Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából - közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.
Kilábalni látszik az építőipar a koronavírus-járvány sokkjából: augusztusban éves összevetésben már alig csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban.
Az Indotek Group megállapodást kötött a Mid Europa Partners-szel, amelynek értelmében a magyar vállalat megvásárolja a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 24 százalékát. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban szerzett részesedése mellett a befektetési vállalat vételi opciót szerzett a Mid Europa Partners által tulajdonolt Waberer’s-r
Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: ezen a héten a hosszú hétvége miatt kevesebb nap áll rendelkezésre véradásra, így még fontosabb, hogy a napokban minél többen jelentkezzenek.
Spanyolországban közelít az egymillióhoz a regisztrált fertőzöttek száma; az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint a koronavírus megjelenése óta eddig több mint 974 ezer esetet szűrtek ki.
A személyautó kategóriában a harmadik negyedévben 1,9 százalékkal, az év első kilenc hónapjában pedig 14,4 százalékkal kevesebb gumiabroncsot értékesítettek éves összevetésben az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetségének (Etrma) tagjai - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) hétfőn az MTI-vel.
A kormány legújabb jogszabálya alapján, 2021. január 1-től minden online pénztárgépet használó számára kötelezővé tette a bankkártya terminál bevezetését. Sokan gondolhatják- „Megint csak a bankok zsebét tömhetem!”, (nem is ok nélkül,) hiszen a bankkártya terminál beszerzése és üzemeltetése költséges dolog. Jobban utána nézve azonban láthatjuk, a t
Mitől függ, hogy hány forintba kerül a lakossági gáz Magyarországon 2020-ban? Hány forint egy köbméter (m3) gáz 2020-ban a lakosság részére? Miért fontos és hogyan befolyásolja a gázszámla összegéát a gáz fűtőértéke és az un. nyomáskorrekciós tényező?
Amennyiben egy Stratasys FDM (Fused Deposition Modeling) 3D nyomtató iránt érdeklődik, esetleg már rendelkezik is eggyel, fontos számunkra, hogy a lehető legjobban ki tudja használni a benne rejlő lehetőségeket. A berendezés gyors megtérülése, az idő- és költségmegtakarítás egy-egy adott alkalmazáshoz a megfelelő anyagok kiválasztásával maximalizál
Tiszta, finom és friss – ezek a legfontosabb tulajdonságok, amiket elvárunk a hazai csapvíztől – derült ki egy most nyáron készült lakossági felmérésből. A vízszolgáltató cégek által megtisztított, iható csapvíz 0-24 órában rendelkezésre áll a lakásunkban, akár a tizedik emeleten is. Annak érdekében, hogy a csapvizünk a nap 24 órájában tiszta és eg
Ezermilliárd euróhoz közeli szintre emelkedhet a 19 euróövezeti ország idei együtt költségvetési hiánya a koronavírus-járvány miatt megugrott kiadások miatt - írja a Financial Times hétfői számában.
LONDON (Reuters) – Ha a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításra tervezett 12 billió dollár egytizede olyan projektekbe kerülne befektetésre, amelyek segítik a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentését, már ezzel sokat tehetnénk a klímaváltozás kapcsán vízionált katasztrófa ellen – állítja a londoni Imperial College tanulmány
A Nielsen Közönségmérés adatai alapján 2020 harmadik negyedévében naponta átlagosan 4 óra 27 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt: a nők 4 óra 47 percet, míg a férfiak 4 óra 4 percet. A műsorfogyasztásunk minden tizedik percét hírekre, és minden ötödik percét reklámokra illetve műsorajánlókra fordítottuk. Naponta átlagosan 30 percnyi reklámot n
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot és 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki Set Group-részvények megvásárlására bennfentes információk felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat - tájékoztatta az MNB hétfőn az MTI-t.
