Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma.
Hasznos dolog az együttműködés, ebből kiindulva kollektív intelligens viselkedéssel rendelkező targoncát fejlesztett ki az Agilox. Az Ocf rajintelligenciával működő anyagmozgató eszköz, melynek segítségével a klasszikus intralogisztika területén, a bejövő és kimenő áruk rakodására és raktározási feladatokra használhatunk okos megoldást. Magyarorszá
Az öregségi nyugdíjak összegét 2020-ban is hatályos 'nyugdíjtörvény', pontosabban a Társadalmi nyugellátásról szóló Lxxxi. törvény határozza meg és adja meg a nyugdíjak kiszámításához szükséges jogi hátteret.
A 3-as metró felújításához kapcsolódó munkaterület kialakítása miatt keddtől október 22-ig a Múzeum körúton, a Rákóczi út előtti szakaszon csak a belső sávban lehet majd közlekedni - közölte a BKV.
Az Álarcos énekes hatodik adásában a stúdióban ülő nézők és a Nyomozók döntése alapján a Dinó lepleződött le! A Dinó álarc pedig Erdélyi Mónikát, a népszerű műsorvezetőt rejtette! Debütált az új Röfi! Liptai Claudia kényszerű leleplezését követően egy új sztár van a Röfi maszk mögött. A nyomozás újra indul. Vadonatúj nyomok, teljesen új nyomozati
Bő másfél évvel ezelőtt lett a paksi távhő üzemeltetéséért felelős Mészáros Lőrinc, köszönhetően annak, hogy megvett egy újabb céget. Az első tört évet jobban nem is zárhatta volna.
Rengeteg pénzt zúdított a magyar gazdaságba az MNB, szó szerint: 10 hónap alatt 20 millió új forintbankjegy jelent meg a Magyar pénzkörforgásban. A Pénzcentrum a jegybanktól megtudta, hogy a legtöbb új bankó 20 ezer forintos volt, összértékük
Két újabb francia nagyváros, a déli Toulouse és Montpellier is elérte a koronavírus-járvány mutatói alapján a legmagasabb riasztási szintet, ezért keddtől ott is életbe lépnek a társadalmi életre vonatkozó korlátozások - jelezte vasárnap este az egészségügyi minisztérium.
A vírus alapvetően kiszámíthatóan terjed. Ha jó adataink vannak, akkor a járványügyi folyamatok nagyon jól előre jelezhetők - vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Oroszi Beatrix epidemiológus, aki arra a felvetésünkre is reagált, hogy milyen adatokkal rendelkezik most Magyarország. A Semmelweis Egyetem munkatársa ennek kapcsán kiemelte, ho
Ha valakitől megkérdeznénk, mi szennyezi a legjobban a levegőt, valószínűleg a közlekedést mondaná – az autókat azonban még ezen a téren is lekörözné simán az, amin gurulnak, az aszfaltutak ugyanis rendkívül környezetszennyezők.
A friss hazai és déligyümölcsök 41 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) a fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az élelmiszerek árának emelkedési üteme 7 százalékos volt szeptemberben. Ez az adat augusztusban még 7,6 százalék, azaz enyhén mérséklődött az élelmiszerek drágu
A kedden váratlan gyorsasággal elfogadott, az egészségügy régóta húzódó kérdéseit rendező új jogszabály alapjaiban forgatta fel a szektort, a FoglaljOrvost.hu ezért a helyzet elemzésére meghívta a hazai magánszektor meghatározó szereplőit. Az orvosi bérrendezés, valamint a hálapénz kivezetése vitán felül állóan szükséges volt, azonban az ehhez kapc
A héten teszi közzé frissített előrejelzését az IMF. A prognózisra Magyarországon is érdemes odafigyelni, mert a valutaalap eddig kifejezetten optimista volt a magyar gazdasággal kapcsolatban, még mindig a 3%-os visszaesést mutató előrejelzésük van érvényben - de már csak keddig. A héten lesz még egy nagyon fontos EU-csúcs is, ahol a Brexittel kapc
Az amerikai elnökválasztási kampány, Donald Trump vírus okozta betegsége, az ottani gazdasági csomagról szóló vita, a járvány alakulása, valamint a vakcináért folytatott versenyfutás egyaránt hatással lehetnek a piacokra a következő időszakban. A hírérzékeny és bizonytalan üzemmódban hirtelen felívelések és süllyedések is lehetnek a piacokon. Januá
Chicagóban a fontosabb agrártermékek kurzusa mind több százalékkal emelkedett. A búza 3,4 százalékkal, a kukorica 3,9 százalékkal, a szójabab látványosan 4,5 százalékkal, a repce pedig 2 százalékkal került többe a hét zárásakor. Európában is a vevők uralták a piacot, a malmi búza 1,8 százalékkal, a kukorica 3,4 százalékkal, a repce 1,1 százalékkal,
A Suzuki Motor Corporation kifejlesztette a világ első, hajómotorokra szerelhető mikroműanyag gyűjtő eszközét – közölte a vállalat kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel. Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint az új eszköz használatával a hajó üzemeltetésével is összegyűjthetők a vízfelszín közelében úszó mikroműanyagok. A hajómotorok hű
Napjainkban a klímaváltozás, az iparszerű mezőgazdasági termelés kedvezőtlen hatásai és az egészségügyi kockázatok növekedése miatt a gazdálkodás és a fogyasztás terén egyre fontosabbá válik a fenntarthatóság és a környezettudatosság. De mi a helyzet Magyarországon?
