Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje átfogó bevándorlási reformot és az illegálisan az országban élőknek mielőbbi amerikai állampolgárságot ígért egy csütörtök esti washingtoni rendezvényen.
Meghalt egy kisteherautó vezetője, miután járművével egy út szélén álló kamionba rohant péntek reggel az M85-ös autóúton Kóny és Enese között - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Ma délután 4 óráig jelenthetnek be a delegáltakat a választási bizottságokba az októberi népszavazásra az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok és a népszavazás kezdeményezője. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint egyelőre nagyon kevés a küldött. A 2014-es országgyűlési választáson több mint 40 ezer delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában.
Tizennyolc lövést adtak le a rendőrök, mire sikerült megfékezniük a rendőröknek fényes nappal New York szívében egy férfit, aki előzőleg húsbárddal támadt egy szolgálaton kívüli nyomozóra.
Károly, walesi herceg, néhai nagyanyja, Bowes-Lyon Erzsébet előtt akart tisztelegni egy, a Buckhingam Palota stílusában épült bérházzal, amely a Queen Mother Square-n kapott helyet.
A Serie A bajnoki címvédője hosszútávra szerződtette volna Lang Ádámot, akit azonnal kölcsön is adott volna. A válogatott védő ezért inkább Franciaországba szerződött.
Szeptember 21-én 15 órakor, a református egyház szertartása szerint vesznek végső búcsút az írótól, filmalkotótól Budapesten, az Óbudai temető 16-os parcellájában
Az Adózóna előfizetők 99%-a ismét megrendelné az előfizetői szolgáltatásokat!* Ezért érdemes most előfizetni: • Gyűjtsön akár 23 kreditpontot egy helyen! • Kedvezményes éves előfizetés, most még az idei áron, csak 19 990 Ft+áfáért! • Hiteles szakmai támogatás: egész éven át kérdezheti szakértőinket! • 2017-es HVG Adó- és Tb-különszámokat szeretne? Válassza az Adózóna-MAX csomagot!
Több városban is Molotov-koktélokkal is dobálták Franciaországban a munkajogi reform ellen utcára vonuló tüntetők a rendőröket, akik pedig könnygázzal válaszoltak - adja hírül az Index.
A naprakész ingatlankínálat, a kedvező ár és az ügyfélbarát magatartás, vagyis a felkészült, megbízható közvetítők a három legfontosabb indok, ami miatt a lakáseladók és vásárlók ingatlanirodához fordulnak – derül ki az OTP Ingatlanpont és az NRC Marketingkutató felméréséből. A felsorolt elemek az ügyfelek döntő többségének, 88-94 százalékának szerepelnek a toplistáján.
Az a civil szervezet, amely korábban még nem regisztrált a NAV-nál és 2017-ben részesülni szeretne az 1 százalékos felajánlásokból, a 16EGYREG adatlapon regisztrálhat 2016. szeptember 30-áig. A határidő után pótlásra nincs lehetőség.
A nyáron hatályba lépett Munkavédelmi törvény módosítása értelmében már a 20 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatoknak is kötelező munkavédelmi képviselőt választani.
Meghalt egy kisteherautó vezetője, miután járművével egy út szélén álló kamionba rohant péntek reggel az M85-ös autóúton Kóny és Enese között - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Az egy évvel ezelőtti röszkei összecsapásról beszélt az M1-en a biztonságpolitikai szakértőként nyilatkozó Földi László, aki hiányolja a szerénységet a bevándorlókból.
A magyar kormányfő több tiszteletet kért az EP-elnöktől, Martin Schulz pedig bírálta, hogy Orbán Viktor mindenből kivonja magát, "például a menekültkérdés közös megoldásából".
A Forma-1 új tulajdonosai egy teljesen új érát hozhatnak a sportba, ami mindenképpen jót tesz majd a királykategóriának, különösen, ha meg tudják szólítani a fiatal versenyzőket – állítja Rosberg. Tovább »
Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.
A 2014-2020-as uniós ciklusban a támogatott projektek teljes volumene már 3221 milliárd forintnál jár, és az intézményrendszer negyedévente kb. 1000 milliárd forintnyi új kötelezettségvállalásra...
Magyarország a közelmúltban törölte el azt az integrációs támogatást, amelyet a már elismert menekültek hazai ellátására korábban biztosított – mondta el az ATV Híradó Este 9 című műsorában az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi szóvivője, aki szerint semmilyen módon nem lehet köze a romák segélyezésének az unió által tervezett betelepítéshez.
Hogy lehet az, hogy olyan magas a fiatalok körében a munkanélküliség, ha egyszer vannak betöltetlen állások? Úgy tűnik, egészen mást várnak el az oktatástól a munkaadók, mint maguk az oktatásban szereplő szakemberek. A PISA-teszteken olyan kulcsterületeken érnek el borzalmas eredményeket a magyar tanulók, mint a matematika, a problémamegoldás vagy épp a digitális szövegértés.
Jogilag nem értelmezhető a kvótanépszavazás - véli Hack Péter volt SZDSZ-es politikus. Ez az egyetlen esély azonban arra, hogy a magyar választópolgárok véleményt nyilváníthassanak az Európai Unió jövőjéről, a schengeni határokról és a migrációról – tette hozzá.
A nyolc magyarországi nagybank közül a legkedvezőbb vagyonarányos NYESZ-számlavezetési díjat az Erste vonja le, a legalacsonyabb fix díj az OTP-nél van, míg a legolcsóbb tranzakciós költséget a K&H...
Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.
Tegnap a Magyar Közlönyben megjelentek a CSOK szabályainak enyhítését célzó módosítások. Többek között a gyermek 25. életévéig igényelhető lesz a támogatás, új lakás vásárlása esetén már...
Utolsó óráit élvezhetjük a nyári melegnek: holnap hajnalban esővel, viharokkal érkezik a hidegfront. A Meteorológiai Szolgálat tizenegy megyére adott ki elsőfokú riasztást.