A hortobágyi tűzszerészbaleset ügyében indított vizsgálatok semmilyen mulasztást, hibát, vétséget, elővigyázatlanságot nem állapítottak meg - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten
A világbajnoki selejtező-sorozat első fordulója után távozott posztjáról Magnus Pehrsson, az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Utódja az U21-es csapat eddigi vezetője, Martin Reim lett.
Sajnos Magyarországon is igen magas a válással végződő házasságok száma, ami egyik félnek sem kellemes folyamat. Megkérdeztük Dr. Böröcz Helga közjegyzőt, hogyan tudjuk lehető leghatékonyabban intézni a procedúrával járó terheket, hogy legalább ezt a terhet ne kelljen cipelnie senkinek.
A migráció kérdésének megoldásában már Németország is "első számú prioritásként" kezeli az uniós külső határok védelmét - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerdán Berlinben német politikusokkal folytatott megbeszéléseit értékelve
A luxemburgi külügyminiszter csak pártpolitikusi minőségében nyilatkozott Magyarország EU-s kizárásáról, aki régi támadónk, hiszen "ő volt az első, aki nekiugrott 2010-ben az Orbán-kormánynak" -...
Felmentették a munkavégzés alól az MTVA két vezetőjét, akiket összefüggésbe hoztak az állami televízióban történt lehallgatási üggyel. Vas Imre üzemeltetési igazgató valamint Enyedi Csaba adminisztrációs igazgató maga kérte a felmentését.
Párizs - Leírhatatlan szinte, hogy milyen csillagászati ajánlatot kapott a francia bajnokságban szereplő Paris Saint Germaintól a Barcelona támadója, Neymar (24).
A manipuláció szándéka, amely összekapcsolja a tévészékház 2006-os ostromát és a jelenlegi népszavazási kampányt - közölte A Demokratikus Koalíció elnöke szerdán Szegeden
Jó hangulatban indították a szerdai kereskedést a tengerentúli részvénypiacok, ennek megfelelően mindhárom vezető részvényindex a pozitív tartományban jár.Alábbhagyott a lendület 2016.09.14...
Két és fél ezer hátrányos helyzetű, többségében roma fiatal szakmaszerzését könnyítheti meg egy nemrég meghirdetett, 400 millió forintos ösztöndíjprogram - jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy pesterzsébeti szakiskolában szerdán.
Az euróövezet problémáinak többsége egy okra vezethető vissza: a gazdaság stagnálását, a munkanélküliség növekedését és a szélsőjobboldali erők felemelkedését a rossz elgondolás alapján megteremtett egységes európai fizetőeszköz, az euró idézte elő - véli Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, aki mindazonáltal támogatja egy megreformált euróövezet fenntartását.
Nyíregyháza – Eltemették a kegyetlen nyíregyházi gyilkosság áldozatát! A román orvos gyermekei szeme láttára lőtte agyon az édesanyát, akit szerdán temettek el szerettei. A nő férje még mindig életveszélyes állapotban van.
Csendes kereskedés volt ma a tőzsdéken, de nagyot esett az olaj, nagyot emelkedett a Mol és véglegesnek látszik a Bayer-Monsanto felvásárlás. Az euró/forintot mintha odaszögezték volna a 310-es határhoz.
Töretlenül emelkedik az Apple árfolyama ezen a héten és a szerdai kereskedésben közel került a 113 dolláros szinthez. Egyúttal idei csúcsára kapaszkodott több kedvező hír együttes hatására. A...
Budapest – Két férfit ítéltek el szeméremsértés miatt: egyikük felfüggesztett, a másik letöltendő börtönbüntetést kapott. A többször visszaeső margitszigeti szatírt tíz hónap börtönbüntetésen kívül két évre tiltották ki a szigetről.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államok hazai össztermékének (GDP) 5 százalékába kerülne, ha a republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump megvalósítaná eddig elhangzott gazdaságpolitikai elképzeléseit.
Régi álma válik valóra Geszti Péternek: egy színpadon rappelhet kedvencével, a világhírű szaxofonos művésznővel, Candy Dulferrel. A Kicsi óriások zsűritagja elárulta: rég izgult ennyire egy fellépés előtt.
Szinte el sem kezdődött a karrierje, az élet elvette a lehetőséget a 29 éves Aaron Eatontól, hogy a világ megismerhesse. A fiatal színész legújabb filmjének premierje után néhány nappal örökre eltávozott.
Leverkusen – St. Louis – A főleg genetikailag módosított vetőmagjairól ismert Monsanto nem tudta visszautasítani a 66 milliárd dolláros ajánlatot: bejelentették, hogy megkötötték az év legnagyobb üzletét.
Fontos és egyben meglehetősen érdekes közleményt adott ki a BKK a hamarosan induló Róbert Károly körúti felújításról. Sokat elárul a várható munkálatok következményeiről, hogy a BKK többször is...
A következő napok fővárosi eseményei és a közlekedés terhelésének csökkentése miatt két nappal később, szombaton kezdődik a Róbert Károly körút felújítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Brüsszelnek nem áll szándékában, hogy a nemzetállamokat maga alá gyűrje, de túl gyakran bomlik meg az egység a tagállamok között olyan területeken, ahol inkább közös erőfeszítésekre lenne szükség - hangsúlyozta szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt elmondott évértékelő beszédében.
Hódmezővásárhely – Halálos áramütést szenvedett egy asszony Hódmezővásárhelyen, amikor megfogta a ruházati boltban található lépcsőkorlátot. Az épületet áramtalanították, az eset körülményeit vizsgálják.
Simicskó István hadügyminiszter javaslatára szeptember 15-i hatállyal menesztik Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben....
Moszkva kiáll a szeptember 12-én 19 órakor hatályba lépett, egész Szíriára vonatkozó tűzszünet újabb 48 órás meghosszabbítása mellett - közölte szerdán Viktor Poznyihir altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának első helyettese.
Simicskó István hadügyminiszter javaslatára szeptember 15-i hatállyal menesztik Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben....