Egyesélyessé vált a Forma-1-es világbajnokság, Lewis Hamilton nagyon elhúzott a riválisaitól – jelentette ki ki Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője a Toszkán Nagydíj után.
Mégis, mi a fenét képzeltem, hogy ezzel a két rendezővel dolgoztam? – fakadt ki a Vanity Fairnek adott interjújában Kate Winslet (44), utalva Az öldöklés istene (2011) és Az óriáskerék (2017) című mozifilmekre, amelyeket Roman Polanski (87), illetve Woody Allen (84) irányításával forgatott. Bár ők mindketten Oscar-díjas filmrendezők, kínos szexbotr
Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) hétfői, 23. közgyűlésén, amelynek a járványhelyzet és az érzékeny színház is témája volt - közölte a szervezet az MTI-vel.
Öt településen rendeztek vasárnap időközi önkormányzati választást. A választások között több is volt, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban.
Bár a karantén időszaka világszerte megroppantotta a zenészeket, a legnagyobb sztároknak anyagilag meg sem kottyan a koronavírus okozta kiesés. Sőt, remekül elvannak mesés vagyonukkal, amelynek nagysága az átlagember számára szinte felfoghatatlan.
Az élővilágot számos veszély fenyegeti: klímaváltozás, erdőtüzek, áradások, globális felmelegedés. Sokakban azonban fel sem merül, hogy az erdőirtásnak mekkora pusztító ereje van.
A koronavírus árnyékában a klímaváltozás messze nem kap akkora figyelmet, mint 2019-ben. Pedig a helyzet egyáltalán nem javult, csak elkezdtünk megszokni. Ez pedig az egyik legnagyobb veszély.
Szerdától jelentős kedvezménnyel, a korábbinál alacsonyabb kikiáltási áron hirdet meg újra értékes ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.).
A legfrissebb statisztikai adatok szerint, miközben az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ezen belül a friss gyümölcsöké 46 százalékkal(!) drágult.
Idén is díjazták a legjobb fotókat a 38. Sajtófotó Pályázat során. A szokásos, egyebek mellett hír-, eseményfotó, portrék és mindennapi életet bemutató fantasztikus képek mellett ezúttal új kategóriában, egy, a mai világban igen fontos témában is jelentkezhettek a pályázók, ami nem más, mint a Fenntarthatóság.
A politikus azt mondja, őt nem kérdezte meg senki arról, hogy egyetért-e a zárt listás indulással, és szerinte nincsenek küldöttcsoportok a döntések mögött.
Mostantól az interneten mindenki számára hozzáférhető, kutatható az I. világháborúban hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyarországi katonák adatbázisa. A katonahoseink.militaria.hu oldalt hétfőn mutatták be Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Edgar Rice Burroughs (1875-1950) figurája 1912-ben lépett színre, népszerűsége azóta is töretlen. Az író nem is sejtette, milyen befolyást fog gyakorolni nemzedékek képzeletére. A Tarzan-filmek áradatából most a Tarzan legendája látható szombaton, 21.00-tól a Viasat3-on (ismétlés szeptember 13., vasárnap 18.50 és szeptember 19., szombat 16.00), val