Francois Hollande francia államfőnek továbbra sincs semmi esélye, hogy bejusson a második fordulóba a jövő májusi elnökválasztáson, s még a múlt héten lemondott gazdasági minisztere, Emmanuel Macron is megelőzné őt - derül ki a TNS-Sofres közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet szerdán ismertetett a Le Figaro című napilap.
Lezárult a negyedik, utolsó előtti szakasz a labdarúgó világbajnoki selejtezősorozat észak- és közép-amerikai zónájában (CONCACAF), melyben hat csapat maradt versenyben a 2018-as vb-szereplésért.
Török harckocsikra támadt páncéltörő rakétákkal az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet Észak-Szíriában; három török katona meghalt, négyen megsebesültek - írta szerdán a Milliyet című török napilap internetes oldalán
Budapest - Telefonos applikációval rendelt két adóellenőr fuvart május 11-én. Az utazás végén a sofőr nem működött együtt, nem akarta, hogy jegyzőkönyvet vegyenek fel, és mikor a két férfi nem akart kiszállni a járműből, velük együtt indult tovább.
Francois Hollande francia államfőnek továbbra sincs semmi esélye, hogy bejusson a második fordulóba a jövő májusi elnökválasztáson, s még a múlt héten lemondott gazdasági minisztere, Emmanuel Macron is megelőzné őt - derül ki a TNS-Sofres közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet szerdán ismertetett a Le Figaro című napilap.
Novak Djokovics harmadszor jutott tovább úgy az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon, hogy ellenfele nem állt ki ellene, vagy menet közben visszalépett.
Török harckocsikra támadt páncéltörő rakétákkal az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet Észak-Szíriában; három török katona meghalt, négyen megsebesültek - írta szerdán a Milliyet című török napilap internetes oldalán.
Orbán Viktor miniszterelnök megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Volodimir Hrojszmannal a dél-lengyelországi Krinyicában szerda délelőtt - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t
A Blikk információi szerint, melyet a rendőrség is megerősített, betörtek abba a házba Nyíregyházán, ahol S. Dan (54) berontott és fejbe lőtte az ott élő házaspárt.
Ausztria bírósághoz fordul, ha Magyarország nem fogadja vissza azokat a menedékkérőket, akiknek az uniós jog szerint ott kell menekültstátust kérniük, ahol először az Európai Unió (EU) területére lépnek
Érpatak - Feloszlatta magát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak képviselő-testülete a keddi ülésén, ezért a községben időközi polgármester- és képviselő-választást kell tartani - közölte a település jegyzője, Kardos Csaba.
A júniusi 0,2%-os visszaesés után júliusban havi bázison további 0,9%-kal zsugorodott a brit feldolgozóipar kibocsátása, ami egy éves mélypontot jelentett. A várakozásoktól elmaradó, igen gyenge...
Huszonhét év után oldódott meg egy nagy visszhangot kiváltó gyerekgyilkosság az Egyesült Államokban, amely annak idején a szexuális bűnelkövetőkre vonatkozó jogszabályok szigorításához vezetett.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden erdélyi magyart arra buzdít, hogy regisztráljon és vegyen részt a kvótareferendumon - mondta Szilágyi Zsolt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán
Calais - Hamarosan egy másfél kilométer hosszú, négy méter magas betonfalat építenek a britek a franciaországi Calais-nál, hogy megakadályozzák az Angliába vágyó illegális bevándorlók bejutását.
Elsősorban a kis- és középvállalkozókat (kkv) megcélozva indít új, bárki számára elérhető, ingyenes, 300 órás nyelvtanfolyamokat a Nemzetgazdasági Minisztérium most szeptembertől - árulta el Odrobina...
Betörtek abba a nyíregyházi családi házba, ahol a múlt héten egy román állampolgár rálőtt egy házaspárra, amelynek tagjai közül a nő a helyszínen meghalt, a férfi pedig életveszélyes sérüléssel került kórházba - erősítette meg a helyi sajtóinformációkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI megkeresésére.
Manchester - Pályafutása első manchesteri derbijét játssza szombaton a Manchester United támadója, Zlatan Ibrahimovic (34), aki már most odaszúrt a rivális kapusának, Claudio Bravónak (33).
Augusztusban 427 millió euróval 24,130 milliárdra csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai - derül ki a jegybank honlapján szerdán megjelent legfrissebb adatokból. Az év első nyolc hónapjában 6,192 milliárd eurónyit épített le nemzetközi tartalékaiból az MNB.
Többek között a figyelemfelhívás és a humanitárius akciók koordinálására hozta létre a kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumában a Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot
Többletet hozott össze augusztusban a költségvetés (amire egyébként még soha nem volt példa), még hozzá nem is akármilyet: a központi alrendszer 190,8 milliárd forintos plusszal zárt. A...
Megtalálták és kiemelték a Rábából kedd éjjel azt a személyautót, amely aznap délelőtt azért gurult a folyóba, mert tulajdonosa vélhetően nem húzta be a kéziféket, miután leparkolt egy folyóparti parkolóban - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t.