2020. szeptember 27. vasárnap

szept. 27
0:06
Kevesen gondolnák, milyen ütemben süllyed az Alföld (Infostart)
Elsősorban az artézi vizek, a kőolaj és a gázkészletek kitermelése miatt évente 2–5 millimétert süllyednek az Alföld nagyvárosai – állapította meg tanulmányában Timár Gábor geofizikus. Az ELTE Természettudományi Tanszékének egyetemi tanára szerint a változás üteme az utóbbi években a tízszeresére emelkedett, Debrecen környékén például már az 5 mill
szept. 27
0:06
Felavatták a Budapest-Szentendre kerékpárutat, nem is kevesen (Infostart)
Jövő nyárra a pesti oldalon, Budapestet Dunakeszivel összekötő kerékpárút is kész lesz.
szept. 27
0:06
A Semmelweis Egyetem 250 éves történetét bemutató kiállítás nyílt (Infostart)
Az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban látható tárlaton az orvostörténeti relikviák között helyet kapott többek között egy röntgengép a 20. század elejéről, az orvosi kar osztályozási könyve Semmelweis Ignác nevével, Lenhossék József ikerszörny-preparátuma és Hőgyes Endre állatkísérletekhez tervezett nyúlpadja is.
szept. 27
0:06
Minden Fradi-szurkoló dörzsölheti a tenyerét, nem megy a Moldénak (Infostart)
A Ferencváros norvég BL-playoff-ellenfele hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Sandefjordtól. Persze lehet, hogy csak tartalékolt.
szept. 27
0:06
Egyelőre a gyalogosoké marad a pesti alsó rakpart (444.hu)
A főváros pedig továbbra is várja az ötleteket a terület átalakítására.
szept. 27
0:06
Visszavonul Torghelle Sándor: „Inkább a szép dolgokra emlékezem” (444.hu)
„Nincs hiányérzetem, bár nagyon sokan kritikusak voltak velem szemben” - mondta a 42-szeres válogatott csatár.
szept. 27
0:06
A belarusz állami tévé gyerekműsora az önmagát megkoronázó diktátoron gúnyolódott (444.hu)
Bátor húzás egy olyan rendszerben, ahol az egyszerű tüntetőket is elviszik és megkínozzák Lukasenka rendőrei.
szept. 27
0:06
Javította a magyar állam adóskilátását a Moody's (444.hu)
A hitelminősítő arra számít, hogy a koronavírus miatti válság más európai országoknál kevésbé sújtja majd a gazdaságunkat, a civil társadalom és az igazságszolgáltatás gyengesége viszont ront a megítélésünkön.
szept. 27
0:06
Új forintérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (Hírklikk)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 ezer forint névértékű ezüst és 2 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat alapításának 150. évfordulója alkalmából.
szept. 27
0:06
Ne törje be az autója ablakát, ha nem tudja kinyitni az ajtaját! Mutatjuk mit lehet tenni! (Biztosító Magazin)
Önnel is előfordult már, hogy nem tudott bejutni a saját autójába? Ennek számos oka lehet: lemerült az akkumulátor, bent felejtette a kulcsot, vagy éppen nem szakszerűen cserélt elemet a távirányítóban. The post Ne törje be az autója ablakát, ha nem tudja kinyitni az ajtaját! Mutatjuk mit lehet tenni! first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyu
szept. 27
0:06
Horváth Gréta lefagyott ettől a kérdéstől a kamerák előtt (Life)
Horváth Gréta lefagyott ettől a kérdéstől a kamerák előtt – Videó
szept. 27
0:10
Ez az öt szám ért rengeteg pénzt (Infostart)
Rögtön a húzás után kiderült, mennyi szerencsés van és elvitték-e a főnyereményt.
szept. 27
0:10
Emberelőnyben, tizenegyessel nyert a Real Madrid (Infostart)
Tavaszi arcát mutatta a Real Madrid a Betis elleni bajnoki mérkőzésen: emberelőnybe került, aztán egy tizenegyesből szerzett góllal megnyerte a mérkőzést.
szept. 27
0:10
A mohácsi ellenzék szerint a cigány önkormányzat épületében, a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat (444.hu)
Kifogással éltek a választói akarat jogsértő befolyásolása miatt.
szept. 27
0:10
Több száz nő vonult fel Minszkben, pedig tudták, hogy rabszállító autók várnak rájuk (444.hu)
Holnap százezer fős gigarendezvényre készülnek, a női tüntetés ennek a felvezetése csak, de a rendőrök már akcióba léptek.
szept. 27
0:10
Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó (444.hu)
Ičićiben épít ötcsillagos komplexumot a mađarski tajkun.