Az elmúlt években meredeken emelkedő budapesti ingatlanárak, valamint az önálló, kertes házak iránti kereslet növekedése ismét népszerűvé tette az agglomeráció településeit a vásárlók körében.
A L’Oréal-UNESCO Nőkért és a Tudományért Program 2016 évi díjazottjai, Emanuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna professzorok idén Nobel-díjat kaptak Párizsban a genomszerkesztésben forradalminak számító módszer kidolgozásáért. Míg az előbbi díjat kifejezetten azért alapították, hogy a kutatásokban élen járó nőket díjazzák, addig a Nobel-díjak tö
Nagyjából húsz cégből álló listát hozna létre az Európai Unió, melyen azok a nagy internetes óriások szerepelnének, melyeket az átlagnál keményebb szabályokkal reguláznának meg – tudta meg a Financial Times.
A növényvédelem helyzetét folyamatos kétségek közt tartja az Eu, gyors és sokszor indokolatlan hatóanyag-kivonási döntéseivel. E mellé idén tavasszal berobbant a koronavírus-járvány, ami kaotikus szezonkezdést okozott mind a növényvédőszer-gyártók, mind a kereskedők és termelők oldalán. A Növényvédelmi Szövetség képviseli a Magyarországon bejegyzet
Húszról nulla százalékra csökkentette az úgynevezett devizapiaci kockázat kamatát a kínai jegybank (PBOC) a hétvégén, amivel a jövőben sokkal olcsóbbá válhat a jüan shortolása – írja a CNBC. A hír hatására hétfőn már el is indult a lejtőn a kínai deviza.
A moratórium miatt nem, de a bankok közötti referencia kamatok emelkedése miatt pont a legnehezebb időszakban nőhet a változó kamatozású hitelek törlesztőrészlete. Sokakat érhet kellemetlen meglepetés, mikor a moratórium lejárta után újfent fizetniük kell a törlesztőrészleteket.
Húszról nulla százalékra csökkentette az úgynevezett devizapiaci kockázat kamatát a kínai jegybank (PBOC) a hétvégén, amivel a jövőben sokkal olcsóbbá válhat a jüan shortolása – írja a CNBC. A hír hatására hétfőn már el is indult a lejtőn a kínai deviza.
A Jonhs Hopkins Egyetem reggeli adatai szerint meghaladta a 37,476 millió főt a koronavírussal fertőzött emberek száma világszerte, a vírussal összefüggő halálozások száma pedig már bőven egymillió fő felett jár.
A moratórium miatt nem, de a bankok közötti referencia kamatok emelkedése miatt pont a legnehezebb időszakban nőhet a változó kamatozású hitelek törlesztőrészlete. Sokakat érhet kellemetlen meglepetés, mikor a moratórium lejárta után újfent fizetniük kell a törlesztőrészleteket.
A moratórium miatt nem, de a bankok közötti referencia kamatok emelkedése miatt pont a legnehezebb időszakban nőhet a változó kamatozású hitelek törlesztőrészlete. Sokakat érhet kellemetlen meglepetés, mikor a moratórium lejárta után újfent fizetniük kell a törlesztőrészleteket.
Kiváló hangulatban telt a kereskedés múlt hét pénteken, és a jó hangulat hétfőre is átragadt. Az ázsiai piacokon belül a kínai tőzsdéken kirobbanó hangulat uralkodott, miután a kínai állami tanács támogatásáról biztosította a piacokat. A határidős DAX pozitív nyitást vetít előre a hétfői kereskedésre.
Igenis megvalósítható a hatástanulmányok alapján az 55%-os kibocsátáscsökkentés 2030-ra és azért fontos ehhez az ambiciózus célhoz ragaszkodni, mert minél később lépünk, annál nehezebb lesz, ezért már ezen a héten bemutatjuk egy átfogó uniós épületkorszerűsítési program első terveit – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Frans Timmermans. Az Európa
Nagyjából húsz cégből álló listát hozna létre az Európai Unió, melyen azok a nagy internetes óriások szerepelnének, melyeket az átlagnál keményebb szabályokkal reguláznának meg – tudta meg a Financial Times.