Balaton - Összesen 205 kiló halat, halterméket foglaltak le illetve semmisítettek meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálatának munkatársai egy augusztus végén tartott ellenőrzés során. A megvizsgált 72 vendéglátóhely közül 14 esetben kellett fellépnie a hatóságnak, az egyik halsütödénél összesen 71 kiló bűzlő halat találtak.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az internet korában nincs szükség a szexuális felvilágosításra. Épp ellenkezőleg! A tanácsadó szerint manapság sokkal inkább szükség van rá, hiszen egyre több információ jut el a gyerekekhez a szexszel kapcsolatban, ez pedig könnyen káoszhoz vezethet.
Az október 2-ai kvótanépszavazáson való részvételre és érvénytelen szavazat leadására buzdítják a baloldali szavazókat a szombathelyi szocialisták - mondta el Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi szervezetének elnöke, önkormányzati közgyűlési frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján a vasi megyeszékhelyen
Egyszerűbben lehet munkát vállalni az Egyesült Államokban a magyar állampolgároknak és össze lehet adni a két országban külön-külön szerzett, nyugellátásra jogosító biztosítási időt a szeptember elsején életbe lépett szociális biztonsági egyezménynek köszönhetően - tájékoztatott a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.
Negyedéves összehasonlításban csak a román gazdaság tudott a magyarnál erőteljesebb növekedést produkálni, éves alapon azonban csak a középmezőnyre volt elég a második negyedéves magyar teljesítmény...
Az MSZP továbbra is azt javasolja támogatóinak, hogy ne vegyenek részt az október 2-ai népszavazáson, mert az csak Orbán Viktor érdekeit szolgálja - mondta az ellenzéki párt elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón
Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje azt mondta újságíróknak: hiteles jelentések tanúsítják, hogy az orosz kormány beavatkozik az amerikai választásokba
Ha annak idején Merkel igen helyett nemet mond a Budapestről indult menet befogadására, most Németországra mutogatnának, mint az embertelenség szimbólumára. Magyarország, Ausztria és a balkáni útvonal többi állama magára maradt volna a problémával, Olaszországban és Görögországban pedig humanitárius katasztrófa alakult volna ki, nagyobb, mint a Második Világháború óta bármikor.
Worcestershire - Bizarrnak tűnő pillanat, amikor egy megszállott fazon egy utcai motorversenyen egy bevásárlókocsival vesz részt. Madcap Matt McKeown (55) egymaga építette eszelős járgányát egy árokban talált bevásárlókocsiból.
Ismét gyanúsítottként hallgatta ki a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden Victor Ponta volt román kormányfőt, akit most politikai befolyásával való visszaéléssel és pénzmosásban való bűnsegédlettel gyanúsít a DNA ploiesti-i kirendeltsége
Egy olvasónk küldte be a következő történetet, amely egy szomorúan végződött párkapcsolatról, és egy még szomorúbb új kapcsolatról szól. az ilyen történetek mindennaposak Magyarországon, de behunyjuk a szemünket és nem is nyitjuk ki, amig tragédia nem történik. Erre a jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet ennek a levélnek a közlésével.
A szeptemberi kamatdöntő ülésen határoz a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa arról, hogy milyen arányban mérsékli az irányadó, 3 hónapos betétéhez való hozzáférést, de ez a korlátozás arányos lesz...
A hazánkban befektető alapok közül a legjobban azok teljesítettek, amelyek közvetlenül a BUX mozgását követték le, viszont hosszú állampapírokba fektető alapokkal is szépen lehetett keresni. A...
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, és két évre kiutasított Magyarország területéről a Kiskunhalasi Járásbíróság egy 22 éves afgán férfit, aki kiharapott egy darabot egyik társa füléből - tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI-t.
A labdarúgó világbajnokság selejtező mérkőzéseinek kezdetével hamarosan újra a fociról beszél a fél ország, most lesz igazán érdemes kihasználni az adómentes sportbelépő-juttatást a sikerre áhítozó szurkolótábornak. Nézzük, hogyan!
Halálra mart egy cápa egy kite szörfös férfit a Franciaországhoz tartozó csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetének partjainál kedden - jelentették a helyi vízi mentők.
Miközben augusztustól átalakult az egészségügyi finanszírozás, nőtt az ellátások alapdíja, de csökkent a volumenkorlát, a járóbeteg-szakrendelők nehéz helyzetbe kerülhetnek. Megnőhet a várakozási idő, nőhet az elégedetlenség. A háziorvosi ellátás kompetenciáinak bővítésére lenne szükség, azonban többek közt az orvosok hiányoznak hozzá, írja a Napi.hu.
Magyarországra látogat és Orbán Viktorral tárgyal szeptember 13-án Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke - értesült a Magyar Nemzet. Tusk három nappal azelőtt látogat Budapestre, hogy az EU27...
Az emberi agyhoz hasonló módon dolgozza fel a beszédet a kutyák agya: a szó hangsúlyára és jelentésére egyaránt, kombináltan figyelnek. A Science című tudományos lapban bemutatott magyar kutatás eredményeiről Andics Attila agykutató beszélt az m1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Monza - A német Nico Rosberg újra reménykedhet, hogy pályafutása során először világbajnok lesz a Forma-1-ben. A Mercedes-istálló pilótája megnyerte az Olasz Nagydíjat, s csupán 2 pontra van a vb-éllovas, címvédő brit Lewis Hamiltontól.
Mindössze egy hét telt el a ValóVilág legújabb évadából, két szereplő máris egymásnak esett a paplan alatt. Evelin és Lóri egy fogadás miatt bújtak ágyba, aminek nem várt következményei lettek.
Belegurult egy személyautó a Rábába Győrben kedd délelőtt, az elsüllyedt járművet csáklyákkal is keresik a tűzoltók - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.
Magyar fiatalok nyerték meg a Londonban megtartott autós filmfesztiválok idei „Oscar-díját”. A díjátadáson megélt élményeikről Bernáth Milán, a Turbometal Motorblog alapítója és Rigó Péter szereplő mesélt az ATV Start plusz műsorában.
A Forbes másfél év évvel ezelőtt indított pert, hogy megismerje, a Jeremie kockázatitőke-programjában nyertes alapkezelők milyen pályázat alapján nyertek több milliárd forintot - a pert megnyerték, a Magyar Fejlesztési Banknak ki kellett adnia az adatokat. A lap a 6,5 milliárdot kezelő Morando tőkealapnál találta a legtöbb furcsaságot - a szerdán megjelenő számban hosszú cikket közölnek az ügyről.
Ogun, Nigéria - Nem választott jó pillanatot a vallomásra az a nigériai férfi, aki szex közben vallotta be feleségének, hogy összeházasodott egy másik nővel is, ugyanis az asszony, miután férje elaludt, mellkason szúrta őt.