szept. 27
0:10
Pozitívra javította Magyarország adósosztályzati kilátását a Moody's (Hírklikk)
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Magyarország „Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service. A cég egyben megerősítette a szuverén besorolást.
szept. 27
0:10
Keszthelyi Erik alkuszcége komoly részesedést szerzett a Cig Pannónia Életbiztosítóban (Biztosító Magazin)
Az Opus Global Nyrt. eladja a Cig Pannónia Életbiztosító Nyrt. (Cig) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (Bét) honlapján. The post Keszthelyi Erik alkuszcége komoly részesedést szerzett a Cig Pannónia Életbiztosítóban first appeared o
szept. 27
0:10
Varázslatos, óriási 3D-s falfestmények a görög utcákon (Life)
Varázslatos, óriási 3D-s falfestmények a görög utcákon – Galéria
szept. 27
0:12
Másfél milliárd forintból újult meg a Dayka-villa Budapesten (ProfitLine)
Több mint másfél milliárd forintból megújult az OK Oktatási és Innovációs Központnak otthont adó, szecessziós stílusú Dayka-villa Budapesten.
szept. 27
0:14
Rengeteg életet mentett meg egy óriáspatkány, most kitüntették (Infostart)
A Magawa nevű gambiai óriáspatkány karrierje során 39 aknát és 28 fel nem robbant lőszert szagolt ki.
szept. 27
0:14
950 új koronavírus-fertőzött és 12 halott Magyarországon (Hírklikk)
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 23 077-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 beteg, így az elhunytak már 730-an vannak, 5099-en pedig már meggyógyultak.
szept. 27
0:14
Elhunyt a világhírű rendező, gyászol a filmvilág (Life)
Elhunyt a világhírű rendező, gyászol a filmvilág
szept. 27
0:18
A konyhai szeméttől a veszélyes hulladékig – a fővárosi erdők titkai (Infostart)
Vagyonokat fizet a Pilisi Parkerdő a területén illegálisan lerakott hulladék elszállításáért, lerakásáért.
szept. 27
0:18
Bajnai Gordon visszatér (Hírklikk)
Készül a 2022-es választásra a Momentum, és a jelek szerint komolyan gondolja, hogy igazi szakemberek segítségével vág neki a választási kampánynak. Az egyik Bajnai Gordon lenne, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag láthatatlanná vált a magyar közéletben.
szept. 27
0:18
Balesetet szenvedett Kandász Andrea, kórházba szállították (Life)
Balesetet szenvedett Kandász Andrea, kórházba szállították
szept. 27
0:22
Nem érdekli a magyarokat a könyv és az olvasás (Hírklikk)
Az elmúlt 15 évben a felére csökkent a rendszeresen olvasók száma a felnőtt magyar lakosság körében.
szept. 27
0:22
Koronavírus - Megdőlt a fertőzöttek napi számának rekordja, kiterjesztik a korlátozásokat Dániában (Life)
Koronavírus - Megdőlt a fertőzöttek napi számának rekordja, kiterjesztik a korlátozásokat Dániában
szept. 27
0:26
Az LMP az egyéni választókerületekben is előválasztást tartana (Hírklikk)
Az LMP célja, hogy az ellenzéki pártokkal közösen győzze le a jelenlegi kormányt a 2022-es országgyűlési választáson – jelentették be a párt társelnökei szombaton Budapesten, online is közvetített sajtótájékoztatójukon.
szept. 27
0:26
Így erősíti az immunrendszerét Koós Réka (Life)
Így erősíti az immunrendszerét Koós Réka: videó
szept. 27
0:30
Csonka András: megijedtem, ahogy szerintem mindenki (Hírklikk)
Lélegeztetőgéptől rettegett a koronavírusos Csonka András.
szept. 27
0:30
Tóth Gabi igazán kicsípte magát, így bulizott nővérével (Life)
Tóth Gabi igazán kicsípte magát, így bulizott nővérével – Fotó
szept. 27
0:34
Megint beázott a Szent János Kórház (Hírklikk)
Egy hónap után ismét beázott a Szent János Kórház szülészeti osztálya, emiatt elmaradnak a nagyobb műtétek.
szept. 27
0:34
Lesújtó adatok: egyre kevesebb felnőtt olvas könyvet (Life)
Lesújtó adatok: egyre kevesebb felnőtt olvas könyvet
szept. 27
0:38
Rázuhant egy szék a fiatal lányra a tizenkettedik emeltről, súlyos a sérülése (Life)
Rázuhant egy szék a fiatal lányra a tizenkettedik emeltről, súlyos a sérülése
szept. 27
0:42
Retteg a koronavírustól Galambos Lajos: súlyos betegségekkel küzd (Life)
Retteg a koronavírustól Galambos Lajos: súlyos betegségekkel küzd
szept. 27
3:06
Kockázatitőke-befektetés korona idején: lezajlott a 2020-as VC Summit konferencia (ProfitLine)
Megtartották a 7. Venture Capital Summit-et, Magyarország őszi kockázatitőke-csúcskonferenciáját. Üzletfejlesztési szakértők, pénzügyi szakemberek és befektetésialap-kezelők előadásait hallhattuk kockázatitőke-befektetésről, a smart money és a kapcsolati brókerek szerepéről, a nemzetközi piacon elérhető lehetőségekről, és arról, hogy milyen hatást
szept. 27
3:06
Bangó Margit már kerüli a találkozást a rajongóival (BorsOnline)
Bangó Margit egyre jobban aggódik a koronavírus-járvány miatt. A népszerű előadóművész úgy érzi, nehéz helyzetbe került, hiszen nemcsak a korából adódóan, hanem betegségei miatt is veszélyeztetett.
szept. 27
4:06
A halálozások 49%-a ugyanazon okból történt 2019-ben Magyarországon (ProfitLine)
Magyarországon 2019-ben a halálozások 49%-át, 64 ezer halálesetet okoztak a szív- és érrendszeri betegségek - áll a Központi Statisztikai Hivatal egy friss kiadványában, melyet néhány infografikával is alátámasztanak. Mutatjuk.
szept. 27
4:42
Miért veszélyes a prediabétesz és hogyan kerülje el? (WebBeteg)
Prediabéteszről akkor beszélünk, mikor valakinek a vércukorszintje magasabb a normálisnál, de még nem érte el azt a szintet, amikor már 2-es típusú cukorbetegségről beszélünk.
szept. 27
4:42
Jacto: önjáró permetező-, önjáró műtrágyaszóró-, önjáró vetőgép (Agrofórum)
A Shunji Nishimura által 1948-ban alapított vállalat termékei napjainkban már több mint 100 országban megtalálhatók.
szept. 27
4:42
Digitális felkészültség az igazi vakcina (KKV Magazin)
Felértékelte az automatizáció jelentőségét a járvány a gazdasági szereplők körében az SAP Hungary által végzett friss Digitális COVID Körkép kutatás szerint. Azok a cégek, amelyeknek növekedési kilátásai nem csökkentek jelentősen, általában a távmunka kihívását is jobban tudták kezelni. A 200 fő feletti cégek jobb munkaerőmegtartó képességről számo
szept. 27
4:42
Több százezer weboldal van veszélyben (Mínuszos)
Sorra próbálják a támadók, hogy vajon mindenki frissítette-e a népszerű WordPress plugint, a File Managert. A WordPress File Manager nevű pluginjében egy nulladik napi sérülékenységet fedeztek fel a biztonsági szakemberek: a hiba kihasználásával a támadó kártékony fájlokat képes feltölteni az adott weboldalra. Ezek segítségével a támadó át tudja ve
szept. 27
5:06
Az Opus megválik a CIG-ben lévő részesedésétől (ProfitLine)
Az Opus Global Nyrt. eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
szept. 27
5:06
Kína űrbányász robotot küld a Holdra (Hírklikk)
Novemberben indulhat útjára a Hosszú Menetelés kínai rakéta fedélzetén az első űrbányász robottal.
szept. 27
5:12
Új ügyvezető a Hewlett Packard Enterprise-nál (Márkamonitor)
Szpisják Tibor, a Hewlett Packard Enterprise (HPE) magyarországi kereskedelmi igazgatója novemberben veszi át az ügyvezetői feladatokat a T-Systems-hez távozó Gonda Gábortól. Ügyvezető igazgatóként Szpisják Tibor egyik legfontosabb célkitűzése a hazai top vállalatok mintegy 90%-ával együttműködő, vállalati informatikai megoldásokat biztosító HPE él
szept. 27
5:30
Nem kecsegtet sok jóval az időjárás: estére újabb eső jön (Háziállat)
Vasárnap napközben változóan vagy gyengén felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, csak késő délutántól délnyugat felől növekszik meg a felhőzet, és estétől egyre többfelé alakul ki csapadék.
szept. 27
5:36
Meztelenül telefonozik, meglesték a brutál mellű popsimodellt (Ripost)
Betty Marquez vetkőzés közben merült bele a telefonjába.
szept. 27
5:36
Időjárás: ha valaki azt hitte, szombaton túl voltunk a nehezén... (Infostart)
Csak a hét elejére nyugszik meg az időjárás - legyünk nyugodtak. Kettős fronthatás érvényesül.
szept. 27
5:36
Új herbicid a kalászosok őszi gyomirtására (Mezőhír)
Az elmúlt évek folyamán az ország nagy részén előretörtek a T1-T2-es életformájú gyomnövények.

Keresés