2016. szeptember 10. szombat

szept. 10
15:12
Orbán elmondta, mire készül (Privátbankár)
Legalábbis a népszavazás után, Brüsszellel.
szept. 10
15:12
Itt a szuperolcsó mobilozás titka: már ma elkezdheted (Pénzcentrum)
Mutatjuk, mi az első lépés....
szept. 10
15:12
Fordulat: rekordnagyságú béremelést kaphatnak az egészségügyi szakdolgozók (ATV)
A kormány minden eddiginél nagyobb béremelési programot indított szeptembertől az egészségügyi szakdolgozóknak, annak eredményeként az ágazatban 65 százalékkal növekedhetnek a jövedelmek 2019-re - mondta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten.
szept. 10
15:15
Polgári Piknik - Orbán szerint már "élethalálharcot" folytatunk Brüsszellel (Alternatív Energia)
Az Emmi vezetőjére komoly felelősség hárul, ő a keresztényüldözések elleni kormányzati fellépésről beszél.
szept. 10
15:16
Az eltiltás ellenére is jutalmat kapnak az orosz atléták (Sport365)
Együttesen mintegy negyvenmillió rubelt (170 millió forint) kapnak azok az orosz atléták, akik nem indulhattak a nyári olimpián, miután a nemzetközi sportági szövetség (IAAF) a szisztematikus és államilag támogatott doppingolást igazolva látva eltiltotta Oroszországot a riói szerepléstől.
szept. 10
15:27
Segítsen megtalálni! Nem tud magáról és eltűnt ez az Alzheimer-kóros nő Budapesten (Blikk)
Budapest - 2016. 09. 08-án eltűnt Patay Éva, 66 éves nő az Andrássy út környékéről.
szept. 10
15:30
Megvan, hova vándorol a temérdek pénz, amit a hedge fundok veszítenek (Portfolio)
A kegyvesztett hedge fundokból a magántőke-alapokba öntik a milliárdokat a családi vagyonkezelők - írja a Bloomberg Gadfly. Idén eddig 55,9 milliárd dollárt vontak ki az aktívan kezelt hedge...
szept. 10
15:33
Újabb támadás készülődik a magyar civil társadalom ellen (Alternatív Energia)
A szervezeteket ügynöknek bélyegezhetik, így ellenségnek nyilvánítva, ellehetetleníthetik őket.
szept. 10
15:33
Premier League: Kapitális védelmi hibák döntöttek a manchesteri szuperderbin - videó (Agroinform)
Szenzációs iramot hozott a United és a City rangadója. Végül a védelmi hibák özönéből a vendégek profitáltak pontokkal.
szept. 10
15:45
170 milliót kapnak a szövetségtől a riói szerepléstől eltiltott orosz atléták (Blikk)
Mintegy 170 millió forintnyi fájdalomdíjban részesíti az Orosz Atlétikai Szövetség az olimpiáról lemaradó atlétáit.
szept. 10
15:48
Holnap egy csomó minden nem úgy lesz Budapesten, ahogy azt megszoktad (Privátbankár)
Ha futóverseny, akkor a feje tetejére áll a fél város.
szept. 10
15:48
Junior Európa-bajnok lett Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszóknál (ATV)
A világbajnoki arany után az Európa-bajnoki cím is Rasovszky Kristófé lett a juniorkorú nyíltvízi úszók mezőnyében Olaszországban.
szept. 10
15:48
Túltaktikázás helyett remek meccsen nyert a City (Sport365)
Bár lehetett tartani tőle, hogy José Mourinho és Pep Guardiola megöli a Manchester United és a City derbijét, végül remek kis találkozó jött össze, amit De Bruyne és Iheanacho góljaival 2-1-re a Polgárok nyertek.
szept. 10
15:51
Van negyedmilliója telefonra? Ennyibe fog itthon kerülni az iPhone 7 (Blikk)
Magas az áfa, még drágábbak lesznek az Apple cuccok.
szept. 10
15:51
Újabb neves újságírót vettek őrizetbe Törökországban (Kripto Akadémia)
A katonai hatalomátvételi kísérlet óta eddig 115 újságírót vettek őrizetbe.
szept. 10
16:06
Lapátra tesz 600 dolgozót a kormány egyik barátja (Privátbankár)
Semmit nem ér a stratégiai együttműködés?
szept. 10
16:06
A City nyerte a manchesteri rangadót (ATV)
A Manchester City 2-1-re győzött városi riválisa, a United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
szept. 10
16:09
A Fidesz szerint jól működik a kormány stratégiai partnerségi rendszere (Kripto Akadémia)
A párt szóvivője szerint ugyanakkor egyedi esetekben lehetnek vizsgálatok.
szept. 10
16:11
Lezárják a Hősök terét a jövő héten (Kripto Akadémia)
Több szakaszban zajlik majd a lezárás, ami már szerdán megkezdődik.
szept. 10
16:13
A "passzív biztonsági eszközök" használatát ellenőrzik a rendőrök (Kripto Akadémia)
Az ellenőrzés a jövő héten keddtől csütörtökig tart.
szept. 10
16:18
Asztmája okozott pánikrohamot a Sztárban sztár szereplőjének (Blikk)
Budapest — Órákig tartó készülődés, többkilónyi maszk, testfesték, meleg ruhák és mindezek mellett kell jól énekelniük más világsztárok bőrében.
szept. 10
16:20
Három év után újra játszik magyar focista a BL-ben (Blikk)
Varsó — Kedden megkezdődnek a legrangosabb euró­pai kupasorozat, a Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmei, amelynek újra lesz magyar résztvevője a lengyel Legia Warszawában focizó válogatott csatár, Ni­kolics Nemanja (28) révén.
szept. 10
16:21
Rászáll az autósokra a rendőrség: ezt fogják szigorúan ellenőrizni (Privátbankár)
A razzia jövő héten keddtől csütörtökig tart.
szept. 10
16:21
Fillérekért értékesített zombiházak nyomhatják le a lakásárakat (Portfolio)
A 2008-as válság után több tízezer elzálogosított ingatlan vettek birtokba a bankok, amelyeknek most úgy kell megszabadulniuk ezektől a "zombiházaktól", hogy évek óta üresen állnak. Jelenleg...
szept. 10
16:21
Már szerdától lezárják a Hősök tere környékét a jövő héten (ATV)
Jövő héten több szakaszban már szerdától lezárják a Hősök tere környékét a hétvégi Nemzeti Vágta miatt - közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.
szept. 10
16:21
Nehezen kezdett, de a végén négyest lőtt az Atlético (Sport365)
Megszerezte első győzelmét a bajnokságban az Atlético Madrid. Diego Simeone együttese gól nélküli első félidőt követően 4-0-ra győzött a Celta Vigo otthonában.
szept. 10
16:27
„Eladó, mert anyám azt mondta” - ilyen vicces autóhirdetést még tuti nem olvasott! (Blikk)
Fantasztikus hirdetés jelent meg az egyik legismertebb használtautó kereső honlapon, amelyet még azoknak is érdemes elolvasni, akiknek eszében sincs autót vásárolni.
szept. 10
16:27
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt az M1-en nem, de a BBC-n téma (Alternatív Energia)
A magyarok valójában semmit nem tudnak a "migránsokról", akikkel riogat a lehengerlő kormánykampány.
szept. 10
16:33
Török puccskísérlet - Neves újságírót vettek őrizetbe (ProfitLine)
Őrizetbe vették a török hatóságok szombaton Ahmet Altan neves török újságírót, a Taraf című napilap korábbi főszerkesztőjét és a testvérét, Mehmet Altan ismert egyetemi tanárt a júliusi 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - közölte Twitter-fiókján a Független Újságírói Platform (P24) nevű török civil szervezet.
szept. 10
16:39
Berlin még az idén megállapodást kötne az afgán menekültek visszatelepítéséről (ATV)
Berlin még az idén megállapodást akar kötni Kabullal azoknak az afgán menekülteknek a visszatelepítéséről, akiknek a menedékkérelmét elutasították, vagy akik önként térnének vissza hazájukba - közölte szombaton a német belügyminisztérium.
szept. 10
16:45
Kövér László felavatta a magyar huszár szobrát (Gondola)
A magyar huszár és a lengyel ulánus Przemyslben felavatott szobra a magyar-lengyel sorsközösségtudatnak, fegyverbarátságnak, szolidaritásnak kíván emléket állítani - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, a délkelet-lengyelországi Przemyslben elhangzott beszédében, ahol Marek Kuchcinskivel, a lengyel szejm (alsóház) elnökével közösen felavatták a két szobrot
szept. 10
16:45
Kétszer is túlélte a magyar sztárügyvéd a World Trade Center elleni terrortámadásokat (Blikk)
Egyesült Államok - Kevés olyan ember van, aki olyan balszerencsés, hogy mindkét World Trade Center elleni támadásnál épp az ikertornyok közelében volt, de azok a szerencsések is kevesen vannak sajnos, akik túl is élték a tragikus napot.
szept. 10
16:45
Forgótáras lőfegyver a sufniban (Alternatív Energia)
A rendőrök lőszereket is lefoglaltak a Nógrád megyei "Rambó" házában.
szept. 10
16:47
Harrach: az összes áldozatra emlékezünk Recsken (Gondola)
Nem csak a Recsken elhunyt, vagy itt szenvedett emberekre emlékezünk, hanem a kommunizmus összes áldozatára - mondta Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője szombaton a Heves megyei Recsken, az egykori munkatábor helyén kialakított történelmi emlékhelyen tartott megemlékezésen
szept. 10
16:47
Így toborozzák a határvadászokat - Fotó (Alternatív Energia)
Sokaknak nyilván csábítóan hangzik: a kiképzett határvadászok fegyvert kapnak majd, "intézkedési jogosultsággal".
szept. 10
16:49
30 Tisza-menti vízitúra-megállóhelyet korszerűsítenek (Gondola)
Harminc megállóhelyet korszerűsítenek a Felső- és az Alsó-Tisza vízitúra-útvonalán a közeljövőben - jelentette be szombaton Révész Máriusz kormánybiztos
szept. 10
16:54
A vb után az Eb-t is megnyerte Rasovszky (Sport365)
A világbajnoki arany után az Európa-bajnoki cím is Rasovszky Kristófé lett a junior korú nyílt vízi úszók mezőnyében Olaszországban.
szept. 10
17:03
A migránsok ellen tüntetnek a finnek (Gondola)
Mintegy félezer, az illegális migrációt ellenző állampolgár gyűlt össze Finnország fővárosában, Helsinkiben szombaton
szept. 10
17:03
Ma sem fogták magukat vissza a villalakók - Vivien Soma farkát markolászta, Soma pedig Micit olajozta (Blikk)
Budapest - Nem tétlenkednek a villalakók, a nap majdnem minden percében tüzes bent a hangulat!
szept. 10
17:06
Államtitkárság: Szándékosan félrevezetik a tanárokat (ProfitLine)
A Pedagógus Szakszervezete (PSZ) szándékosan félrevezeti a pedagógusokat az őket érintő minősítési rendszer ügyében - közölte az oktatásért felelős államtitkárság pénteken az MTI-vel.
szept. 10
17:12
A nyári lazítás után két F1-es futamgyőzelemmel nyitott Rosberg (Blikk)
Monte-Carlo — Nico Rosberg (31) felébredt álmából, és célba vette a Forma–1-es világbajnoki címet. A szó szoros értelmében, mivel a nyári szünet alatt különleges felkészülési módszert próbált ki: sokat pihent, és főleg aludt. Úgy tűnik, a Mercedes német pilótájára jó hatással volt a semmittevés, mivel a vakáció utáni mindkét futamot, a belgát és az olaszt is megnyerte.
szept. 10
17:14
Ezt nézze, mekkora lett Baby Gabi pocakja! - Fotók (Blikk)
Budapest - Baby Gabi 36. hetében jár terhességének és nagyon szépen kikerekedett már pocakja.
szept. 10
17:16
Tömegével hagyják el magyar melósok az országot: újabb ágazat került veszélybe (Pénzcentrum)
Ha ez így megy tovább, ezt sem lehet majd kapni a hazai boltokban....
szept. 10
17:19
Nem kérnek a britek Verhofstadtból (Gondola)
Több brit politikus is kirohant Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök ellen, miután bejelentették, hogy az Európai Parlament (EP) részéről a liberális képviselő vesz részt a Brexit-tárgyalásokon
szept. 10
17:19
A nap híre: Kövér László felavatta a magyar huszár szobrát (Kripto Akadémia)
A házelnök Marek Kuchcinskivel, a lengyel szejm (alsóház) elnökével közösen avatott.
szept. 10
17:21
Franciaország kiutasított egy radikális orosz állampolgárt (Kripto Akadémia)
A francia miniszterelnök szerint soha nem volt még ilyen fokozott a terrorfenyegetettség Franciaországban.
szept. 10
17:30
Ők a legerősebb hősök! Pillanatképek a riói paralimpiáról - Galéria (Blikk)
Mindössze két héttel az olimpia zárása után szerda este óta újra olimpiai láng lobog Rio de Janeiroban, ugyanis megkezdődött a XV. paralimpia!
szept. 10
17:33
Ha nem a Balatonra, akkor hova? Itt van, mely külföldi helyeket imádtuk (Privátbankár)
Kétség nem fér hozzá, hogy az idei nyár slágere Horvátország volt, mely most megelőzte a tavalyi nyertes Olaszországot. Egy friss felmérésből kiderül, hogy az egyes országokban mely tengerparti városok fogadták a legtöbb magyar napozni és fürdeni vágyót az idén.
szept. 10
17:33
Franciaország kiutasított egy radikális orosz állampolgárt (ATV)
Franciaország kiutasított egy radikális orosz állampolgárt, Manszur Kuduszovot.
szept. 10
17:36
Sokan tapasztalják, mégis kevesen ismerik: menedzserbetegség (Blikk)
Emésztésünk komplex folyamatával nem szoktunk foglalkozni, legfeljebb tudjuk, hogyan működik. Vagyunk azonban sokan, akik, ha nem akarunk kényelmetlen érzéseket evés után, inkább nem eszünk túl fűszeres vagy túl zsíros ételeket. Nagy kincs, ha valaki nyugodtan megeheti mindazt, amit megkíván!

Keresés