Az ILT Fraunhofer Lézertechnológiai Intézet kutatói sikerrel zárták az ERFA támogatásával zajlott ScanCut kutatási projektet, melynek keretében a mechanikai módszereknél hatékonyabban voltak képesek ultravékony fémlemezek precíz vágására. Az észak-rajna-vesztfáliai ipari partnerekkel együttműködve az aacheni székhelyű kutatók egy hibrid gyártási fo
"Alapvetően három faktor határozza meg, hogy rentábilisan lehet-e működtetni egy online kiskereskedelmi modellt. Az egyik a populáció nagysága, a másik a címsűrűség, a harmadik pedig az elérhető jövedelem" - mondta el a Pénzcentrumnak
Hazánk piacvezető ásványvízmárkája hosszú évek óta dolgozik a vállalat és az egész iparág környezettudatos működéséért. A Szentkirályi palackok 100 százalékban újrahasznosíthatóak, ám idén ősszel, a fenntarthatósági törekvések folytatásaként, az ásványvízmárka bevezeti az 50 százalékban rePET-ből – azaz újrahasznosított PET-ből – készült 0,5 litere
Az idei Innovation Summit online esemény keretében mutatta be a Schneider Electric az épületek jövőjéről alkotott vízióját. A társaság energiamenedzsment és automatizációs megoldásai révén átléphetünk a hiperhatékony épületek korszakába, ami jelentős megtakarítást eredményezhet üzemeltetőknek és bérlőknek egyaránt, illetve pozitív hatással lehet az
Merthogy a már-már rekordszintre gyengülő forintnak jól jönne, ha a jegybank egy kamatemeléssel növelné a vonzerejét, azaz a befektetők vennének belőle, aminek hatására emelkedhet az árfolyama. A szeptemberben váratlanul nagyot esett infláció viszont azt tenné lehetővé a bankok bankjának, hogy csökkentse a kamatokat, ami a források (még) olcsóbbá v
Az elmúlt napokban a koronavírus-járvány egyik gócpontja lett Közép-Európa, a régióban sorra dőlnek az új rekordok a fertőzések és a halálos áldozatok számában is. Csehországban és Lengyelországban még rosszabb a helyzet, mint nálunk. Az erős második hullám pedig a gazdaságra is hatással lehet, bár a pontos hatást egyelőre nehéz becsülni, hiszen so
Tíz-tíz százalékos alapbéremelést kapnak 2021-ben és 2022-ben az állami egészségügy alkalmazottai Csehországban - közölte Dagmar Zitníková, az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók szakszervezetének elnöke hétfőn Prágában.
Az október 16-18-án megrendezett Goodwood SpeedWeek futamsorozaton a GR Yaris és a GR Supra is pályára lépett, a TOYOTA GAZOO Racing (TGR) pedig látványos közvetítésben osztotta meg a történteket a világ virtuális nagyközönségével. A Goodwood Festival of Speed (GFoS) egy hihetetlenül népszerű motorsport-fesztivál, ahol minden év júliusában összegyű
Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,4százalékkal drágult. Párizsban is a vevők kerültek túlsúlyba, de miközben a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is drágult, a repce vesztett értékéből.
Jelentős mennyiségű kompromittáló anyag került elő Hunter Bidenről, Joe Biden demokrata elnökjelölt fiáról, aki állítólag egy ukrán energiavállalat igazgatósági tagjaként drogos bulikban vett részt, örömlányok kíséretében. Önmagában Hunter Biden múltja nem újdonság, hiszen a sztori még a bőven az anyag előkerülése előtt lezajlott elnökjelölti vitán
A jubileumi e-Hód 2020-on hazai általános- és középiskolás diákok indulhatnak: az interneten zajló versenyen a gyerekeknek a programozáshoz hasonló és informatikai készségeket igénylő feladatokat kell megoldaniuk egy rendhagyó informatika tanóra keretében. Tavaly több mint 27 ezer diák vett részt a megmérettetésen, amelynek célja, hogy megmutassa a
Az Orbia, a német Bayer Ag többségi tulajdonában lévő online mezőgazdasági kereskedelmi platform arra számít, hogy az amerikai gabonakereskedővel, a Bunge Ltd-vel kötött megállapodás megnyitja az utat a nemzetközi terjeszkedés előtt – mondta Ivan Moreno vezérigazgató.
