Irodalmi zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek – egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozóknak és pedagógusoknak – a munkáját az Újszínház jövő kedden.
Bár pénteken jelentősebb emelkedést láttunk az amerikai tőzsdéken, a lendület a kereskedés végére elfogyott, és végül vegyesen zárták a múlthetet a tengerentúli piacok. Ázsiában részben vakcinahíreknek köszönhetöen jó volt a hangulat Kínát leszámítva, ahol a várakozásoktól elmaradó makroadat érkezett. A határidős indexek állása alapján mérsékelt el
Egy tavalyi törvénymódosítás megszüntette a magántanulói státuszt, helyette pedig „egyéni munkarend” igénylésére adott lehetőséget. A Népszava szerint emiatt csökkent a magántanulók száma.
Az ISL úszósorozat világsztár szereplői a Duna Arénába, a Margitszigetre - utóbbi helyen laknak - és a képernyőkre költöztek. Mutatjuk, mit lehet még látni.
A lakásfelújítások jövő januártól elérhető állami támogatása jótékonyan hathat a fogyasztási hitelek piacára is, ismerteti a hétfői Világgazdaság. A fogyasztási hitelek piacára is jótékony hatást gyakorolhat a 2021
A globális GDP ebben az évben 4,8 százalékkal csökkenhet, jövőre pedig 4,4 százalékos növekedésre van kilátás – derül ki a Coface friss elemzéséből. A hitelbiztosító Magyarországon 6,1 százalékos hanyatlást valószínűsít. A világkereskedelem az idei jelentős, több mint 10 százalékos visszaesés után alig több mint 3,5 százalékos többlet várható. A Co
Az Alibaba 33 százalékos tulajdonában álló Ant Group, a Jack Ma kínai milliárdos érdekeltségébe tartozó fintech-óriás zöld utat kapott a sanghaji és hongkongi tőzsdére lépéshez a helyi tőzsdefelügyelettől.
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1173 főre emelkedett, 14 312-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 32 283 fő. Az aktív fertőzöttek 31%-a, az el
A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására - közölték hétfőn.
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Egy kutatás során koronavírusból kigyógyult amerikaiakat kérdeztek arról, milyen tüneteik voltak. A listán hét olyan jelenség is szerepel, amelyeket eddig nem feltétlenül hoztak összefüggésbe a vírussal.
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
Egyre-másra veszi le a sakktábláról Orbán Viktor a Fidesz vezető politikusait a budapesti választókerületi térképről. Először csak azt jelentették be, hogy Gulyás Gergely helyett Fürjes Balázs indul majd Budapest XII. kerületében egyéni jelöltként, ám a kiszemelt még nem döntött erről. Mint mondta, ezen még gondolkodnia kell.
Sokan nem tudják, de a Black Friday kifejezést első körben 1869 szeptember 24-től kezdték el használni, akkor omlott össze ugyanis az amerikai aranypiac. Két Wall Street-i ügynök úgy döntött felvásárolnak a nemzeti aranykészletből annyit amennyit csak tudnak és az árat az egekbe emelik majd, a dolog végül nem úgy sült el ahogy tervezték. Manapság,
100 millió dolláros csalási ügybe keveredett az Edmond de Rothschild bank New Yorkban, a Rosneft volt vezére szerint a privátbank megtévesztette őt és ez több mint 100 millió dolláros kárt okozott neki – számol be a hírről a Financial Times.
November-decemberben, de akár jövőre is lehet a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése. Erről Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa beszélt az ATV Start című műsorában, hangsúlyozva, senki nem tudhatja biztosan, mikor lesz a tetőzés.
Kovács Dóráék lassan tíz éve tartanak és tenyésztenek fürjet, ami igazi szenvedélyükké vált, így nem véletlen, hogy sok tapasztalatot gyűjtöttek az apró, ám annál különlegesebb madárfajról.
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A kunszentmiklósi nyomozók lopás miatt javasolnak vádemelést egy szabadszállási férfi ellen, aki a gyanú szerint megtartotta magának a földben talált régészeti leleteket - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására - közölték hétfőn.
A Budapest Airport megvásárlása iránt is érdeklődő Indotek Csoport egyik leányvállalata, a Trevelin Holding részesedést szerez a Waberer's-ben, ezzel a fuvarozócég nagytulajdonosa lesz.
Miközben a járvány elleni védekezést célzó intézkedések miatt a vendéglátóipari, turisztikai és rendezvényszervezési ágazatokban minimum több tízezren váltak munkanélkülivé, addig az ősz beköszöntével a feldolgozóiparban hatalmas munkaerőigény merült fel.
Közel 11 milliárd forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni amiatt, hogy Zágráb 2015-ben kötelezően elrendelte, kérésre a svájci frankban vagy svájcifrank-alapon felvett lakossági hiteleket a horvát bankok - így az OTP ottani leánya is - kötelesek voltak euróra, vagy euróalapúra átváltani.