Most szeptemberben 5 éve, hogy Budapesten elindult útjára a CHN (lánykori nevén Coaching Határok Nélkül) nemzetközi képzési sorozat kitöltve azt az űrt, hogy lehessen itthon is tanulni a nemzetközi coach és vezetőfejlesztő guruktól. Most 5 év után az a kérdés: Hogyan lehet az állandóságot valami újjal fűszerezni évről évre?
Az Egyesült Államok nem oldja fel az Oroszországgal szembeni szankciókat, míg Moszkva nem teljesíti a minszki megállapodásokat - mondta Barack Obama amerikai elnök, aki a kelet-kínai Hangcsouban részt vett a világ 19 legfejlettebb gazdaságú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20 csoport kétnapos csúcsértekezletén
Már több mint 3 éve folyamatosan bővül a kiskereskedelem, az év egészét tekintve a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,9 százalékkal nőtt a tavalyi január-júliusi időszakhoz képest - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
Legalább két robbantásos merényletet követtek el hétfőn Kabul belvárosában, a védelmi minisztérium közelében, a merényletek elkövetőjeként az afganisztáni tálibok jelentkeztek.
Olaszország – Az olasz haditengerészet közölte hétfőn, hogy a Földközi-tengeren megmentettek csaknem 500 menedékkeresőt, de a mentési műveletek során hat holttest is előkerült. A menekültek gumicsónakban utaztak, közülük többen a tengerbe estek.
Közel 8 éves csúcsra emelkedett az OTP, egyre nagyobb a hype a magyar bankpapír körül, elemzők és befektetők is szeretik a sztorit, ez azonban valahogy nem látszik a részvények forgalmán. Őrület ...
Robert Lewandowski, a lengyel labdarúgó-válogatott sztárja a Kazahsztán elleni vb-selejtezőn igencsak harapós kedvében volt: előbb arcba könyökölte, majd fojtogatta ellenfeleit.
Pénteken aláírják a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosó romániai szakaszának kiépítéséről szóló uniós egyezményt, amelyet a közösség 200 millió euróval támogat.
Ösztöndíj-programot hirdet a Diákhitel Központ, a juttatásra minden olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás jelentkezhet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik.
Oroszország új vezetőjének fiatal és érett embernek kell lennie - jelentette ki a Bloomberg amerikai hírügynökségnek nyilatkozva Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki elmondta, hogy még nem döntötte el, indul-e a 2018-as elnökválasztáson
A halhoz: 2 db sügérfilé 1/2 db citrom leve 1/2 db lime leve 1-2 gerezd fokhagyma 1/2 tk csilipehely 1 csokor petrezselyem 1 ek extra szűz olívaolaj A körethez: 1 db közepes édesburgonya 1 tk extra szűz olívaolaj 1/2 tk őrölt koriander 1/2 tk őrölt kömény
A WTI típusú olaj árfolyama közel 5 százalékot emelkedett ma, miután több forrás is arról számolt be, hogy tárgyalásokat folytat Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajkitermelője és Oroszország a...
Bár az átalakuló szakképzési rendszerben tanulók számára a változás esetenként diszkomfort érzést jelent, a végén könnyebb lesz benyitniuk az egyetemre is.
A McLaren speciális igényekkel foglalkozó részlege, az MSO nemrég már elővette az 570GT-t, ám úgy tűnik azzal az egy változattal nem elégedtek meg a gyáriak. Ezúttal ismét a legkisebb modellhez nyúltak, hogy egy újabb látványos és egyedi konfigurációval bizonyítsák a tehetős ügyfeleknek, hogy érdemes figyelmen kívül hagyni az opciós listát, hiszen szinte minden különleges kívánságot teljesítenek –…