Az irodapiacot is fenekestől felforgatta a járvány. A cégvezetőknek viszont kapóra jött, hogy teljesen újragondolják a bizniszt: nem csupán azt, hogy mekkora terület kell a vállalkozásuknak, de azt is, hogy miként tudnák hatékonyabban használni az irodát. Beindult az újratervezés, sok helyütt már a megvalósítás is elkezdődött.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatainak tanúsága szerint az Egyesült Államok 48 tagállamában folyamatosan emelkedik a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a Covid-19-ben megbetegedettek száma.
A használtautó-piacot kevéssé rázta meg a koronavírus-járvány, a minőségi, egy-hét éves használt autókkal kereskedők számára még új vevőket is hozott a járványhelyzet - állapítja meg a DasWeltAuto.
Írországban szerda éjféltől hat hétre ismét jelentősen megszigorítják a járványügyi korlátozásokat amiatt, hogy az utóbbi két hétben megugrott az új koronavírus-fertőzéses esetek száma. Így Írország az első az Európai Unióban, amely újra bevezeti a kijárási korlátozásokat.
Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a patinás n
Ausztrália csatlakozik az idei amerikai-japán-indiai haditengerészeti gyakorlathoz - jelentették be hétfőn a részt vevő országok, amit a korábbi évekhez hasonlóan valószínűleg bírálni fog Kína.
Az IMF friss előrejelzése szerint a kínai gazdaság vásárlóőer-paritáson számítva már lehagyta az amerikait: előbbi GDP-je PPP-n számolva 24,2 ezermilliárd dollár, utóbbié 20,8 ezermilliárd.
A MITTE Communications nyerte a Skanska magyarországi kommunikációs céljainak támogatására kiírt PR ügynökségi pályázatát. 2020 augusztustól az ügynökség felel a Skanska helyi PR tevékenységéért. A több mint 130 éves múltra visszatekintő Skanska a világ egyik vezető építőipari és ingatlanfejlesztési vállalata, melyet a Fortune “a világot megvál
Donald Trump elnök és demokrata kihívója, Joe Biden pénteki vitáján a szervezők elnémíthatják a vitapartnerek mikrofonját, megakadályozva ezzel, hogy a jelöltek egymás szavába vágjanak, mint a legutóbb.
A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) 2017 decemberében versenyfelügyeleti eljárást indított a Tesco-val szemben. A GVH szerint a Tesco az online vásárlási szolgáltatása körében a termékek házhozszállítása, illetve az áruházi átvétele során több alkalommal a megrendelt termékek helyett helyettesítő termékeket szállított ki, illetve készített elő, anél
Donald Trump lefaragott valamelyest a lemaradásából Pennsylvaniában Joe Bidennel szemben. Népes csatatér-államról van szó, amely sok elektort küld az elektori kollégiumba, így fontos szerepet játszik a választás kimenetelét illetően.
Soha annyi pénzt nem hagytak Magyarországon a külföldi vadászok, mint az előző vadászidényben. A koronavírus-járvány azonban derékba törte az ágazat prosperitását - írja a Világgazdaság.
Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje Fipresci-díjat nyert az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült szerelmi drámát már csaknem 15.000-en látták a hazai mozikban. Fesztiválkörútja vezető európai fesztiválokkal párhuzamosan Ázsiában és Amerikában folytatódik:
A támogatásokhoz kapcsolódóan a gazdálkodónak lehetősége van vis maior bejelentésére, ha a 94/2015. (Xii. 23) Korm. rendelet alapján a támogatások feltételeinek teljesítése akadályba ütközik az elismert vis maior-esemény miatt. Minden bejelentéskor érdemes megfontolni, hogy valóban nem lehet-e az esemény miatt a támogatási feltételeket teljesíteni