkább csak a hátrányáról írnak.
Szent István keresztény hagyatéka – A Magyar Szent Korona vármegyéi”, Kovach Anton festményei, Művészetek Háza Szekszárd, Szent István tér 28., megtekinthető október 2-ig
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/02/1548/
Budapest szállodaforgalma 90 százalékban a külföldi turistáknak kitett, de ugyanebben a cipőben járnak az idegenvezetők is, akik "legjobb esetben" nyelvtanárként folytatják a munkát, hacsak nem hagyják el a pályát vagy nem álláskeresési támogatásból vagy tartalékokból élnek - írja az Infostart. Be kell zárni a budapesti szállodákat a kormány által
A keddi Magyar Közlönyben számos köztársasági elnöki határozat jelent meg külszolgálati kinevezésekkel kapcsolatban a február és július közötti időszakról. Ljubjanában három hónap alatt kétszer cseréltek nagykövetet.
Újabb könyv jelent meg az amerikai elnök családjáról. A szerző, aki a first ladyt akarná bemutatni, a többi között azt állítja, hogy Donald Trump felesége, Melania, illetve idősebb lánya, Ivanka egymással rivalizálnak.
Szeptember elsején elkezdődött az új tanév, a diákok újra iskolapadba ültek. Többek között a hazai hírességek gyermekei is. A sztárszülők a Ripostnak mondták el, hogyan indították útnak a lurkókat, miközben Magyarországon is beindult a koronavírus-járvány második hulláma.
Halálos átokkal fenyegetett meg egy nőt egy mágus munkatársa. Krisztina a Borsnak elmondta: rövid nyomozással kiderítette, hogy a jövőlátó nagyon sok más emberrel is hasonlóan járt el, akikből pénzt is sikerült kicsikarnia.
Tornavideó-sorozatot készít Schobert Norbi és az ország legkövérebb tinije, Rácz Géza, aki partnert is kap egy 140 kilós hölgy személyében. Géza bevallotta: éhes a szerelemre.
Csaknem 150 babócsai gyerek a helyi egykori gyógyszertárban és a plébánián kezdi az új tanévet, szeptember helyett ugyanis valamikor a jövő év elején fejeződik be iskolájuk felújítása.
Szerdán csökkent az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára 3 forinttal csökkent, míg a gázolaj ára literenként 5 forinttal lett olcsóbb.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbírságolta kétmillió forintra és intézkedésekre kötelezte a hitelkockázat és az informatikai biztonság területén feltárt hiányosságok miatt a Takarék Jelzálogbankot. A közlemény szerint az MNB 2019. április 16-tól témavizsgálatot tartott a társaságnál a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvénynek m
Kevés olyan ikon van az autóiparban, mint a Toyota közel hét évtizedes múltra visszatekintő terepjáró legendája, a most megújuló Land Cruiser. A modell a jövőben egy erősebb 2,8 literes dízelmotorral is elérhető lesz: a 204 LE/150 kW-os teljesítményt és 500 Nm-es forgatónyomatékót kínáló új erőforrással az autó 3 másodperccel hamarabb, 9,9 másodper
Megfelelő körülmények mellett mintegy 100 ezer kisgyermekes nő térne vissza a munkaerőpiacra egy friss kutatás szerint. Ingyenes tréingekkel és képzésekkel segítik az elhelyezkedésüket.
Megkezdődik szerdán a párizsi esküdtszéken a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere, amelyet a terrorellenes ügyészség kérésére filmre rögzítenek.