Nehéz dolga van a Red Bull Forma-1-es csapatának, Christian Horner szerint ugyanis a Mercedes az idei évre megalkotta a modern éra „legkomplettebb” versenyautóját.
Már Magyarországon is rendelhető a Volkswagen elektromos jövőjének első hírnöke, az ID.3. Az első kontingens természetesen kizárólag automata váltóval, illetve mindenképpen hátsókerékhajtással érkezik, és már nyilvános a hazai árlista is. Részben...
Szinte hihetetlen, de már öt éve gyártják az aktuális, tizedik generációs Honda Civicet. Lassan időszerűvé válik a kompakt modell leváltása, emiatt elkezdtek csepegni a tizenegyedik nemzedékkel kapcsolatos információk.
A 2021-es szezon végén kiszáll a Forma-1-ből a Honda – jelentette be a japán gyártó pénteken. Partnercsapataik, a Red Bull és az AlphaTauri tudomásul veszik a döntést.
Számos autógyártó figyelmen hagyja a ’cipész maradjon a kaptafánál’ szólást. Az Aston Martin például külön tervezőrészleget tart fent az autóiparon kívüli területek számára. A húszmilliós whiskyről még augusztusban számoltunk be, de hasonló árszínvonalon kaphatunk astonos versenyszimulátort is. Ezeknél két nagyságrenddel magasabb ligában játszik a
A Honda kivonulással kapcsolatos döntése után is elkötelezett marad a Forma-1 iránt a Red Bull, illetve az AlphaTauri – jelentette ki az energiaital-gyárosok motorsport-tanácsadója, Helmut Marko.
Ideje egy kis kitekintésnek: Daimler Trucks egy páratlan hatékonyságot ígérő modellel, a Western Star 49X-szel bővíti észak-amerikai portfólióját. Az új gép elődjénél (a Western Star 4900-nál) mintegy 160 kilogrammal könnyebb, ami nagyrészt az új alváznak köszönhető. Ha a munka az alapkivitelnél keményebb kivitelt kíván meg, további vázerősítéssel,
Bár pénteken bejelentette, a 2021-es szezon végén kivonul a Forma-1-ből, a Honda továbbra is mindent megtesz azért, hogy a következő szezonra egy vadonatúj V6-os erőforrással álljon elő.
Az autó, amit a nagycsaládosoknak találtak ki, és nekik érdemes leginkább rápillantani. Ízig-vérig modern kori Dacia, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Méretes és praktikus, ráadásul a konszern egyik legújabb erőforrása dohog benne, tényleg az államilag támogatott vételek egyik legjobbika, ám nem való mindenkinek.
A McLaren Forma-1-es csapatánál úgy vélik, a múlt hétvégi Orosz Nagydíjon debütáló új orrkúpnak köszönhetően képesek lesznek még többet kihozni autóikból a folytatásban.
2021-ben ismét a Forma-1-es mezőny tagja lesz a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző a Renault, illetve egészen pontosan az Alpine színeiben tér vissza a száguldó cirkuszba, és már gőzerővel készül is erre!