Több mint ötmilliárd forint bírságot szabott ki tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A bírság nagyobb részét a versenykorlátozó megállapodások, a kartellezés miatt szabták ki – mondta Juhász Miklós, a GVH elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kedden.
A rendszeres szexuális élet a férfiak körében növeli az infarktus és egyéb keringési problémák kialakulását, miközben az ugyanilyen korú nők egészségére jó hatásal van az intim együttlét.
Brad Pitt nagyon kikelt amiatt, hogy Angelina Jolie rossz apukának titulálta őt. A színész szerint ezzel veszélybe sodorta a gyerekeket - értesült a TMZ.
Megjelentek a FUThead oldalán a szeptember 29-én megjelenő FIFA 17 Ultimate Team játékmódjának játékosai, köztük természetesen a játékban szereplő európai bajnokságok magyar játékosaival. És mivel Európa, így magyar szemszögből egy nagy hiányzója is lesz az új FIFA legnépszerűbb játékmódjának.
A miniszter szerint a Gyurcsány-kormánynak le kellett volna mondania, és előre hozott választásokat kellett volna tartani. Emiatt az ország elvesztegetett négy évet - szögezte le Balog Zoltán.
A jövő hétvégi Maláj Nagydíjon várhatóan beveti idei utolsó motorfejlesztését a Honda – emiatt azonban a McLaren versenyzői rajtbüntetést kapnak majd. Tovább »
A szülők fele ugyan köt tanulóbiztosítás a gyerekére, de kevesen ismerik a szolgáltatás jellemzőit részleteiben. A tanulóbiztosítás megkötésében valószínűleg számít a tapasztalat: akik már végigasszisztálták egy vagy több gyermek felcseperedését, nagyobb valószínűséggel kötnek tanulóbiztosítást – derült ki a Groupama Biztosító kutatásából.
Erősen abba az irányba tart a magyar szabályozás, hogy teljesen ellehetetlenítse az új szélerőmű beruházásokat. Az előírások alapján lényegében ma nincs Magyarországon megfelelő hely szélerőmű...
A budapesti 12. kerületben veszi át a pártból kilépett Kerék-Bárczy Szabolcs helyét. Az egykori tévés műsorvezető 2014-ben listán indult a posztért, de akkor nem jutott mandátumhoz. (dkp.hu)
A folyamatot a kormány a többi között képzésekkel támogatja, illetve járulékkedvezményekkel segíti az elhelyezkedést - mondta Cseresnyés Péter, az NGM államtitkára.
Súlyos baleset történt az M0-ás 4-es főúti lehajtójánál: eddig ismeretlen okból egy külföldi rendszámú kamion borult az árokba. A helyszínre mentőhelikpter is érkezett.
Az ISD Dunaferr vállalta, hogy valamennyi csoportos létszámcsökkentési szándékát visszavonja, amihez a magyar kormány összesen közel félmilliárd forinttal járul hozzá - összegzi a Nemzetgazdasági...
A Magyar Nemzeti Kereskedőház állami és piaci szereplők együttműködésével indította el InnoTrade nevű startup programját, melynek célja, hogy elősegítse a hazai innovatív vállalkozások külpiacra lépését.
Az elmúlt időszakban három idegenhonos poloskafaj is megjelent hazánkban, ezek előszeretettel keresnek menedéket a meleg lakásokban. Budapesten a kelet-ázsiai márványos poloska szaporodott el nagy egyedszámban. Az MTA Állattani Osztályának vezetője elmondta az atv.hu-nak az okokat.
Egy szappanbuborék felfújása is komoly küzdelmet jelent annak, akinek ismeretlen eredetű tüdőfibrózisa van. A betegség Európában 111.000 embert érint, hazánkban körülbelül 1200-ra tehető a diagnosztizálatlan betegek száma.
Lehetőségeket biztosítani a fejlődő országok vidéki, mezőgazdasági részein élők számára, hogy ne kényszerüljenek lakóhelyük elhagyására – egy lényeges eleme bármely, a jelenlegi migrációs válsággal foglalkozó tervnek, foglalható össze a FAO főigazgatójának, José Graziano da Silvának fő üzenete a New York-i ENSZ Közgyűlésen.