Varsó - Nehéz volt megemészteni a Legia Warszawa csúfosra sikeredett bemutatkozását a Bajnokok Ligájában a helyi szurkolóknak, miután hat gólt kaptak a német Borussia Dortmundtól.
Konkrét felelősei vannak az Európát érő válságoknak - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő csütörtökön a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió reggeli műsorában, majd név szerint felsorolta az általa felelősnek vélt uniós intézmények vezetőit, és az Európai Unió (EU) mélyreható reformját sürgette.
A 62. Kormányinfó fő témája a pénteki pozsonyi uniós csúcs és az októberi népszavazás volt. Orbán Viktor Bulgáriában járt, egy éves lett a kerítés a határon.
Összeomlott Medveczky Ilona, miután ötvenezer forintos birsággal sújtotta a 12. kerületi önkormányzat. A táncművésznő rokkant kártyáját tíz hónapja ellopták, és azóta sem tudja visszaszerezni.
Összesen mintegy 300 millió forint bírságot kellett kiszabni a NAV nyári akciójában. Az országszerte végzett mintegy 7600 ellenőrzés egyharmadának eredménye valamilyen szabálytalanságot mutatott. Nyugtahiány vagy feketefoglalkoztatás miatt majdnem 50 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 8 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot kiszabni.
A repülőterek biztonsági rendszerében alkalmazott okostechnológiák külső támadások elleni védelmét modellezi egy uniós program magyar kutatócsoportja - közölte a részt vevő két magyar szervezet egyikeként a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós megoldásától - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (ET) elnöke egy német interjúban.
Több mint 141 ezren keresték fel a Mabisz fogyasztóvédelmi és tájékoztatási feladatokat ellátó ügyfélszolgálatát a 2010-es indulás óta, az ügyfelek elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) kapcsolatban érdeklődtek - ismertette a legfrissebb adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön.
Francois Hollande francia államfő szerint a briteknek az Európai Unióból való kilépéséről szóló döntését követően a közösségnek világos jövőképet kell felvázolnia és pontos menetrendet kell meghatároznia a pénteki pozsonyi csúcstalálkozón
Olyan nemzedékre van szükség, amely pontosan tudja, hogy vannak olyan kérdések, ahol több Európára, és vannak olyanok, ahol több nemzetállamra van szükség - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy Egyetem Budapest megalakulásának tizenötödik évfordulóján rendezett ünnepségen
Már nyolcadik éve tart a bika piac a világ vezető tőzsdéin, így magától értetődő, hogy szép számban akadnak emelkedő trend hátán lovagló részvények. Ilyen a The Coca Cola Company is, amely izgalmas...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök elzárkózik a menekültválság közös, európai uniós megoldásától - mondta Martin Schulz, az EP elnöke egy német interjúban.
Amerikához hasonlóan Európában is bizonytalan a hangulat a tőzsdéken, ami a közelgő jegybanki kamatdöntések, valamint az olajár mélyrepülése okoz elsősorban.Kinyitott Amerika 2016.09.15 15:50Ugyanúgy...
Nagy kihívások előtt állnak a hazai kis-és középvállalatok. Alig van olyan cég, aminek jövőjét ne határozná meg az, mennyire tud lépést tartani a digitális fejlődéssel. Az, hogy szupergyors...
Tíz éve várt mindhiába a gyermekáldásra Völgyi Zsuzsi, a baba végül akkor érkezett, amikor nem is számított rá. Az énekesnő már a genetikai vizsgálatokon is túl van, és boldogan várják férjével egészséges kisbabájukat
Budapest – Egy utas gyanútlanul húszezressel fizetett egy BKK-automatánál a 9500 forintos bérletért. Azonban vissza csak 500 forintot kapott, majd tárcsázta az ügyfélszolgálatot a neki járó 10 ezer forintért, de a vonal megszakadt.
A kormánypárti többség leszavazta, így nem indul tényfeltáró vizsgálat a sajtóban megjelent hír alapján, amely szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai zsarolással próbáltak beszervezni egy újságírót - nyilatkozta a testület szocialista elnöke a bizottság csütörtöki zárt ülése után a sajtónak.
A magyar gazdaság sikertörténetét a görög gazdaság mélyrepüléséhez hasonlítva mutatta be Matolcsy György, majd a régiónkban minket állva hagyó lengyel gazdaságot állította példának. Ha meg akarjuk szerezni a második 100 milliárd eurónyi GDP-t, akkor Matolcsy György szerint Kína felé kell fordulnunk, rá kell csatlakoznunk a Selyemútra. Beszélt arról is, mi változik a jegybanki alapítványoknál.
Debrecen — Tízmillió 367 ezer forintot, plusz kamatokat és egymillió forintos költséget kell fizetnie a magyar államnak első körben Schönstein Sándor (37) részére.