2016. szeptember 27. kedd

szept. 27
1:07
A Kia nem áll le: Párizsban frissül a Carens egyterű (Auto Pult)
Úgy tűnik a Kia nem lassít: azok után, hogy múlt héten már hazánkban is kipróbálhattuk három újdonságukat, Párizsra is keményen készülnek a koreaiak. A vadonatúj Rio mellett a Soul és a Carens sem marad érintetlenül – igaz esetükben csak egy frissítésről van szó. Ezúttal nézzük, hogy mi változott a gyáriak egyterűjén a ráncfelvarrásnak köszönhetően.
szept. 27
1:11
Az Audi, a BMW és a Mercedes autói hamarosan kommunikálhatnak egymással (Auto Pult)
A német prémium trió egy egészen újszerű területen, az információközlés terén fog együttműködni a jövőben – a járművek által sugárzott, a környezetre jellemző adatokat a navigációs rendszeréről ismert Here fogja majd össze, aki úgyszintén részese a történetnek. A cél persze nem más, mint az autonóm közlekedés előkészítése.
szept. 27
1:15
Erősítés - 204 lóerős turbómotorral újul meg a Kia Soul (Auto Pult)
Nemrég számoltunk be róla, hogy a vadonatúj Rio mellett a Carens frissített verziója is tiszteletét teszi a Párizsi Autószalonon. Ezzel azonban még mindig nincs vége a Kia újdonságdömpingjének, ugyanis a koreaiak a Soul ráncfelvarrott verzióját is elhozzák a francia fővárosba, és az egyterűvel ellentétben a kis crossoverben a lemezek alatt is találunk majd újdonságot – méghozzá egy izmos, turbós…
szept. 27
1:19
Reformálva – kipróbáltuk a frissített Suzuki SX4 S-Crosst (Auto Pult)
Hiába volt a Suzuki nagy crossoveres megújulásának úttörője, mégis hatalmas árnyék vetődik az SX4 S-Crossra. A hazai piac legsikeresebb autója - a Vitara - mellett ugyanis nehéz labdába rúgni, főleg, ha a típus nagyjából ugyanazt kínálja megosztóbb külsővel és kövérebb árcédulával. Ezen hivatott frissíteni az erőteljes ráncfelvarrás – mi pedig a volán mögött, első kézből vizsgáltuk meg, hogy…
szept. 27
1:48
Lakhatáskrízis az USA-ban is? (ProfitLine)
A vártnál kevésbé csökkent augusztusban az új családi házak eladása az Egyesült Államokban - derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a U.S. Census Bureau hétfőn közzétett jelentéséből.
szept. 27
2:22
Trump egyre több államban előzi Hillary Clintont (ProfitLine)
Donald Trump újabb ingaállamokban hozta be Hillary Clintont.
szept. 27
2:26
Morgan Stanley - A magyar gazdaság virágzik a legjobban (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint bár a piacokat meglepte, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő visszaemelte Magyarországot a befektetési ajánlású kategóriába, a lépés azonban már időszerű volt. A Morgan Stanley hétfőn ismertetett helyzetértékelése szerint a magyar gazdaság alapmutatói javultak a legnagyobb mértékben a régión belül 2008 óta.
szept. 27
2:54
A britek ugyan angolosan távoztak, de Törökországot szívesen látnák az EU-ban (ProfitLine)
London továbbra is támogatja Törökország európai uniós csatlakozását, annak ellenére, hogy maga az Egyesült Királyság kilép a közösségből - mondta Boris Johnson brit külügyminiszter törökországi látogatása során hétfőn Ankarában, az Ömer Celik török EU-ügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
szept. 27
3:06
Színtiszta sztárháború! Így alázza egymást Majka és Norbi (Blikk)
Budapest — Ez már színtiszta háború!
szept. 27
3:24
Megszólalt a Blikknek a sebesült polgármester: „Villant a kés, és Tamás belém szúrt" (Blikk)
Délegyháza — Ez aztán a derűs ember!
szept. 27
3:27
Szabadkereskedelmet Magyarországnak! (ProfitLine)
Magyarországnak szüksége van szabadkereskedelmi megállapodásokra, hogy ne szoruljon ki a világ egy piacáról sem - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
szept. 27
3:33
Megőrjíti fiatal barátját a szuperszexi Polyák Lilla (Blikk)
Budapest — Végre megmutathatta nőies oldalát, és szexi lehetett a Sztárban sztárban Polyák Lilla.
szept. 27
3:51
Pár centin múlt a Teréz körúton felrobbantott rendőrnő élete (Blikk)
Budapest — Döbbenetes, hogy milyen kegyetlen hidegvérrel vadászta le a két zsarut a körúti robbantó.
szept. 27
4:00
Francia tudósokkal cserélne tapasztalatot az MTA (ProfitLine)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szeretné rendszeresen igénybe venni a Franciaországban élő magyar tudósok klubjának segítségét - mondta az MTI-nek hétfőn Párizsban Lovász László, az MTA elnöke a klub alakuló ülése után.
szept. 27
4:09
Elítélték a magyar válogatott focistát! (Blikk)
Szentendre — Végéhez közeledik egy hosszú ideje, esztendők óta húzódó ügy.
szept. 27
4:33
Az EU döntéshozatalán is múlhat a terrorizmus elleni küzdelem sikere (ProfitLine)
Az Európai Uniónak jelentősen fel kellene gyorsítania döntési folyamatait ahhoz, hogy néhány hónapon belül létrehozhasson egy közös védelmi erőt - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán hétfő este.
szept. 27
4:37
Mégiscsak előnyös a skótoknak a Brexit? (ProfitLine)
Theresa May brit miniszterelnök szerint a Brexit - vagyis Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból - Skócia számára is új globális lehetőségeket jelent. A skót kormány éles hangú nyilatkozatban utasította vissza ezt a véleményt.
szept. 27
4:51
Figyelem, új adó jöhet Budapesten! (Adózóna)
Megadóztatná Budapest III. kerületi önkormányzata a motoros vízi járműveket használókat – derül ki az óbudai önkormányzat rendelettervezetéből. Azoknak a magánszemélyeknek kellene fizetniük ezt a terhet, akik motoros vízi járművel használják a Duna partjának és folyamának óbudai részét.
szept. 27
5:06
A GVH engedélyezte az Ipress megvételét (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Fastrock Kft. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen az Ipress Center Central Europe Zrt. (Ipress) felett.
szept. 27
5:15
Tudatos a szörnyű bánásmód (Kripto Akadémia)
"Azt gondoltam, Magyarország Európa, és talán jó lesz itt nekem. De rájöttem: itt utálnak minket.”
szept. 27
5:17
Csak vasárnap késő este lesznek pontos adatok (Kripto Akadémia)
Péntek délután 4 órakor kiderül, hány szavazat kell ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás.
szept. 27
5:19
Miről kellene szavaznunk október 2-án? (Kripto Akadémia)
Amit a referendum előtt tudni érdemes és kell: az Amnesty International Magyarország tanulmánya.
szept. 27
5:21
Baloldali kiáltvány a településekről (Kripto Akadémia)
BÖK: az Alaptörvényben kellene rögzíteni az önkormányzatok jogait.
szept. 27
5:33
Válsághelyzet a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban? (Alternatív Energia)
Az állami fenntartó szerint minden rendben, az intézmény mégis jelentős adományokra szorul.
szept. 27
5:35
Megint érdemes étterembe menni (Alternatív Energia)
Ismét háromfogásos menüsorokat kóstolhatunk.
szept. 27
5:37
A kormány megvédte a parlagfüvet (Alternatív Energia)
szept. 27
5:39
Brexit - Ügyelnünk kell a magyar érdekekre is (ProfitLine)
Az euróövezeten kívüli EU-tagállamok egyetértenek abban, hogy fontos megőrizni a brit népszavazás előtti közös érdekérvényesítési képességet - mondta el az MTI-nek Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, miután hétfőn Varsóban az érintett országok képviselőivel egyeztetett.
szept. 27
5:39
A kanadaiak már a spájzban vannak (Alternatív Energia)
A szabadkereskedelmi egyezmény év végén életbe léphet – A bezárkózás biztos vereséget jelent.
szept. 27
5:41
A lakáskiadók töredéke fizet adót (Alternatív Energia)
2015-ben az szja-bevallásokban 72 ezren vallottak be, összesen több mint 60 milliárd forintot.
szept. 27
5:43
Aggályos a NAV számlakövetése (Alternatív Energia)
A számlázó programok bekötése jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, így továbbra is megkerülhető marad.
szept. 27
5:51
Válaszol: Inotai András, közgazdász (Spa Trend Online)
szept. 27
5:51
Ezért szűnnek meg sorra a bankfiókok Magyarországon (Pénzcentrum)
Nagy változás jöhet, már nem kell sokat várni....
szept. 27
5:53
Juppé az elnökválasztás favoritja (Spa Trend Online)
A volt miniszterelnök úgy véli, ki kell egyeznie az államnak a muzulmán közösséggel.
szept. 27
5:55
Mélyül a válság a spanyol szocialistáknál (Spa Trend Online)
Mariano Rajoy elégedett lehetett, Galíciában a PP abszolút többséget szerzett.
szept. 27
5:57
Moszkva máris cáfol (Spa Trend Online)
Oroszország többször is azt állította, nem volt köze a gép lelövéséhez.
szept. 27
5:59
Reménytelen a szíriai Aleppo helyzete (Spa Trend Online)
A kormányerők heves támadást indítottak a nagyváros felkelők által uralt városrészei ellen.
szept. 27
6:01
Az elviselhetőség határán (Spa Trend Online)
A kényszerűen bokszmeccsé vált életről regél Frenák Pál lúdbőröztető produkciója.
szept. 27
6:03
Kiszámíthatatlan a folyóiratok támogatása (Spa Trend Online)
Elfogadhatatlan, hogy a lapokat "állandóan a szőnyeg szélére állítja a hivatal".
szept. 27
6:05
Zeneszüret Pécsett (Spa Trend Online)
A programsorozat idén a tánc átlényegítő, megszentelő ereje előtt tiszteleg.
szept. 27
6:09
Hosszú távon előzhet a Vidi és a Fradi (Alternatív Energia)
A folytatásban a legtöbb mutató a Videoton és a Ferencváros bajnoki csatáját vetíti előre.
szept. 27
6:09
Így kényeztetik Magyarország milliomosait a bankok (Portfolio)
Kettészakadt a magyar bankszektor: egy részük a tömeges bankolásra és ezzel együtt a prémium szegmens kiszolgálására, mások viszont kifejezetten ez utóbbi szegmensre helyezik a fókuszt, az alacsony...
szept. 27
6:11
Gálázna a tékozló fiú (Alternatív Energia)
BL döntőnek is beillene a mai Dortmund-Real Madrid találkozó.
szept. 27
6:12
Elkényelmesít minket az autóipar - Hol marad a motiváció? (ProfitLine)
A magyar autóvezetők hetente átlagosan 5,1 órát töltenek a volán mögött, mégis mindössze 15%-uk sportol minden nap. Az autósok 57%-a naponta használja gépjárművét, amely még tovább nyújtja a népbetegségekhez vezető ülőpózban töltött napi órák mennyiségét – derült ki a Bridgestone Magyarország megbízásából az Ipsos piackutató intézet által végzett országos, reprezentatív felmérésből. Szakértők…
szept. 27
6:13
Elrajtol a vízilabda-bajnokság (Alternatív Energia)
A címvédő Szolnok együttesének három csapat is megnehezítheti a dolgát.
szept. 27
6:15
Áll a bál a Chelsea-nél (Alternatív Energia)
Antonio Conte megelégelte Branislav Ivanovic és Gary Cahill gyenge teljesítményét.
szept. 27
6:17
Óriási bulival köszöntötte a WestEnd City Center paralimpikonjainkat (Alternatív Energia)
10 érmet vártak a versenyzőiktől, amit majdnem megdupláztak, ez fantasztikus eredmény.
szept. 27
6:19
Börtönbüntetésre ítélték a PSG focistáját (Alternatív Energia)
Serge Aurier május végén balhéba keveredett egy párizsi bár előtt.
szept. 27
6:19
Clintonnak sikerült védekezésre kényszerítenie Trumpot (444.hu)
De Trump magához mérten egész visszafogott tudott maradni az első elnökjelölti vitában, ahol egyik jelölt se lőtte lábon saját magát.
szept. 27
6:21
Négy magyar siker Szegeden (Alternatív Energia)
15-17 éves korosztály legjobbjai 29 aranyérmet szereztek az Olimpiai Reménységek Versenyén.
szept. 27
6:23
Kidőlt de Bruyne és Janmaat (Alternatív Energia)
A belga irányító vélhetőleg legalább négy hétig nem játszhat.

Keresés