A kormány egyáltalán nem tervezi új albérletadó bevezetését, hiszen a 2017-es költségvetés az adócsökkentés költségvetése, így szó sincs bármiféle új adónem bevezetéséről - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.
Madrid - Négy ember meghalt és negyvenkilencen megsérültek, amikor kisiklott egy vonat az észak-spanyolországi O Porrino településnél péntek reggel - pontosította hivatalosan a korábbi adatokat Alfonso Rueda, a galíciai kormány elnök-helyettese a baleset helyszínén újságíróknak nyilatkozva.
Magyarország, Szerbia és Kína együttműködésével a közép-európai térség egyik legnagyobb infrastrukturális projektje valósul meg a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával és kétvágányosításával - mondta a külgazdasági miniszter.
A kedvezőtlenebb minapi amerikai makroadatok hatására gyengült a dollár az utóbbi napokban, miközben a későbbre tolódó Fed-kamatemelés esélye erősítette a forintot is. Közben az euróval szemben...
Riasztóberendezést telepítenek és bekötik a távfelügyeleti rendszerbe azt az orosi családi házat, amelybe a múlt héten történt gyilkosságot követően betörtek.
Százmilliárd forintot költ a kormány az egészségügyben béremelésre: több év alatt, több lépcsőben. Szeptember elsejétől a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt, a védőnők pedig január 1-jéig visszamenőleg megkapják béremelésüket, ami egyszeri több százezer forintos kifizetést jelenthet nekik. Cser Ágnes, az Egészségügyi Ágazatban Szakszervezetének elnöke a Ma Reggelben…
A spanyol válogatott kapitánya coachot vett maga mellé, akivel rendszeresen konzultál, és tapasztalata szerint ennek köszönhetően fejlődtek a szakmai képességei, írja a Nemzeti Sport.
Budapest - Kilencvenkét éves korában meghalt a négy olimpián is érmes amerikai súlyemelő, Norbert Schemansky. A budapesti székhelyű nemzetközi sportági szövetség, az IWF honlapján pénteken tudatta a hírt.
Hannes Arch 2016-ban második, 2015-ben első lett Budapesten, az Air Race-en, amit Magyarországon először 2008-ban nyert meg. Bessenyei Péter műrepülőnk nagy ellenfele 48 esztendősen, légibalesetben hunyt el. Rá emlékszünk galériánkkal!
Alig kilenc hónappal a bevezetését követően, szeptember elejéig már egymillió magyar állampolgár igényelte az e-személyit - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala...
Öngyilkos lett Tatabányán egy körözött férfi, aki a rendőrök elől egy hétvégi házba menekült pénteken - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
„Bár a magyar rendvédelmi erők kiváló munkát végeznek, ilyen körülmények között nem lehet teljesen kizárni, hogy nálunk is megtörténjen az, ami korábban Párizsban vagy Brüsszelben” – áll azon a belső terjesztésű érvelőkártyán, amelyet országszerte ezekben a napokban kapnak meg a Fidesz aktivistái, hogy minél meggyőzőbben tudjanak korteskedni a kvóta referendum mellett.
A Mercedes-Benz közel 600 millió forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően a tárca MTI-nek eljuttatott közleménye szerint.
Számos hibásan gyártott szavazócédula miatt a hatóságok vizsgálják az osztrák államfőválasztás október elején megismétlendő második fordulójának esetleges elhalasztását - jelentette be Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter pénteken
Két iraki és három iráni állampolgárt adtak át a szlovén hatóságok csütörtökön Magyarországnak, miután az öt illegális bevándorlót a napokban egy magyar embercsempésszel együtt fogták el Muraszombat térségében
Sopron - Érdekes jelenetnek lehettek szemtanúi a helyiek. Egy dromedárnak sikerült megszöknie a cirkuszból, így az állat önfeledten szaladgálhatott egy szupermarket parkolójában.
A diák státusz mind a kötelezettségek, mind pedig a társadalombiztosítási ellátások szempontjából meghatározó jelentőséggel bír. Ám ahogy oly sokszor, ebben az esetben is mindig az adott helyzetre vonatkozó (más-más) meghatározásból kell kiindulnunk.
Fordulóponthoz érkezett a közép-európai régió, az elmúlt két évtized növekedési modellje ugyanis a végéhez ért - kongatták meg a vészharangot a térség döntéshozói számára legfrissebb átfogó...
Mint arról beszámoltunk, most első ízben járt az ATV székházában. A tv munkatársai végigkalauzolták az épületben, sőt, a nagykövet még a híradó stúdióját is kipróbálta.
Első fokon a „kémkedési perben” az összes vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa. Szilvásy György szerint a per célja az volt, hogy az akkori Gyurcsány-kormány vezetőit bűnözőként tüntessék fel.
A generációk változnak, a mondatok, amelyekkel a ?mai fiatalokról? beszélünk, már kevésbé. Ha szeretnél ezeknél a mondatoknál komolyabban gondolkodni az Y-ról és saját generációdról is, itt kezdheted.
Heidi Klum büszkén állíthatja, smink nélkül is gyönyörű. A háromgyerekes édesanya megőrizte szépségét és üdeségét, szinte olyan, mint egy tinilány. Rajongóinak is tetszik az Instagramon közzétett képe. Mintha ő lenne az örök fiatalság földi nagykövete.
Az 1,1 milliárd forintos beruházással megszűnt a két város közötti áruszállítás fő akadálya, mert a komp a legnagyobb kamionok átkelését is lehetővé teszi.
Mindössze egyetlen kis dózis is elegendő a maláriafertőzés korai szakaszában a kór hatékony kezelésére abból az új szerből, amelyet sikerrel teszteltek egereken a kutatók - számolt be róla a BBC.
Az éles kritikák miatt visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett hétfői javaslatát az Európai Bizottság - jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Alexander Winterstein, az Európai Bizottság...
Három autó összeütközött a Szabadság híd Budáról Pest felé vezető oldalán péntek kora délután, emiatt torlódás alakult ki a környéken, és nem járnak a villamosok - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.