A Nemzeti Exportvédelmi Program keretében a BIM Design Kft., a Kész Metaltech Kft. és az Univer-Product Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyert el támogatást külpiaci tevékenységük megerősítésére, hogy az új világgazdasági korszak lehetőségeit kiaknázva versenyelőnyre tehessenek szert a nemzetközi piacokon. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszte
Akárcsak a hatósági házi karantén, a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén is emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg.
Az amerikai Missy Franklint 2012-ben az év úszójának választották, miután a londoni olimpiáról négy arannyal és egy bronz éremmel tért haza. Azóta sérülése olyan komoly fájdalmat okoz a sportolónak, hogy teljesen felhagyott az úszással.
Folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, a Nemzetközi Úszógála, a férfi kézilabda Európa-liga, az ATP tenisztornák, az NFL alapszakasza, a sznúker Championship League és a Vuelta a Espana.
Az olasz vendéglátósok az utcára vonultak a legutóbbi korlátozások ellen. Nápolyban a polgármester is a kora esti zárás miatt tüntető étteremtulajdonosokkal együtt menetelt, miközben Milánóban az utcákra kitett üres asztalokkal tiltakoztak a hétfőn életbe léptetett szigorításokkal szemben.
A párásság és köd megszűnése után az ország túlnyomó részén gyengén felhős, napos időre számíthatunk, de nyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és ott délután elszórtan gyenge eső, zápor is valószínű. Többnyire mérsékelt marad a délies áramlás, az Alpokalja térségében azonban északnyugatira fordul a szél, és ott néhol meg is erősödik. A l
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Kótyuk István kárpátaljai magyar költő, műfordító és tanár - jelentette a mukachevo.net munkácsi hírportál hétfő este.
Az ORFK-OBB idén október 19. és december 6. között rendezi meg „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége járművük felkészítése a megváltozott út- és fényviszonyokra. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés
Ajánlatot tettek a Dunkin’ Brands nevű vállalatra. A New York Times értesülései szerint a Dunkin’ Donuts franchise-ot is tulajdonló vállalatot az Inspire Brands veheti meg.
A magyar iskolák sincsenek biztonságban a digitális bűnözők akcióival szemben. A rosszindulatú támadások száma az oktatási intézmények esetében is roppant magas, a terhelés pedig a digitális oktatás alatt csak növekedett.
Éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be szerdán Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány. Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint az új óvintézkedés egyelőre november 3-ig, a jelenlegi szükségállapot lejártáig érvényes.
A HírTV amerikai elnökválasztási műsorában vendégünk volt, Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke, illetve kapcsoltuk Topolánszky Ádám Amerika-szakértőt.
Az amerikai szenátus megszavazta Amy Coney Barrett konzervatív alkotmánybíró jelöltségét hétfőn az esti órákban, a bíró le is tette a hivatali esküjét.
Chicagóban a búza ára 1,9 százalékkal esett hétfőn, a kukorica piacán is korrekció történt, de csak 0,12 százalékos. A szójabab kurzusa 0,3 százalékkal emelkedett. Párizsban a négy kiemelten fontos agrártermék közül a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára is csökkent, csak a kukorica ára nem változott.
Az Ecommerce Revolution első évadában a show szakértő mentorai harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet sikeres -vagy sikertelen- egy webáruház. A műsor producere Máté Krisztina, a szakmai hátteret az OptiMonk International Zrt. biztosítja. Az Ecommerce Revolution túl van a válogatón, melynek során több min
Az Accenture az évtized legnagyobb márkaátalakítása jegyében dinamikus márkakampányt indított el, és új vállalati célkitűzéseket határozott meg, amelyek nagyobb érték megteremtésére ösztönzik a vállalatot. Az Accenture Interactive részeként működő Droga5 kreatív ügynökség által kidolgozott, „Let there be change!” szlogennel indított márkakampány kö
Az őslakos tüntetők 250 olyan fát akarnak megvédeni, ami számukra hatalmas kulturális jelentőséggel bír, de az állam csak 15 fa védettségét ismerte el.