A koronavírus-járvány ellenére, amennyiben nem romlanak tovább a gazdasági körülmények, megközelítheti 2019-es eladási eredményeit Magyarországon a BMW - mondta Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a márka 5-ös sorozatának bemutatóján.
Úgy tűnik, hogy az Amazon raktáraiban sokkal veszélyesebb dolgozni, mint ahogy azt a cégnél állítják, a helyzet ráadásul a robotok bevezetésével csak még rosszabb lett.
A csendesebb mederben zajló keddet követően eseménydúsabb napoknak nézünk elébe: szerdán érkezik a hullámzó frontrendszer és csapadékrendszere, csütörtökön a front már távozóban, a szél viszont ereje teljében lesz. A hétvégére csillapodnak a kedélyek.
Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) szerint 2010 óta az önkormányzatiság szisztematikus leépítése folyik, és ezzel a demokrácia utolsó bástyáját építik le.
A szakértői becslések szerint világszerte körülbelül minden tizedik ember elkaphatta már a koronavírus-fertőzést - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója hétfőn Genfben.
A versenyre minden évben az Atlantic giant nevű óriástökkel lehet nevezni, amelynek a növekedési ideje megegyezik a hagyományos sütőtökkel, de annál sokkal nagyobbra nő meg.
A világ legzöldebb országainak listáján csak európai ország található az első 10 helyezett között. Dánia az élre ugrott, Svájc harmadik helyre csúszott vissza, Hollandia épp nem fért fel a top10-be, míg Japán a 12, Magyarország pedig a 33. lett.
Mary Trump szerint Amerika most azért van ilyen „szörnyű helyzetben”, mert a Trump család tagjai, beleértve az elnököt is, mindenféle betegséget a „megbocsáthatatlan gyengeség” jelének tekintenek.
Vizsgálatot indít a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Gokart Világdöntő múlt hétvégi, lonatói rendezvényén történtek miatt. A motorsport-közösséget valósággal sokkolta az egyik résztvevő sportszerűtlen viselkedése.
A versenyre minden évben az Atlantic giant nevű óriástökkel lehet nevezni, amelynek a növekedési ideje megegyezik a hagyományos sütőtökkel, de annál sokkal nagyobbra nő meg.
Tekintettel arra, hogy az egész világra kiterjedő koronavírus-járvány mindenkit új feladatok elé állított, a visegrádi országok is még szorosabbra kívánják fűzni együttműködésüket a védekezésben - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter Prágában, Tomás Petrícek cseh külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően.
A koronavírus-járvány ellenére, amennyiben nem romlanak tovább a gazdasági körülmények, megközelítheti 2019-es eladási eredményeit Magyarországon a BMW - mondta Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a márka 5-ös sorozatának bemutatóján.
A szakdolgozók fizetését is emelni kell, ugyanis a betegek gyógyulási esélyeit az ő számuk jelentős mértékben határozza meg - vélekedik a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője. A szakdolgozói kamara már számokkal is előállt a bérköveteléssel kapcsolatban.
A tengeren érkező menekültek automatikus menedékkérelme és az országos anyakönyvi rendszerbe való felvételük, valamint a civilhajókra kivetett bírság részleges eltörlése is szerepel az olasz kormány új migrációs csomagjában, amellyel Matteo Salvini volt belügyminiszter rendeleteit tervezik módosítani hétfői sajtóértesülések szerint.
Vagyis annak, hogy a kormány egyrészt végre jelentősen emeli az egészségügyi dolgozók bérét, másrészt hadat üzent a 70 éve meglévő hálapénznek. S mit lép a Magyar Nemzeti Bank, lesz-e újabb kvázi bújtatott kamatemelés, ha még az augusztusi 4,3 százaléknál is magasabb lesz az éves infláció szeptemberben? Ezek a kérdések foglalkoz
Stresszes helyzetek mindenki életében vannak, ám ha rosszul kezeljük ezeket, könnyen a kiégés küszöbén találhatjuk magunkat, onnan pedig már csak egy lépés a súlyos depresszió. Figyeljük magunkat, figyeljük a tüneteinket, és próbáljunk
Évente fejenként 65 kg élelmiszerhulladékot termel a lakosság Magyarországon. A kukában landoló ételeknek legalább a felének nem kéne erre a sorsra jutnia, ha nagyobb figyelmet fordítanánk rá, hogy ne pazaroljuk az élelmiszert. Mint mindenben