A Színház- és Filmművészeti Egyetem tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila kedd este levélben kezdeményezett megbeszélést a hétfőn felmondott Upor Lászlóval.
A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésének határideje 2020. szeptember 15. A megfizetés kötelező, mulasztás esetén adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.
Ferenc pápa a szerdai általános audiencián hirdette ki szeptember 4-re az imanapot. Február vége óta ez volt a katolikus egyházfő első általános audienciája, melyet hívők jelenlétében tartott meg.
A Tesla fantasztikus szárnyaláson van túl, az 5:1 arányú részvényfelaprózás bejelentése után több mint 80 százalékot emelkedett a részvényárfolyam. A vállalat, kihasználva a jó hangulatot és a több mint 450 milliárd dollár értékű kapitalizációját, új részvények kibocsátását jelentette be kedden. A részvényesi értéket valamivel több mint 1 százalékk
Az amerikai gyámság alatt létrehozott Izrael – Egyesült Arab Emirátusok kiegyezés egyik legfőbb geopolitikai célja, hogy formálissá tegye az együttműködést a tengereken általában és a stratégiai fontosságú szállítási útvonalakon különösképpen. A célkeresztben Irán és Kína. Káncz Csaba jegyzete.
Szerdától háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - jelentette be az érdekképviselet elnöke szerdán Budapesten.
Folyamatosan érkeznek a támogatások az Igazgyöngy Alapítványhoz. L. Ritók Nóra az mondja, egyre erősebb benne a remény, hogy összejöhet a hiányzó összeg.
Tartalékaik vége felé járnak; dolgoznának, de a környezet ezt nem teszi lehetővé - mondta az InfoRádióban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szeptember 3-án Minszkbe utazik - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán Moszkvában fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Uladzimir Makejt.
Romániában újabb 1298 koronavírus-fertőzöttről számolt be szerdán a stratégiai kommunikációs törzs, ezzel megközelítette a 90 ezret a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma.
Egy kínai gyártó mobiljába fog elsőként bele kerülni a Qualcomm nemrég bejelentett processzora a Snapdragon 732G, ami 15%-kal jobb grafikus teljesítményt nyújt mint elődje. A Qualcomm a napokban jelentette be legújabb középkategóriás processzorát a Snapdragon 732G-t. A chip igazából sokban nem különbözik az előző generációhoz képest, a grafikus tel
A reggeli stabil kezdés után több hullámban határozott gyengülést szenvedett el a forint, amelyben az erősebb dollár mellett annak is szerepe lehet, hogy rekordra ugrott itthon az új koronavírusos fertőzöttek száma. Ez a gazdaság gyengébb teljesítménye irányába mutat az őszi-téli hónapokban és ezt elkezdhette árazni a piac. A forint kora délután 35
Németországban ingyenesen ellenőriztetheti magát, aki „rázós” helyről jött, Ausztriában viszont fizetnie kell. Nagy-Britanniában nincs tesztelés, csak karantén – csupán azok kérhetnek vizsgálatot, akiknek tüneteik vannak. A magyarok alapesetben mindhárom országba szabadon beutazhatnak.
Megingathatatlan a fővárosi agglomeráció vándorlási többlete, de az országban mégsem ez a terület a listavezető: a Velencei-tavat és a Balaton környékét arányaiban még az agglomerációnál is többen választják, vagyis sokkal többen költöztek oda, mint ahányan elhagyják a térséget - derül ki az Otthon Centrum tanulmányából.
Megújul a 2017-es Év Autója, vagyis a Peugeot 3008. A kompakt SUV-k között piacvezető típus aktuális generációjából mintegy 800 ezer példányt értékesített az oroszlános márka. A modellfrissítés főleg a jármű elejét, illetve szolgáltatásait érinti. Újszerű a teljes frontrész, a keret nélküli hűtőrács egészen a fényszórók alá kihúzódik. Formailag az
A Zeiss budaörsi mérőszobájában találkoztunk Huszár Levente szenior alkalmazástechnikai mérnökkel, aki bemutatta, hogyan válhat a láthatatlan láthatóvá. A gyártás során számos probléma merülhet fel a szemmel nem érzékelhető hibák következtében. Néhány mikron eltérés miatt egy hajszálon függhet a termék minősége. Pontos mérés, precíz gyártás A válla
Debrecen élelmiszerpiacai után a város kulturális intézményeiben is kötelezővé tették a szájmaszk viselését - jelentette be a cívisváros polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.
A koronavírusnak köszönhetően rekordmértékű, éves összevetésben 34,8 százalékos bővülést, bruttó 355 milliárd forintos forgalmat ért el a belföldi e-kereskedelem az első 6 hónapban - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu szerdán közölt kutatásából.
Könnyen megborulhat a családi költségvetés, ha a gyerek megkezdi felsőfokú tanulmányait - főképpen, ha ez különköltözéssel is jár. Érdemes előre gondolkodni, hogy később ne legyenek pénzügyi gondok. A szakértő szerint az első
Csütörtöktől veheti birtokba a közönség az új Városligeti Sportcentrumot, amely a Liget Budapest program keretében az Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út kereszteződéséhez közeli 3,5 hektáros parkrészen épült meg.