Elhalasztják az átalakított lengyel kormány új tagjainak hétfőre tervezett beiktatását a kijelölt oktatási miniszter pozitív vírustesztje miatt, Mateusz Morawiecki miniszterelnök új időpontot kér Andrzej Duda elnöktől - jelentette be Piotr Müller kormányszóvivő.
A Habitat 2020-ban nyolcadik alkalommal publikálja éves jelentését a lakhatási szegénységről, amelynek bemutatóját október 5-én, a lakhatási világnapon tartották. Az előző évekhez hasonlóan most is összefoglaljuk a lakhatással kapcsolatos
A kirgiz rendvédelmi szervek megkezdték a hétvégi parlamenti választások eredményét elutasító tüntetők oszlatását – könnygáz, vízágyú és gumilövedékek bevetésével.
A gyógyult koronavírusos betegek véréből előállítható különleges plazmakészítményt világszerte sikeresen alkalmazzák a súlyos állapotú fertőzöttek terápiájában. Az Országos Vérellátó Szolgálat korábban PCR pozitív, de legalább 3 hete tünetmentes személyek jelentkezését kéri, hogy megfelelő mennyiségű terápiás plazmakészítményt lehessen előállítani.
Varju László bírálta a Fidesz nyugdíjpolitikáját, Orbán Balázs államtitkár szerint azonban a DK politikusának szájából egyenesen „szekunder szégyenként” hat a kritika.
Fürjes Balázs államtitkár szerint nincs akadálya, hogy a Fradi a Juventust és a Barcelonát a Puskás Arénában fogadja. Ehhez már csak az UEFA engedélye szükséges, de várhatóan ez is megérkezik.
E hét elején ismételten frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az oldalán az úgynevezett Adótraffipax listáját. Virágboltban, kínai üzletben, tüzépen és építkezéseken is megfordulhatnak az adóhivatal emberei, de a járvány miatt a maszkokat, kézfertőtlenítőket árusítók is számíthatnak ellenőrzésre egy-egy megyében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/05/1974/
Fordult a kocka, megint a megrendelők diktálnak az építőiparban – summázta a jelentős változást a magasépítési piacot messze vezető Market Építő Zrt. vezetője egy minapi sajtóbeszélgetésen. Az 5 százalékos áfát csak az egyik segítségnek tartja a lakáspiacon, szerinte sokkal többet használna, ha kiszámíthatóbb lenne a szabályozási és gazdaságösztönz
Negyvenhat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti exportvédelmi programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően.
Az orvosok béremeléséről és összeférhetetlenségi szabályokról szóló, hétfőn beterjesztett törvényjavaslat egy olyan forgatókönyv megvalósulását is előrevetíti, amelyben egy egész szektor működése változik meg, alapjaiban. Most dől el, hogy a magánegészségügyi szolgáltatók valójában mennyire vonzóak a szakemberek számára, az állam ugyanis a mostani
Mind a beteg, mind az orvos egyéves börtönbüntetést kaphat, ha hálapénzt ad vagy fogad el - ez derül ki abból a törvényjavaslatból, amelyet a kormány ma nyújtott be a parlamentnek. Közben 905 fővel emelkedett az elmúlt 24 órában az új fertőzöttek száma itthon. 11 ember meghalt.
Nem szégyen, hogy a magyar nagy csatában kikapott a párizsi nyolcaddöntőben attól az Andrej Rubljovtól, aki Novak Djokovic után a legtöbb tornát nyerte idén - vélekedik a korábbi wimbledoni bajnok teniszező.
Egy friss kutatása szerint Európában ma 4-ből majd 3 (74%) vásárló nagyobb valószínűséggel vásárol helyi közösségében, mint egy évvel ezelőtt. Ez az arány a magyarok esetében 72%. A MasterCard friss kutatása alapján úgy
A livedo reticularis (LR) egy bőrtünet, amit a bőr vörösesbarnás elszíneződésű hálószerű mintázata jellemez. A lábak érintettek a leggyakrabban. A betegség összefüggésben áll az erek duzzanatával, és hideg hatására az állapot rosszabbodhat. A livedo lehet fiziológiás jelenség, de keringési rendellenességek tünete is.
Korábban írtunk arról, hogy egy jogi csavarnak köszönhetően kiszorulhat a Facebook és Instagram Európából. Karácsonyra rendelkezésre állhat egy olyan felülvizsgált folyamat, ami által az EU-n kívüli vállalatok európai felhasználók adatait transzferálhatják világszerte, mondta Margarethe Vestegar az Európai Biztottság versenyjogért felelős biztosa.
Három biztosító is kopogtat az MNB-nél fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázattal és ezek elbírálása zajlik. Októberre további 4-5 piaci szereplő pályázatát várják.
Egy évvel a Borkai-botrány kirobbanása után továbbra sincs vádemelés a szexvideó kapcsán elindult nyomozásokban. Híradónknak az Országos Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy a nyomozások folyamatban vannak. A zsarolással is gyanúsított Póczik József ügyvédje kijelentette: reméli, hogy legkésőbb jövő év elejére lezárulhat a zsarolási ügy. Az Audi-föl
A magyar labdarúgó-válogatott keretébe először meghívott Loic Nego szerint csak a taktikát követve lesznek képesek nyerni csütörtökön Bulgáriában az Európa-bajnoki pótselejtezőn.
A Forma-1 mezőnyébe jövőre visszatérő Fernando Alonso egyetért azokkal a véleményekkel, melyek szerint ő a száguldó cirkusz történetének egyik legteljesebb versenyzője.
Már nevet is találtak a mai emelkedésnek, ez a “Trump-felépülés raly”, de a törvényhozásban készülő gazdaságélénkítő csomagnak is szerepe lehetett. Viszont Trump közvetlen munkatársai közül egyre többről derül ki, hogy fertőzött. A BUX stagnált, a forint viszont gyengült, újra 360 felett van az euró. A Revoluton már aranyat is lehet venni. Miért ve