Az ELTE Informatikai Karának dékánja szerint messze nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy arról az elmúlt időben hallani lehet. Dr. Horváth Zoltán szerint most az egyik legfontosabb feladatuk a felsőoktatási intézményeknek, hogy csökkentsék a képzés közbeni lemorzsolódást, ehhez viszont adottak a lehetőségek. Csak költségekkel kell bírni, ebben viszont az államnak kell nagyobb szerepet vállalnia.
Garázdasággal gyanúsít a rendőrség egy 29 éves iraki férfit, aki még augusztus 28-án inzultált és bántalmazott egy nőt egy józsefvárosi szórakozóhelyen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
"Paradigmaváltásra van szükség, és a magyar kultúra aktívabb jelenlétére Olaszországban" - mondta a Római Magyar Akadémia (RMA) új kulturális attaséja.
A félelmet keltő migránsáradat arra is felhívta a figyelmet, hogy az érkezők maguk is áldozatok, a helyi háborúk, a csalogató politikusok és az embercsempészek áldozatai - jelentette ki a KDNP országgyűlési frakcióvezetője kedden Hajdúhadházon.
A nyilvántartott álláskeresők száma 16,4 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az augusztusi zárónapon 283,3 ezer álláskereső szerepelt, több mint 50 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
A Real-vezetőedző Zinedine Zidane fia, Enzo két gólt is szerzett már ebben a szezonban a királyiak tartalékcsapatában a harmadosztályban, és jutalmul kedden az első kerettel gyakorolhatott. A 21 éves középpályás kicsit sem volt megilletődve a nagy ászok között, cicázás közben például szemtelenül megtréfálta Cristiano Ronaldót egy láb mögötti belsőzéssel!
Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás, ezért egyre több olyan gyakorlatra van szükség, amellyel a biztonságot hatékonyan tudjuk szolgálni - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Újdörögdön.
Jövő héten levélben tájékoztatják az önkormányzatokat az intézmények működtetésének átvételi menetrendjéről - mondta az oktatási államtitkár kedden, egy budapesti háttérbeszélgetésen.
Útszéli hangon válaszolt az Európai Uniónak Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke, miután Brüsszel bírálta gyilkos módszereit a kábítószer-kereskedelem elleni harcban - közölte kedden a szigetország sajtója.
Az amerikai külügyminiszter szerint nincs veszve az amerikai-orosz kezdeményezésre született szíriai tűzszünet. John Kerry amerikai külügyminiszter ezt kedden újságírók előtt New Yorkban jelentette ki.
Az előző napi szép szereplés után kedden jókorát esett a BUX index. Az MNB intézkedései nem okoztak túl nagy meglepetést, a forint kissé gyengült. Az olaj esése megállt, az amerikai gáz több mint másfél éve először forog három dollár felett, rossz világ járt az olajcégekre és a bankokra.
Palermo — Bár egyelőre nem játszik komoly szerepet az olasz Palermónál, Balogh Norbert (20) remekül érzi magát a klubnál. Jókedvét ronthatja, hogy még nem szerzett gólt, egy francia internetes oldal óriás cigánynak nevezte, s azt állította, szerződtetésekor palermói házat akart kicsikarni édesanyjának és húgának.
Magyarországon évente 45 ezren kerülnek kórházba stroke miatt, óránként egy halálesetért felelős a betegség - mondta Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke az M1 aktuális csatornán.
Az OTP Bank reklámjaiból ismert Vachó Ildikó lakossági megtakarításokkal, lakossági fogyasztási hitelekkel és számlavezetéssel foglalkozik. Kétgyermekes anyukaként pedig tisztában van vele, nemcsak az iskolakezdés nehéz, hanem a tanév is tartogat számos meglepetést a szülők számára.
A magyar családokban a gyermekgondozással, az egészséggel, betegséggel kapcsolatos teendők ma is nagyobb részt hárulnak a nőkre, ezért kiemelten fontos a jövő generáció szempontjából a kisgyermekes anyák egészségértési szintje, azaz hogy mennyire tudnak egészségügyi kérdésekben és az egészségügyi rendszerben tájékozódni és mennyire képesek megfelelő döntéseket hozni a prevencióval vagy a…
"Tudjuk, hogy az olyan politika, ami a sokszínűséget és a befogadást hirdeti, sikeres. Befektetni a bevándorlók integrációjába nemcsak helyes, de okos dolog is" - írják közös cikkükben a New York Timesban.
Régóta pletykálják már, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt házassága válságba került, ám most úgy tűnik, tényleg mindennek vége közöttük. A sztárpár válik - írja a TMZ.
Szerinte semmi sem állhat távolabb az igazságtól, mint azok a keddi hírek, amelyek szerint a novemberi amerikai elnökválasztás után elhagyja Budapestet.
Budapest – A korábbi három helyett idén hat zenei színpadon zajlanak koncertek a Budapest Music Expón, a Hungexpo területén igazi fesztivál hangulat lesz október 7-től 9-ig! Ráadásul minden program ingyenes, kiváló hétvégi program lehet.
1 db 30 cm átmérőjű konyhakész pizzalap A töltelékhez: 30 dkg vesepecsenye 1 tk provence-i fűszerkeverék 2 ek olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 60 dkg padlizsán 30 dkg paradicsom só fehér bors 10 dkg reszelt juhsajt 1 ek vaj
Útszéli hangon válaszolt az Európai Uniónak Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke, miután megbírálták gyilkos módszereit a kábítószer-kereskedelem elleni harcban - közölte kedden a szigetország sajtója.
Alapvetően optimista hangulatban zajlik a keddi kereskedés az Egyesült Államokban. A befektetők leginkább a szerdai jegybanki bejelentéseket várják.Tart a jó hangulat 2016.09.20 21:07A zárás előtt...
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az autózás jövője mindenképpen az elektromotorokban rejlik, ezt pedig lassan már a kizárólag sportautókkal foglalkozó márkák sem hagyhatják figyelmen kívül. Így eshet meg, hogy egyes pletykák szerint a Lamborghini egy minden eddigi négykerekűjénél gyorsabb, de kizárólag villanymotorral szerelt szuperautóval készül a jövőre. Ami azonban talán még ennél is érdekesebb,…
Ezrek tüntettek kedd délután Brüsszelben az Európai Uniónak az Egyesült Államokkal (TTIP), illetve Kanadával (CETA) kötendő szabadkereskedelmi megállapodása ellen.
Harmincöt milliárd forint uniós forrást fordít a kormány a fogyatékos emberek családiasabb környezetben élését lehetővé tevő úgynevezett intézményi kitagolási program folytatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.