A kis- és közepes méretű kínai hitelintézetek olyan mértékű bankközi adósságot halmoztak fel miközben mérlegen kívüli tevékenységből többszörözték meg a méretüket, hogy az már az eddig elnéző kínai...
A Beckham famíliában úgy látszik újabb sztár születik: Brooklyn sikerei után ugyanis most a legfiatalabb fiú, Cruz Beckham kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
A fizikai- és betanított munkaerő hiányára egyes cégek béremelésekkel és toborzásokkal, mások a már meglévő munkatársaik túlóráztatásával reagálnak - írja a Napi.hu.
VV Dina mindvégig ragaszkodott álláspontjához, miszerint nem fog szexelni a Villában édesapjára való tekintettel. A következő felvétel alapján viszont nem tudta tartani magát a Dávid ellen kieső lány, és beadta végül derekát szerelmének a párbaj előtt.
Pang a föld, a gyár - túl kevesen akarnak rajta izzadni. Ezért béremelés kell, amit Varga Mihály támogat. De nem térnek haza a külföldön dolgozó fiatalok, ha Románia hétszer annyit fizet a sajátjaiért. Ezért Ukrajna felé is kacsintgatunk. A szakmunka felé ösztönzött gyerekekre még nem lehet számítani, ráadásul amíg szabadon dönthetnek, szívesebben mennek más iskolába. Gyurcsány londoni kocsmában,…
Ismét háromfogásos menüsorokat kóstolhatnak egységes, kedvezményes árakon az Országos Étterem Hét keretében október 10. és 16. között 110 magyarországi közép- és felső kategóriás étterem vendégei.
Évek óta elvándorlást láthatunk az agglomerációból, az itteni ingatlanok népszerűsége rohamosan csökken, miközben a fővárosi lakások iránti kereslet történelmi magasságokba emelkedik. Biztonságosabb, tágas, mindenhez közel van – még akkor is megéri, ha ezért lényegesen többet kell fizetni, mint amennyit egy külkerületi ingatlanért kéne.
Nagy divat a futás, de a szakorvos szerint nem mindenkinek ajánlott, még ha számos előnnyel is jár. Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd szakorvosa szerint minden sportnak megvan az előnye és a hátránya, de azt sem árt tudni, melyik mozgásfajta, melyik testrészünk terheli meg.
Természetesen jó lenne, ha a hazai bérek emelkednének, közelítenének az uniós jövedelmekhez, de ez nem ennyire egyszerű - reagált a Magyar Nemzet kérdésére Mellár Tamás közgazdászprofesszor, amelyet...
Feloldotta a kijárási tilalmat vasárnap este a polgármester az észak-karolinai Charlotte városban, ahol a múlt héten egy rendőr agyonlőtt egy fekete férfit, ami miatt zavargások törtek ki.
A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a fővárosi Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban - közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten.
Két parlamenti bizottság is foglalkozott a szombati robbanásos merénylettel, amelynek rendőrök voltak a célpontjai. Az ideológiai, dzsihadista motiváció kevéssé valószínű, de nem zárják ki. Kósa arra kért mindenkit, ne üljön fel a pánikkeltésnek.
A francia hatóságoknak teljesen és végleg fel kell számolniuk a calais-i spontán migránstábort, amelyben 7-10 ezer ember él zsúfoltan - jelentette ki Francois Hollande francia elnök, amikor hétfőn meglátogatta a dzsungelnek is nevezett tábort.
Budapest – Az eddigi információk alapján nem valószínű, hogy ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció miatt robbantottak volna szombaton este Budapesten aTeréz körúton - közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten.
A Toro Rosso csapatát irányító Franz Tost elárulta, a Red Bull nem akar olyan megállapodást kötni a Renault-val, melynek értelmében Carlos Sainz a francia istállónál folytathatná Forma-1-es pályafutását. Tovább »
Az augusztusi 106,3 pontról váratlanul 109,5 pontra emelkedett a legfontosabb német konjunktúramutató, az Ifo-index értéke. A mutató alapján a német cégek bő két éve nem voltak ilyen optimisták a...
Évente csaknem 0,6 százalékkal növekszik Budapest népessége, miközben jelentősen csökkent az agglomeráció népszerűsége: az itt tapasztalt félszázalékos népességbővülés jóval alatta marad az...
A kormány lezárja a földárveréseket, az azokból várható 270 milliárd forint bevételt az államadósság csökkentésére fordítja, ezt tartalmazza az a törvénycsomag, amelyet Földművelésügyi Minisztérium (FM) a parlament elé terjeszt – közölte a szaktárca.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint valószínűleg nincs ideológiai háttere a szombati eseményeknek. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője leszögezte: a pánikkeltésnek helye nincs.
Egészen elképesztő jelenetek zajlottak le az Üzbegisztán és Észak-Korea között vívott U16-os labdarúgó mérkőzés során. Bunda? Fogadási csalás? Esetleg csak egy véletlenül bakizó kapus?
A XIII. kerület lakáspiaca az egyik legnagyobb áremelkedést produkálta országos viszonylatban is. A használt lakások 30-50 százalékkal voltak drágábbak 2015 végén, mint egy évvel korábban. A panelek...
Helyi idő szerint hétfő este (közép-európai idő szerint kedd hajnalban) csap össze egymással először személyesen Donald Trump és Hillary Clinton, a republikánusok és a demokraták amerikai elnökjelöltje a Hofstra Egyetemen a New York-i Hempsteadben, a televízió kamerái előtt.
A pénteken elért csaknem másfél éves csúcs közvetlen közelében kezdte a hetet a forint az euróval szemben, azonban délelőtt kissé gyengülésnek indult. Eközben az egyik régiós versenytárs deviza, a...
Kigyulladt egy bútorgyártó üzem csarnoka hétfő délelőtt Herenden, a tűzben senki nem sérült meg - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.