Gyakorlatilag bármilyen irányú lépést el tudnak képzelni a Portfolio által megkérdezett elemzők a következő napokban az MNB-től. Egyetértés csak abban van, hogy az alapkamat kedden 0,6%-on maradhat, ha szeretne a jegybank változtatni a monetáris kondíciókon, akkor azt az egyhetes betéttel teheti meg. Talán éppen a bonyolult jegybanki eszköztár miat
Magyarország legnagyobb civil szervezete hét végi tisztújító küldöttgyűlésén ötödször szavazott bizalmat Túrós András nyugalmazott rendőr altábornagynak, aki újabb öt évig lesz a tisztségben. Az elnökségbe bekerült Markos György is - írja a Magyar Nemzet.
Az északkeleti régióban vágnak bele legtöbben falusi csokból a korszerűsítésbe, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyéből kerül ki a legtöbb igénylő - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Szerdától péntekig tartotta a Digitális jólét program a harmadik Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás (DOKK) elnevezésű rendezvényét. A koronavírus-járvány miatt a résztvevők idén online követhették az eseményt. Megnyitójában Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta, tavaly óta na
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/19/2135/
Az északkeleti régióban vágnak bele legtöbben falusi csokból a korszerűsítésbe, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyéből kerül ki a legtöbb igénylő - derül ki a Bank360 elemzéséből.
A WTCR túraautó világkupa idei szezonja a hétvégén a Hungaroringre ért, ám ezek a futamok Michelisz Norbi és a szurkolók számára is rendkívüliek lesznek. A vírushelyzet miatt ugyanis zártkapus versenyeket tartanak. Többek között erről az egyedi helyzetről, a németországi nagydíj előtt kirobbant BoP-botrányról és persze a hazai futamok esélyeiről is
Elvesztettük a kontrollt a járvány felett, és „nagyon közel járunk egy koronavírus-cunamihoz” – ilyeneket mondott a belga egészségügyi miniszter vasárnap délután a belga RTL-nek egy nappal azelőtt, hogy mától újabb jelentős korlátozó intézkedések léptek életbe az országban.
A délelőtti órákra gyorsan megszűnik a párásság, felszakad a rétegfelhőzhet, majd változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű, de a Dunántúlon egy-egy gyenge zápor előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 16 fok között várható. Késő
A Budapest Airport megvásárlása iránt is érdeklődő Indotek Csoport egyik leányvállalata, a Trevelin Holding részesedést szerez a Waberer's-ben, ezzel a fuvarozócég nagytulajdonosa lesz.
A Reuters összesítése szerint a világon átlépte a 40 milliót a hivatalos adatok szerint a koronavírus fertőzéssel érintettek száma, múlt héten egyetlen nap alatt 400 ezren fertőződtek meg, ami rekordnak számít.
A Mercosur kereskedelmi blokkon, azaz a Dél-amerikai Közös Piacon kívüli országokból Brazíliába érkező kukorica- és szója-szállítmányokra a jövő év elejéig felfüggesztik a vám megfizetésének kötelezettségét.
„A vizsgálat után elküldtek minket vérvételre, amire egyáltalán nem számítottam, arra meg főleg nem, hogy azonnal el is végzik. Borzalmas volt látni, úgy sírtam veled, mintha engem szúrnának meg.”
Sokan nem tudják, de a Black Friday kifejezést első körben 1869 szeptember 24-től kezdték el használni, akkor omlott össze ugyanis az amerikai aranypiac. Két Wall Street-i ügynök úgy döntött felvásárolnak a nemzeti aranykészletből annyit amennyit csak tudnak és az árat az egekbe emelik majd, a dolog végül nem úgy sült el ahogy tervezték. Manapság,
Még a focit amúgy nem kedvelők közül is biztosan láttak legalább egy részletet az „az évszázad mérkőzéséből". Most mindenki újraélheti az élményt úgy, ahogy még soha nem láthattuk. Elkészült az 1953-as londoni 6:3-as magyar-angol tévéfelvételének digitális, részben színezett változata, a felújított verzió a Magyar Telekom jóvoltából.
Az ősz második felével járó zimankó talán több lehetőséget ad arra, hogy magunkra – a lelkünk mellett a testünkre, egészségünkre – is jobban odafigyeljünk. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja: erre reflektálva buzdítanak a hó közepétől a Coca-Cola fővárosszerte kihelyezett plakátjainak üzenetei arra, hogy ne felejtsük az aktuális mammográfiai
Sokan nem tudják, de a Black Friday kifejezést első körben 1869 szeptember 24-től kezdték el használni, akkor omlott össze ugyanis az amerikai aranypiac. Két Wall Street-i ügynök úgy döntött felvásárolnak a nemzeti aranykészletből annyit amennyit csak tudnak és az árat az egekbe emelik majd, a dolog végül nem úgy sült el ahogy tervezték. Manapság,
Hét Covid-19 beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban. A klinikákon alkalmazott magas színvonalú komplex terápia része a vérplazmaterápia is, amelyben eddig 57-en részesültek a Semmelweis
Hét COVID-19 beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban.