Guatemala két héttel ezelőtt megnyitotta a koronavírus-járvány miatt lezárt határait, így nem kellett sokat várni rá, hogy újra tömegek induljanak meg Hondurasból Guatemalán kersztül az Egyesült Állmok felé. A szegénység, az éhezés és az erőszak csak fokozódott az országban a koronavírus-járvány miatti korlátozások és a gazdaság további hanyatlása
Az Európai Unió jogi útra terelte a brit belső piaci törvényjavaslat ügyét, mert szerinte ezzel megsértenék a brexitszerződést. Közben úgy tűnik, az októberi uniós csúcs végéig marad nyitva a lehetőség, hogy a felek kereskedelmi alkut kössenek.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint a szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését.
Idén már a tanító alapképzési szakon tanulók is pályázhatnak a Klebelsberg Ösztöndíj Programba - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az MTI-vel. A jelentkezéseket október 19-ig lehet benyújtani.
“Azt mondják, a cinkosa vagyok. Hogy olyan vagyok mint ő, hogy támogatom, hogy nem szólalok fel eléggé” - panaszkodik Melania Trump, az amerikai elnök felesége egy frissen nyilvánosságra került hangfelvételen, amit Stephanie Winston Wolkoff, egykori asszisztense készített róla 2018 -ban.
A balatoni nyári szezonban szeptember 27-éig több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez - közölte MÁV Zrt. pénteken. A közleményben kiemelték, rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe
A járvány miatt az ellenőrizetlen migrációs hullámok még nagyobb veszélyt jelentenek – hangsúlyozta Szijjártó Péter, miután egyeztetett a görög külügyminiszterrel.
Izraelben lelkiismereti okokból lemondott hivataláról a centrista Kék-Fehér párthoz tartozó Aszaf Zamír turisztikai miniszter Benjámin Netanjahu miniszterelnököt okolva távozásáért - jelentette a helyi média pénteken.
Idén már a tanító alapképzési szakon tanulók is pályázhatnak a Klebelsberg Ösztöndíj Programba - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. A jelentkezéseket október 19-ig lehet benyújtani.
Az elnök magyar idő szerint ma reggel jelentette be, hogy elkapta a koronavírust. A New York Times két forrásra hivatkozva azt írja, hogy az elnök megfázásos tüneteket produkál.
Az elnök csütörtökön New Jerseyben járt egy adománygyűjtő kampányrendezvényen, ahol a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy szokatlanul fáradtnak tűnik, a hangja pedig rekedtes.
Kutatások szerint növeli az újszülött esélyét a skizofrénia kialakulására, ha komoly stressz éri az anyát a terhesség első trimeszterében - számolt be a WebMD amerikai egészségügyi portál.
Jelentősen, 5 százalék körüli mértékben csökkentek a világpiaci olajárak pénteken, miután kiderült, hogy az amerikai elnököt és feleségét is megfertőzte a világjárványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet felkészült a több betegre - mondta Bogos Krisztina, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.
A világ dermedten figyeli az újkori amerikai drámát. Egy társadalmilag és politikailag ilyen szinten megrendült ország súlyos nemzetbiztonsági fenyegetést is jelent. Káncz Csaba jegyzete.
Együttműködési megállapodást írt alá a hivatás- és üzleti turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázása és fellendítése érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, a Magyar Kongresszusi Iroda, valamint Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ a Budapest Turizmus Konferencia é
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet felkészült a több betegre - mondta Bogos Krisztina, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.
Megérkezett az építési területre a törökországi Akkuyu Atomerőmű 1-es blokkja számára készült négy, egyenként 355 tonna tömegű gőzfejlesztő, amelyeket a Roszatom Atomenergomas Rt. gépgyártó leányvállalatának volgodonszki üzemében gyártottak.
Az újrafókuszált üzleti modell miatt jócskán megcsappant a magyar Tesco létszáma: a cég friss üzleti beszámolója szerint több mint 2 ezer fővel dolgoznak kevesebben az áruházláncban, mint egy évvel korábban. Sőt, a tavalyi évhez képest
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet felkészült a több betegre - mondta Bogos Krisztina, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.