Az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívásokat és a kezelésükre vonatkozó alapelveket rögzítették az uniós tagállamok vezetői a Pozsonyban pénteken kidolgozott útitervben, amelynek elkészítésére az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése, a migránsválság és a biztonsági helyzet romlása ösztönözte őket.
Enyhe lecsorgással zárták a napot a Wall Street vezető indexei, bár a végén kicsit javult a hangulat, így a Nasdaq még majdnem pluszban is tudott zárni. A rossz hangulat elsősorban a Fed...
A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású magyar válogatott bejutott a döntőbe a kerekesszékes vívók tőr csapatversenyében a riói paralimpia pénteki napján, miután 41-40-re legyőzte Hongkongot.
A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében
Magyarországon még mindig többségben vannak azok, akik hiába tapasztalják magukon az infarktusra utaló jeleket, mégis késve hívnak orvosi segítséget - mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.
Szerdára tűzte ki az első tárgyalást a Fővárosi Törvényszék a százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolt Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő, államtitkár, az MSZP egykori elnökhelyettese, illetve választmányi elnöke elleni büntetőperben.
Csapatkapitánya hatalmas góljával 2-1-re nyerte a Liverpool az angol bajnokság 5. fordulójának nyitómérkőzését. Jordan Hendersonon kívül Dejan Lovren és Diego Costa talált még be.
Szeptember közepéig már több magyar turista kereste fel Horvátországot mint tavaly, és a magyarok vendégéjszakáinak száma is meghaladta a 2015-ös egész éves adatokat - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-t.
Megkezdődtek a Szekszárdi Szüreti Napok, a vasárnapig tartó programsorozatot pénteken Simicskó István honvédelmi miniszter nyitotta meg ünnepélyesen, és felbontott egy palackot Szekszárd város idei borából.
Sokáig úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlen lesz a Serie A nyitónérkőzése, de végül a Milan Carlos Bacca spiccelésével 1-0-ra legyőzte Genovában a Sampdoriát.
Tóth Tamás aranyérmet szerzett 100 méter háton a riói paralimpia pénteki versenynapján. A magyar versenyző óriásit hajrázott az utolsó ötven méteren és hagyta maga mögött a mezőnyt.
A magyar erős paprika és számos más magyar gasztrotermék a főszereplője a közép-olaszországi Rieti városában hatodszorra megrendezett chili-fesztiválnak.
Nem támogatja Oroszország azoknak a hackereknek a tevékenységét, akik feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisát, ugyanakkor tisztázni kellene azokat a tényeket, amelyeket a nyilvánosság elé kerültek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) pénteki biskeki csúcstalálkozóján.
Tegnap németországi és dániai köztes állomással egészen Svédországig utaztunk, hogy élőben, az elsők között megcsodálhassuk a Volvo legfrissebb büszkeségét és a 90-es csúcsszériájának negyedik, egyben utolsó tagját, a V90 Cross Country modellt. A V90 CC Malmö mellett, pontosabban fogalmazva világszerte egy időben egyszerre több helyszínen ünnepelte világpremierjét, mielőtt a Párizsi Autószalonon a…
Magyarország felminősítése mögött a magyar emberek több éven át tartó megfeszített munkája van, így az elismerés is elsősorban őket illeti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Standard & Poor's döntéséről pénteken Pozsonyban.
Budapest — Egy hét múlva dől el, folytatódhat-e Sarka Kata (29) és Hajdú Péter (41) közös élete. Egy családhoz közeli forrás szerint ugyanis a házaspár szeptember 24-ig, Kata 30. születésnapjáig adott időt egymásnak a végső döntés meghozatalára.
Szigetbecse — Hiába voltak tökéletes úszók, a Dunába fulladt Szigetbecsénél Lajos bácsi (†78) és fia. A két férfit saját nyaralójuktól pár méterre nyelte el a folyó, pont egy szinte sodrásmentes vízszakaszon.
Az amerikai republikánus párt elnökjelöltje, Donald Trump pénteken Washingtonban bejelentette: immár ő is úgy gondolja, hogy Barack Obama elnök az Egyesült Államokban született.
Lehetővé vált a szarvasmarhákat és a bivalyokat veszélyeztető himlővírusos megbetegedés, az úgynevezett bőrcsomósodáskór (LSD) elleni megelőző vakcinázás, miután Brüsszelben a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága (SCoPAFF) csütörtöki ülésén elfogadta az erre vonatkozó magyar javaslatot - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
A civilszervezetek közül idén is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány gyűjtötte a legnagyobb összeget, 175,1 millió forintot az 1 százalékos szja-felajánlásokból (személyi jövedelemadó), a második legtöbbet, 132,1 millió forintot a Szent Márton Gyermek Mentőszolgálat Közhasznú Alapítvány, a harmadik legtöbbet, 121,3 millió forintot pedig az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány…