Quitaly? Olaszországban nemsokára népszavazás lesz, ami az euroszkeptikusok előretörését is hozhatja. Ebben az esetben újabb euróválsággal nézhet szembe Európa. Az olasz gazdaság enélkül is éppen eléggé nagy bajban van már, növekedés nincs, a bankrendszer romokban, a munkanélküliség magas, az ipar haldoklik.
A magyar szövetség által is támogatott szlovén Aleksander Ceferint választották meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökévé a szervezet szerdai, athéni rendkívüli kongresszusán
A rosszul létrehozott és gazdaságilag káros valutaövezet okozta az eurózóna összes mai problémáját a munkanélküliségtől a stagnálásig és a szélsőjobboldal erősödéséig - mondta szerdán az AFP-nek...
A belsőégésű motorok mellett egyre nagyobb teret kívánnak maguknak az alternatív, legfőképp az elektromos hajtásláncok. A Volkswagen – más gyártókhoz hasonlóan – kezd menekülni a túlértékelt dízelek korszakából és kicsit előrerohanva már erőteljesebb elektromos offenzívát terveznek a németek. Ennek az egyik pontja lesz a Párizsi Autószalon, ahol villanyautók sokaságával ismerteti programját a VW.
A európai sajtóban több szerdai lap is kommentárban foglalkozott a magyar kormány politikájával azzal kapcsolatban, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy lapinterjúban Magyarország uniós tagságának megvonását szorgalmazta
Tavaly nyolc százalékkal csökkentek globálisan az energiaipari beruházások, mivel a megújítható energiaforrásokba, áramelosztó hálózatokba és hatékonyságnövelő fejlesztésbe fektetett összegeket bőven ellensúlyozta a szénhidrogén-feldolgozóipari beruházások visszaesése - állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA (International Energy Agency) szerdán közzétett tanulmánya.
Hétfőn délután 2 óra körül egy 78 éves férfi a III. kerületben lépett oda egy nőhöz a Juhász Gyulai utcai parkolóban és mutogatni kezdte a nemi szervét.
A betegbiztonság megteremtése az egészségügy kiemelt célja, a meglévő források lakossági igények szerinti elosztásával - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára szerdán Balatonfüreden
Jogilag lehetetlen kizárni egy tagállamot az Európai Unióból - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter keddi, Magyarország kizárását felvető nyilatkozatára reagálva.
Júliusban a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek 1,2, illetve az élő állatok és állati termékek 1,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A francia rendőrség őrizetbe vett egy terrorcselekmény elkövetésére ajánlkozó fiatalt szerdán Párizsban, aki ráadásul kapcsolatban állt egy, több merénylethez köthető, külföldön tartózkodó francia dzsihadistával - tudta meg az AFP francia hírügynökség a nyomozáshoz közeli forrásokból.
Kassai Viktor végig jól kézben tartotta a Paris Saint-Germain–Arsenal meccset kedden, a végén azonban nem jó döntést hozott, amikor két embert ki kiállított.
Kitálalt a bérgyilkos: mindent elmondott az a férfi, akit a vád szerint egy soproni vállalkozó azzal bízott meg, hogy irtsa ki volt feleségét és gyerekeit.
Kitálalt a bérgyilkos: mindent elmondott az a férfi, akit a vád szerint egy soproni vállalkozó azzal bízott meg, hogy irtsa ki volt feleségét és gyerekeit.
Rio de Janiero - A dél-afrikai paraúszó, Achmat Hassiem (34) tíz évvel ezelőtt cápatámadásban veszítette el a jobb lábszárát, de a történtek ellenére sem tört meg, és a 2012-es londoni paralimpián bronzérmet is szerzett.
A megfelelő foglalkozás kiválasztása nem mindenkinek sikerül elsőre, hiszen az igazán megfontolt döntés meghozatalához iskoláskorban még kevés tapasztalattal és önismerettel rendelkezik az ember.
Budapest – Az egyik tévés stáb a VIII. kerületben forgatott, ám ez egy török-magyar kettős állampolgárságú üzlettulajdonosnak nem tetszett. A szóváltás után végül leütötték a szerkesztőt, az erőszakos férfi ellen nyomozás indult.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége szerdán Ungváron nyilatkozatot adott ki, amelyben minden magyar állampolgárt arra buzdít, hogy vegyen részt az október 2-i népszavazáson, és szavazzon nemmel a tervezett kényszerbetelepítésekre
Budapest - Komoly elismerést kapott a riói olimpia alatt a brazil metropoliszban üzemelő Magyar Ház, miután a sportolókból, városvezetőkből, szakértőkből álló nemzetközi zsűri megválasztotta a nyári játékok legjobb látogatóközpontjának - közölte az MTI.
Az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság bekéri az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatalának Alstom-botránnyal kapcsolatos jelentését a Miniszterelnökségen keresztül - jelentette be a bizottság elnöke szerdán Budapesten, a testület alakuló ülése utáni sajtótájékoztatón
Várpalota — A Felix Promotion félnehézsúlyú ökölvívója, Baranyi Richárd (26) az egyik legjelentősebb bokszszervezet, a WBO Európa-bajnoki övéért bokszol szombaton.
A világ legnagyobb sörfesztiválja idén is ellátogat Budapestre, így Magyarországon immár negyedik alkalommal élhetik át az igazi bajor élményt a vendégek 2016. szeptember 29. és október 2. között a budapesti Felvonulási téren.