2016. szeptember 29. csütörtök

szept. 29
17:42
Brutálisan megerőszakolták, majd kidobták az útra az áldozatot (Blikk)
Oxford - Egy belvárosi utcán épp hazafele tartott egy fiatal lány Oxfordban, amikor is két fehér férfi kipattant egy autóból, és kényszerítették, hogy szálljon be és menjen velük. Brutálisan megerőszakolták, majd egyszerűen kilökték az autóból.
szept. 29
17:42
Még egy gyanús csomag - Lezárták a Hungária körutat (Alternatív Energia)
A Hős utcai villamosmegállóban vannak már a tűzszerészek.
szept. 29
17:42
10 szuperkaja, amivel koplalás nélkül fogyhatsz le (Pénzcentrum)
Előre szólunk, nem lesz olcsó mulatság....
szept. 29
17:51
Hivatalos: Róma nem indul a 2024-es olimpiáért (Sport365)
Róma visszavonja pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére, így Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs maradt versenyben.
szept. 29
17:51
Szijjártó Péter Egerből üzent Brüsszelnek (444.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter marokra fogott egy szakállas puskát az Egri Vitézlő Oskola hagyományőrző egyesület alelnöke, Vilmek Attila társaságában az egri várban. Nyitrai Zsolt is a helyszínen volt, korábban ő is durrogtatott. (Fotó: Komka Péter / MTI)
szept. 29
17:53
Tizenkét perc alatt jutottak negyeddöntőbe Babosék! (Sport365)
Babos Tímea oldalán Jaroszlava Svedovával 12 perc alatt bejutott a 2,6 millió dollár (709,8 millió forint) összdíjazású vuhani keménypályás női tenisztorna páros versenyének negyeddöntőjébe.
szept. 29
17:53
A kormány szerint a parlamenti pártok is küldhettek volna leveleket a határon túliaknak, de nem küldtek, ezért az esélyegyenlőség nem sérült (444.hu)
Az elmarasztalt reagált az elmarasztaló Kúria-döntésre.
szept. 29
17:54
Ön mit lát képen? Szexelő párt vagy delfineket? (Blikk)
A svájci Sandro del Prete nagyon szeret kétértelmű képeket készíteni és az optikai csalódásokkal játszani.
szept. 29
17:55
Terézváros megszavazott 1-1 millió forintot a robbantásban megsérült rendőröknek (444.hu)
Terézváros képviselő-testülete elfogadta Hassay Zsófia fideszes polgármester javaslatát, és úgy döntött: fejenként 1 millió forintos támogatást nyújt a BRFK szeptember 24-én a Teréz körúton történt robbantásban szolgálatteljesítés közben megsérült két járőrének.
szept. 29
17:57
Elektromos autó töltőállomások épülnek Nagykanizsán (ProfitLine)
Két helyszínen épül elektromos autóknak töltőállomás Nagykanizsán, a város közgyűlése csütörtökön döntött a szükséges pályázat benyújtásáról.
szept. 29
18:00
Tuti tippek: Így alkudjunk az ingatlanra vásárlásnál! (Blikk)
Körülbelül 5–­10%-ot – de akár a ­25–30% sem irreális, ha olyanok a körülmények – tudunk lealkudni egy meghirdetett lakás árából, ha ügyesek vagyunk. Eláruljuk, hogyan is csináljuk.
szept. 29
18:00
Újra járható a Hungária körút (Alternatív Energia)
A Hős utcai villamosmegállóban gyanús csomagot találtak.
szept. 29
18:00
A prémium kis crossovereket veszi célkeresztbe a Lexus UX (Auto Pult)
Megnyitotta kapuit a Párizsi Autószalon, vele együtt pedig közelebbről is szemügyre vehetjük a Lexus UX-et. A tanulmánnyal a Toyota C-HR prémium testvérét alkotja meg a japán gyártó, amely jövőbe mutató, futurisztikus megoldásokkal teletömve vonza magához a tekintetet.
szept. 29
18:00
Több mint száz sérültje van a New Jerseyben történt vonatbalesetnek (ATV)
Belerohant egy elővárosi vasút szerelvénye a New Jersey szövetségi államban lévő Hoboken vasútállomásába a csütörtök reggeli csúcsforgalomban, komoly károkat okozva az épület szerkezetében, értesülések szerint több mint 100-an megsérültek. Halálos áldozatai is vannak a vonatbalesetnek.
szept. 29
18:00
Karrier: Egész Anglia legjobb csatára Manchesterben van (Agroinform)
Rio Ferdinand szerint a Vörös Ördögök csatára kihagyhatatlan már az angol válogatottból.
szept. 29
18:02
Apokalipszis Aleppóban: Ötféle bombával támadnak a városra (Blikk)
Aleppo — Eddig is véres háború dúlt, de az utóbbi hetekben valóságos pokollá változott a valaha hárommillió lakosú, történelmi örökségekkel teli tűzdelt észak-szíriai nagyváros lakóinak élete.
szept. 29
18:02
DK: a Fidesz tartsa tiszteletben a törvényeket! (Alternatív Energia)
A magyarok távolmaradással mutathatják meg vasárnap, hogy nem kérnek "a minden törvényt felülíró gyűlöletkampányból".
szept. 29
18:04
Ennek mi értelme? Átlátszó üvegű nyilvános wc-t építettek - Fotók (Blikk)
Cangsha, Kína - A város egyik turisták által kedvelt zónájában alakítottak ki nyilvános toalettet, de nem akármilyet! Ugyanis a női és a férfi részen is üveggel választtották el a fülkéket. Páran már használatba is vették, de a legtöbben csak a kíváncsiság miatt tekintik meg.
szept. 29
18:09
Szabálytalankodó cégeket figyelmeztet a GVH (Privátbankár)
Először figyelmeztetett eljárás alá vont kis- és középvállalkozásokat a Gazdasági Versenyhivatal.
szept. 29
18:09
Támogatást kapnak a sérült rendőrök Terézvárostól (Gondola)
Egy-egymillió forint támogatást kapnak a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrök a VI
szept. 29
18:11
Orbán: akik nem mennek el, rábízzák a döntést a többiekre (Gondola)
A miniszterelnök szerint inkább érzelmileg van jelentősége annak, hogy érvényes lesz-e a vasárnapi kvótareferendum
szept. 29
18:12
Apokalipszis Aleppóban: Őrült kínt okozó bombákkal támadják Putyinék a civileket (Blikk)
Aleppo — Eddig is véres háború dúlt, de az utóbbi hetekben valóságos pokollá változott a valaha hárommillió lakosú, történelmi örökségekkel teli tűzdelt észak-szíriai nagyváros lakóinak élete.
szept. 29
18:14
Palvin Barbi szuperszexi fekete bőrszerkóban feszített - Fotó (Blikk)
Talpig bőrben, mélyen dekoltált dzsekiben és egy motoron érkezett meg Palvin Barbara a párizsi L'Oreal-bolt megnyitójára.
szept. 29
18:15
Összejött a magyar válogatott sztárjával a szexi műsorvezető (Blikk)
Budapest — Újabb sportos álompár „született”, Lipcsei Betta (28) és Juhász Roland (33) egymás oldalán találta meg a boldogságot.
szept. 29
18:16
Undorító! 15 éves kisfiút molesztált a 64 éves, budapesti fodrász (Blikk)
Budapest – Iszonyú tapasztalatot szerzett egy 15 éves kisfiú Budapesten: a fiatalember hajvágást kért a 64 éves fodrászától, ám az idős férfi lehúzta a redőnyt, bezárta az ajtót és molesztálni kezdte fiatal vendégét.
szept. 29
18:18
Beszakadt a DAX (Portfolio)
Szárnyalnak a mai kereskedésben az európai tőzsdék. A befektetők pozitívan értékelték a tegnapi OPEC találkozó kimenetelét, erre ugranak a piacok.Bezárt a BÉT 2016.09.29 17:11A szerdai OPEC találkozó...
szept. 29
18:19
Elrabolták a pakisztáni médiavállalat vezetőjét (ATV)
Ismeretlen fegyveresek elrabolták Pakisztán egyik legnagyobb független és a kormánnyal szemben kritikus médiavállalatának igazgatóját - közölte csütörtökön a pakisztáni rendőrség.
szept. 29
18:20
Látványos startup versenyt rendeznek Budapesten (Portfolio)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2016. november 24-én harmadik alkalommal szervezi meg az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. a Get in the Ring nemzetközi startup...
szept. 29
18:22
Alábbhagyott az olaj okozta eufória (Portfolio)
Már az európai részvénypiacokon sem volt egyértelmű a kép, a tengerentúli tőzsdék pedig a negatív tartományban kezdték a csütörtöki kereskedést. Az OPEC-ülés okozta kezdeti lendület kezd alábbhagyni...
szept. 29
18:24
Ha megvan a népszavazás eredménye, akkor Orbán hamuban sült pogácsát tesz a tarisznyájába, és elindul Brüsszelbe (444.hu)
A miniszterelnök a kvóta-népszavazási kampány végén egy kicsit még jobban megtolja a népmesefigura-imidzsét.
szept. 29
18:27
Szórványkollégiumot avattak az erdélyi Magyarlapádon (Gondola)
Felavatták a magyar kormány támogatásával felépült szórványkollégium új épületét csütörtökön az erdélyi Magyarlapádon Az avatóünnepségen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szórványban élő magyarok támogatásának a szükségességéről beszélt
szept. 29
18:30
Gratulálunk! Díjra jelölték ÉNB Lalit (Blikk)
Budapest — Az Éjjel-nappal Budapest sztárjának, Lalinak végre sikerülhet valami olyat tennie, amiért mindenki büszke lehet rá, ugyanis az énekest jelölték az Év mulatós férfi előadója címre.
szept. 29
18:30
Drágulhat a világpiacon az olaj – így hat a hazai üzemanyagárakra (Adózóna)
Valószínűleg nem lesz már ugyanolyan olcsó az olaj, mint az év elején a Raiffeisen Bank szakértője szerint, aki azt is elmondta, kérdéses, sikerül-e megállapodniuk az OPEC-országoknak a kitermelés csökkentéséről. Az ING Bank elemzője úgy vélte, csak jövő év második negyedében csökkenhet az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon a világpiaci olajárak várható emelkedése miatt.
szept. 29
18:30
Emelkedhet az olaj ára (ProfitLine)
Valószínűleg nem lesz már ugyanolyan olcsó az olaj, mint az év elején a Raiffeisen Bank szakértője szerint, aki azt is elmondta, kérdéses, sikerül-e megállapodniuk az OPEC-országoknak a kitermelés csökkentéséről. Az ING Bank elemzője úgy vélte, csak jövő év második negyedében csökkenhet az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon a világpiaci olajárak várható emelkedése miatt.
szept. 29
18:33
Megható! Így segítenek kézilabdás lányaink a beteg gyerekeknek (Blikk)
A válogatott kézilabdázó lányok élete nem csak a kemény edzések körül forog. Kirsner Erikának, Soós Viktóriának és Temes Bernadettnek a beteg gyerekekre is jut ideje, nem is akárhogy. Mesedoktorként kedveskednek a kicsiknek a Gottsegen Országos Kardiológiai Intézetben.
szept. 29
18:35
Több százmillió forintot fizettek a magyar önkormányzatok a már megvett tananyagért (Blikk)
Budapest — Az Öveges-programban is kaszáltak az érintettek a digitális tananyagot tartalmazó szoftverekkel, ahol egyszer már kifizetett, ingyen letölthető szoftvereket sóztak az önkormányzatokra!
szept. 29
18:36
Az ENSZ szerint közel 600 sebesültet kell evakuálni Kelet-Aleppóból (ATV)
Mintegy 600 sebesültet szükséges evakuálni a szíriai lázadók kezén lévő ostromlott Kelet-Aleppóból, ahol az orvosi készletek kifogyóban vannak és a lakosság mindössze negyede számára van még élelem - mondta csütörtökön Ramzi Ezzeldín Ramzi, az ENSZ szíriai megbízottjának helyettese.
szept. 29
18:36
Meglepetés nélkül – az új Audi Q5 bemutatkozik (Auto Pult)
A forradalom ezúttal is elmarad a négykarikások háza táján: az új Audi Q5 is kívül-belül nagyon ismerős formákkal érkezett meg, de tulajdonságaiban és felszereltségeiben rengeteget fejlődött.
szept. 29
18:36
Tenisz: Fucsovics elődöntőbe juthat Rómában (Agroinform)
A magyar teniszező pénteken egy selejtezős ellenféllel találkozik a római Challenger-torna negyeddöntőjében.
szept. 29
18:48
Mintha Legoból építették volna! Színes falut csodálhatunk meg Indonéziában - Galéria (Blikk)
Malang, Indonézia - Színes városrészt hoztak létre turistalátványosságként Indonéziában, ahol a színes falak mellett a rájuk installált 3D képekben is gyönyörködhetnek az oda látogatók.
szept. 29
18:51
Erős emelkedéssel zárt a magyar tőzsde (Alternatív Energia)
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
szept. 29
18:53
"A népszavazás érvénytelensége a baloldal győzelme lenne" (Alternatív Energia)
"Soha nem látott mélypontra süllyedt az európai diplomáciában Magyarország tekintélye és elismertsége."
szept. 29
18:54
Orbán Viktor hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi népszavazás előtt a médiában roadshowzik annak érdekében, hogy minél többen részt vegyenek a szavazáson. A kormányfő a Katolikus Rádiónak adott,...
szept. 29
18:54
Súlyos tízezreket költünk el, mégis az utcákat fűtjük (Pénzcentrum)
Nem szívesen korszerűsítenénk a lakást hitelből, pedig......
szept. 29
18:54
70 év után vonták meg a díszpolgári címet Sztálintól egy szlovákiai városban (ATV)
Több mint negyedszázaddal a rendszerváltoztatást követően megszüntette Joszif Visszarionovics Sztálin csaknem hetven évig érvényben volt díszpolgárságát a szlovákiai Trencsén városa - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
szept. 29
18:55
Orbán: akik nem mennek szavazni, rábízzák a döntést a többiekre (Alternatív Energia)
"Inkább érzelmileg van jelentősége annak, hogy érvényes lesz-e a vasárnapi kvótareferendum."
szept. 29
18:57
Budapestre költözhet Bernd Storck családja (Sport365)
A német szakemberrel nem tartott Magyarországra a családja. Storck és párja úgy döntött, hogy Németországban marad, mivel a gyermekei ott járnak iskolába. Storck legidősebb gyermekével, Alexszal többet találkozik, hiszen ő az utánpótlás válogatottnál gyakornok
szept. 29
18:57
Az orosz dzsihád (444.hu)
Ha azt hiszi, hogy a francia banlieu-kben rossz a helyzet, mit szól ahhoz, hogy csak Moszkvában 3-500 toborzója lehet az ISIS-nek?
szept. 29
18:59
A szlovákiai Trencsén elvette Sztálintól a díszpolgári címet (444.hu)
A városnak már csak 7 díszpolgára maradt, például Edvard Benes.
szept. 29
19:03
Bankcsődtől rettegnek, 50 dollár fölé ugrott az olaj (Privátbankár)
Bár a sajtóban még mindig a bankcsőd lehetőségét latolgatják, a Deutsche Bank részvénye már két napja emelkedik. Az olaj a szerda esti árrobanás után tovább emelkedik, a Brent már átlépte az 50 dollárt. A magyar részvényeket szépen vették, érthető módon főleg a Molt, határozottan gyengült viszont a forint.

Keresés