Hamisítatlan őszi idővel tombol tovább az október, ma például sokat süthet a nap, éppen ezért élvezzük ki ameddig lehet, ugyanis hamarosan nagy változás jön majd. Kedd Kedd reggel északon, északkeleten és keleten lehet párás, ködös a levegő. Napközben szakadozott lesz a felhőzet, a legtöbb napsütés keleten valószínű. Délután nyugat felől megnöveksz
A Samsung elnökének halálát követően a társaság élére Lee Jae-Yong kerülhet. Bár már elismerték a vállalat tényleges vezetőjeként, és minden fontos döntést meghozott, most hivatalosan megkapja a pozíciót. Lee Kun-Hee 78 évesen hunyt el, több mint hat évvel azután, hogy szívrohamot kapott. Most az ifjabb Lee az egyetlen, aki Dél-Korea legnagyobb vál
Lesz felfutás az őszi Black Friday akciókon és a karácsony előtt is a kiskereskedelemben, de a járványhelyzet miatt sok a bizonytalanság – mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Egy nagyszabású, 365 ezer brit körében elvégzett több körös kutatás szerint a covid-19 ellen termelt antitestek idővel eltűnnek a vérből, ez pedig azt jelentheti, hogy a vírussal szembeni immunitást is elveszítjük.
A 2020-as év bebizonyította, hogy egyedül a változás állandó, és a kiszámíthatatlan környezetben kizárólag azok a szervezetek képesek a fejlődésre, amelyek észreveszik a benne rejlő lehetőségeket, és képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz. A Starbucks a váratlan és szokatlan helyzetre gyorsan reagált, így a kávézólánc 29 hazai üzletéből már van l
Elsősorban a járványhelyzet romlásának betudhatóan csúnya esést láttunk tegnap az európai tőzsdéken, a DAX kifejezetten gyengén teljesített, jelentős eséssel zárt a magyar tőzsde is, a BUX 1,9 százalékkal került lejjebb. A rossz nemzetközi hangulat Amerikára is átragadt, a nyitástól távolodva pedig egyre csúnyább esést látunk a tengerentúli tőzsdé
Kutatóknak sejtméretben sikerült megalkotni azt a vízi járművet, amely egy újabb lépés lehet a baktériumokhoz és spermiumokhoz hasonló mikroszkópikus testek mozgásának behatóbb tanulmányozásában.
Mivel Belgiumban és Németországban is erős a koronavírus-járvány második hulláma, ezért az EU soros elnökségét vivő németek úgy döntöttek, hogy csak az unió működőképességének fenntartása szempontjából elengedhetetlenül fontos témákról és a járványkezelés koordinálásáról lesznek ezentúl személyes találkozók, így a legtöbb eseményt online, videókonf
Október utolsó napjaiban továbbra is a csendes, időjárási frontoktól jobbára mentes idő uralkodott hazánkban. A derült napszakokat csak ritkán zavarta meg felhősödés, melyből kevés eső azért esett. A csapadék mennyisége azonban sehol sem haladta meg a néhány millimétert. A korábbi esőzések miatt a talajok vízkapacitása 80-90 százalék körüli, ami ne
Emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: kezdeményezték a kormánynál, hogy a maszkviselési
Tony Chung kedd reggel menedékért akart folyamodni az USA hongkongi konzulátusán, de húsz perccel a nyitás előtt érkezett. Ennyi idő elég is volt a hatóságoknak arra, hogy elhurcolják.
A megkérdezett 24 ország többségében többen szavaznának Joe Bidenre, mint Donald Trumpra az amerikai elnökválasztáson. A magyarok viszont a jelenlegi elnök újabb győzelmét valószínűsítik.
Lisziewicz Julianna az ATV Egyenes beszéd című műsor vendégeként elmondta, hogy a járvány első hulláma csak bemelegítés volt, a második hullámban már most sokkal nagyobb a fertőzöttség szintje. A riportban a virológus azt is hangsúlyozta, hogy oltás esetén is legalább egy évig marad még a maszk és a kézmosás.
Alig néhány hét van hátra az év egyik legnagyobb zenei eseményéig, az MTV EMA-ig, melynek virtuális vörös szőnyegére bárki felléphet, aki részt vesz a zenecsatorna játékán, és a kiválasztottak közé kerül. A MTV Europe Music Awards idén rendhagyó eseménynek ígérkezik a hazai rajongók számára, hiszen 2020-ban Magyarország is a gála hivatalos part
A vállalkozói bizonytalanságot érdemben csökkentené, ha a kormány újra elérhetővé tenné a munkahelyvédelmi bértámogatást - nyilatkozta Perlusz László VOSZ-főtitkár a Magyar Nemzetnek.
Ted Aronson, az AJO Partners vezetője úgy döntött, hogy bezárja alapját és inkább visszaadja a 10 milliárd dollárnyi kezelt vagyont a befektetőknek, a mostani piaci körülményekre hivatkozva. Hasonlót lépett hajdanán Warren Buffett is – írja a Business Insider.
A hatékonyabbnak mondott, négykomponensű influenza elleni védőoltás ugyanolyan hatékony, mint az itthon gyártott háromkomponensű. Az egyedüli különbség, hogy előbbit a 3 éves kor alattiak is kaphatják, utóbbit a 3 év feletti gyerekek és felnőttek. Erről Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa beszélt az ATV Start című műsorában.
Egy bolíviai bíróság visszavonta hétfőn az elfogatóparancsot a hazájából elűzött volt államfő, Evo Morales ellen, aki közben egy interjúban megerősítette, hogy haza fog térni, de nem kíván pályázni állami tisztségre, hanem haltenyésztéssel és szakszervezeti munkával akar foglalkozni.
A közeledő amerikai elnökválasztás miatt bizonytalan maradhat a befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is a következő napokban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Az Idea Intézet szeptemberi kutatása alapján az ellenzékiek 93 százaléka támogatja a miniszterelnök-jelölt személyét érintő előválasztást: 58 százalékuk mindenképpen szükségesnek tartaná, 35 százalékuk pedig csak akkor, ha erről az érintett pártok nem képesek időben megállapodni.
Az amerikai szenátus megszavazta Amy Coney Barrett konzervatív alkotmánybíró jelöltségét. A szenátorok párthovatartozás szerint szavaztak, egyetlen republikánus politikus voksolt együtt a demokratákkal.