Budapest - A neves magyar színész azóta, hogy idén tavasszal stroke-ot kapott, tartózkodott az állapotával kapcsolatos nyilatkozatoktól, azonban most őszintén vallott egy másik őt érintő betegségről.
Amerikához hasonlóan Ázsiában is bizonytalan a hangulat a tőzsdéken, ami a közelgő jegybanki kamatdöntések, valamint az olajár mélyrepülése okoz elsősorban. Ütik az olajat A kezdeti emelkedést...
Manchester - Teljesült az utolsó kívánsága, így boldogan távozhatott az élők sorából az a brit férfi, akit meglátogatott a Manchester United labdarúgócsapatának négy játékosa a halálos ágyánál, a találkozó után 45 perccel a bácsi eltávozott.
Bő 4 milliárd dollárt - több mint 1100 milliárd forintnyi összeget - költöttek áldozati állatok vásárlására Pakisztánban az idei Eid ünnep alkalmából, amely szeptember 13-tól 15-ig tart, és a böjti hónap végét jelenti.
Jelentős esést szenvedett el tegnap az olaj, az amerikai WTI jegyzései 3 százalékkal kerültek lejjebb. A befektetőket elsősorban az ijesztette meg, hogy Amerikában rég nem látott mértékben nőttek a...
Okos Hans a patájával dobbantva tudott válaszolni egyszerű matematikai kérdésekre. Persze Hans nem egy ló testében újjászületett Archimédesz volt, csupán pontosan olvasta az idomárja testbeszédét, aki mindaddig önkéntelenül feszült volt, amíg Hans dobbantásainak száma el nem érte a helyes eredményt. Az elmúlt évek során a piacok mind erősebben hasonlítanak Okos Hansra: az értékpapírokat inkább a…
Az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány támogatásával elindult az ingyenes jogi tanácsadás (JOGpont) a munkaerő-piaci szereplők számára az ország hat fejlődő régiójában - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.
Többfordulós sikertelen egyeztetés után a CBA Kereskedelmi Kft. kezdeményezte a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel kötött franchise szerződés felmondását és intézkedett a taghálózatból történő kizárásáról - közölte CBA szerdán.
A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
Szacsvay László felesége több mint egy évvel ezelőtt szenvedett balesetet. Az állapota azóta szerencsére javult, férje pedig azóta is odaadóan gondoskodik róla.
Róma - Kirúgták a Sky Italia televíziótól Paolo Di Caniót, egykori olasz labdarúgót és edzőt, aki szakkommentátorként dolgozott a sporttelevízónál, s nagyon népszerű is volt.
Szerdán, helyi idő szerint az esti órákban, újabb egészségügyi jelentést tett közzé Lisa Bardack, Hillary Clinton orvosa, és egyúttal részletekkel szolgált az elnökjelölt általános egészségi...
A hedge fundok teljesítménye legutóbb már javulást mutatott, iparági szakértők szerint azonban ez sem lesz elég ahhoz, hogy megállítsa a tőkekiáramlásokat. 2016 a pénzügyi válság óta az első olyan év...
Megszólalt Hillary Clinton orvosa, aki szerint a demokraták elnökjelöltje egészséges és alkalmas az elnökségre. Magyarics Tamás Amerika-szakértő az ATV Start című műsorában ugyanakkor hangsúlyozta, Clinton fölé még árnyékként tornyosul az email-botrány, amely továbbra is tartogathat meglepetéseket.
A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
Minden jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott második világbajnoki selejtezőjére, amelyet október 7-én a svájci csapat ellen játszik a Groupama Arénában.
Budapest - A fiatal tehetség az évek alatt valóban felnőtt nő lett, s legutóbb a Sztárban sztár színpadát robbantotta fel Király Linda Szerelem utolsó vérig című slágerével.
Kizárta a CBA a kelet-magyarországi országrészeken sok boltot üzemeltető partnerét, a Palóc Nagykereskedelmi Kft-t a hálózatból, ezért ma már ki sem nyitnak ezek az üzletek a hat megyében.
Az unió menekültpolitikája megváltoztatásának lehetőségét látja immár a kormány az októberi referendumban, és azért ragaszkodik hozzá Jean-Claude Juncker békülékenyebb szavai után is, mert szerintük a brüsszeli intézményrendszerben már megszülettek a döntések egy új áthelyezési mechanizmusról. Mindeközben még mindig nem tudjuk, hogy a népszavazásban feltett kérdés milyen betelepítésre vonatkozik:…
Albuquerque, Új-Mexikó - A brutális tettet a kislány anyjának szeretője hajtotta végre, aki bedrogozta, megerőszakolta majd feldarabolta a 10 éves Victoriát.
Phoenix - Térfigyelő kamera rögzítette a vérfagyasztó pillanatot, amint a kocsi három beszélgető rendőrbe hajtott, és az első szolgálati napját töltő rendőr a levegőbe repült.
Nyugdíj feléledésével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Férjem 2004.11.05-én halt meg. Két árva gyermek miatt 2012.06.30-ig kaptam özvegyi nyugdíjat. Ismereteim szerint 2004.évben a nyugdíj korhatár 62 év volt. Jövő évben leszek 62 éves. Kérdésem: mikor éledhet fel újra az özvegyi nyugdíj jogosultságom, mikortól igényelhetem újra?
Szeretnék érdeklődni, mi szükséges az újraszámoláshoz. 1942-ben születtem, 1956-tól 3 évig ipari tanuló voltam, 1960-tól 2002-ig a Tungsramban dolgoztam. 2003-ban visszahívtak 2008 ig újra ott dolgoztam. 2002-ben 86000 forinttal mentem nyugdíjba.
Százhatvannyolc önkormányzat 5900 dolgozója vett részt a polgármesteri hivatali dolgozók bérének emeléséért tartott, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett szerdai országos sztrájkban - mondta az érdekképviselet elnöke a kispesti polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatóján.
Kutatás-fejlesztési központot épít Győrben a balassagyarmati székhelyű Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft., amely egyedi igények alapján, saját tervezésű gépek, gyártó és szerelősorok, csomagolósorok, szállítópálya rendszerek és megmunkáló berendezések tervezésével és kivitelezésével foglalkozik - mondta az alapkőletételen Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Már több mint két hónapja a szüleink beleegyezése nélkül akár egy harmadik fél is beperelhet minket, ha nem fizetünk szülőtartást. A törvénymódosítás nyáron hatalmas port kavart. A Pénzcentrum utánajárt, melyek az első tapasztalatok, megugrottak-e a szülőtartással kapcsolatos perek száma.
Dublin - A ketrecharcosok világából érkezik az egyik legnépszerűbb konzoljáték, a Call of Duty következő részének új szereplője. A gyártók ugyanis az ír UFC-sztárt, Conor McGregort kérték fel a főhős karakterének.
Nyugdíjas, többdiplomás, 10 éves vállalati és 30 éves tanítási gyakorlattal bíró mérnöktanár vagyok. A volt iskolám igazgatóhelyettese felkért, hogy egy felnőtt OKJ-s szakmai (iskolai) képzésben vállaljak megbízási szerződéssel óraadást. Azonban a polgármesteri hivatalban ezt nem engedélyezték, mivel vagy a nyugdíjamat, vagy a vállalt munkám utáni díjat kaphatom, ami azt jelentené, hogy ez esetben…