A Bankmonitor.hu által a lakosság átlagos havi banki kiadásait számszerűsítő mutató értéke egy negyedév alatt 2,7%-kal csökkent, mely elsősorban az MNB kamatcsökkentésének, valamint a bankszámla szolgáltatások átlagköltségének mérséklődésével magyarázható. A Lakossági Banki Kiadás Mutató (LBKM) értéke, mely mind a hitelekkel kapcsolatos törlesztéseket, mind az egyéb banki szolgáltatásokkal…
Váratlanul felminősítették Magyarország államadósságát, erre nagyot erősödött a forint. Megint csúnya mínusszal búcsúztak az európai tőzsdeindexek és Amerikában is eléggé vörös minden. A dollár nagyot erősödött az inflációs adat után. A magyar részvények legalább tartani tudták magukat valahogy. Megint zuhan az olaj.
Bukarest — Elhallgattatták a tárgyalóteremben S. Dan román állampolgárságú orvost, akit azzal gyanúsítanak, hogy tüzet nyitott egy nyíregyházi házaspárra, amelynek női tagját meg is ölte.
Enyhe fokú gondatlanságot állapított meg, ezért jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék az egyik helyi művelődési központ volt vezetőjét, amiért a hozzá tartozó szabadidőközpontban egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiút 2014 nyarán - tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Nem támogatja Oroszország azoknak a hackereknek a tevékenységét, akik feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisát, ugyanakkor tisztázni kellene azokat a tényeket, amelyeket a nyilvánosság elé kerültek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) pénteki biskeki csúcstalálkozóján.
A Mercedes és a Ferrari is cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint a brackley-i bázisú gárda technikai vezetője, Paddy Lowe csapatot váltana. Tovább »
Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a magyar gazdaság markánsan javuló költségvetési, külső fizetési és növekedési mutatóival indokolva a lépést.
Nagyot erősödött a forint pénteken kora este arra a hírre, hogy a Fitch után a háromból immár a második nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's is befektetésre ajánlott kategóriába javította a magyar államadós-besorolást.
Valóban atomot robbantott a hónap elején Phenjan, az ötödik sikeres teszttel pedig egy lépéssel közelebb került Észak-Korea ahhoz, hogy atomcsapást mérhessen ellenfeleire, a Nyugat szövetségeseire. Káncz Csaba külpolitikai elemzőt arra kértük, hogy mérje fel, mennyire komoly a fenyegetés és miképp lehetne feloldani a konfliktust.
Felfüggesztett fogházbüntetést kapott annak a zalaegerszegi művelődési központnak a volt vezetője, ahol egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiútm még 2014 nyarán.
Gyengüléssel kezdték a napot a vezető amerikai részvényindexek pénteken az augusztusi inflációs adat megjelenését követően. Főleg az energia- és a pénzügyi szektor képviselői húzzák vissza a...
Napok óta rendkívül stabil a forint árfolyama, nagy kilengéseket eddig semmi sem tudott okozni. Ebből a szempontból viszont péntek este sikerült kitörni. Nem sikerült tartósan 308 alá menni 2016.09...
Az új trójai, amelyet teljes mértékben JScript programozási nyelven írtak, egy zip archívumot küld az áldozatnak, amiben egy rosszindulatú .js file van.
A Standard & Poor’s hitelminősítő péntek este hozza nyilvánosságra Magyarországról szóló friss elemzését. A felminősítés nem valószínű, így két forgatókönyv lehetséges: marad a stabil kilátás, vagy kedvezőbb döntés esetén pozitív kilátást rendelhet a magyar osztályzat mellé a hitelminősítő.
Daniel Ricciardo nem csalódott amiatt, hogy a Red Bull nem tudta felvenni a tempót fő riválisával, a Mercedesszel a pénteki szabadedzéseken Szingapúrban. Tovább »
Az S&P váratlan felminősítése után azonnal jelentősen, nagyjából fél százalékkal erősödött a forint, azonban a befektetők egy része a jövő hét elejéig emésztheti a hírt, így akár további jó...
Nagyot erősödött a forint pénteken kora este arra a hírre, hogy a Fitch után a háromból immár a második nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's is befektetésre ajánlott kategóriába javította a magyar államadós-besorolást.
Fogolycserére készül szombaton Ukrajnával az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság, "egy fogolyért négyet cserébe" alapon - jelentette be pénteken Darija Morozova, a kelet-ukrajnai szakadárok emberi jogi megbízottja.
Bántalmazták G. Fodor Gábort, a 888.hu főszerkesztőjét, a Századvég Alapítvány elnökhelyettesét, stratégiai igazgatóját egy III. kerületi bevásárlóközpont mélyparkolójában.
A német főváros gyors fejlődése és a sikeres kormányzás ellenére várhatóan történelmi mélypontra zuhan mindkét kormánypárt támogatottsága a vasárnapi berlini tartományi törvényhozási (képviselőházi) választáson. A szociáldemokraták (SPD) valószínűleg kormányon maradnak, az eddigi koalíciós partner, az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU viszont a két héttel ezelőtti meckelnburg-…
Az elemzők szerint meglepő volt Magyarország pénteki felminősítése, de nem indokolatlan. A piaci reakció pozitív lehet, de inkább csak rövidtávon, a tőke viszont megrohanhatja a magyar piacot. Nem...
A magyar kormány gazdasági teljesítményünk egyenes következményének tartja, hogy a Fitch Ratings májusi felminősítése után a Standard and Poor's hitelminősítő intézet is befektetési kategóriába...
Tegnap németországi és dániai köztes állomással egészen Svédországig utaztunk, hogy élőben, az elsők között megcsodálhassuk a Volvo legfrissebb büszkeségét és a 90-es csúcsszériájának negyedik, egyben utolsó tagját, a V90 Cross Country modellt. A V90 CC Malmö mellett, pontosabban fogalmazva világszerte egy időben egyszerre több helyszínen ünnepelte világpremierjét, mielőtt a Párizsi Autószalonon a…
Eindhoven — A juniorválogatott elképesztő bírói manipuláció miatt bukta el az olaszok elleni Európa-bajnoki negyeddöntőt. A „meghibásodó” eredményjelző miatt három gólt elvettek a gárdától, majd kiállításokkal akadályozták meg, hogy a fiúk továbbjussanak.
Amióta csak létezik büntetőjogi felelősségre vonás, azóta vannak téves bírói ítéletek is. A kérdés így hát szerintem nem az, ki lehet-e küszöbölni valahogy az igazságszolgáltatás során elkövetett kisebb-nagyobb igazságtalanságokat, enyhébb vagy éppen brutálisabb melléfogásokat, hanem, hogy miként is lehet – ha lehet egyáltalán – jóvátenni azokat.
Kimi Räikkönen bízik abban, hogy a Ferrari benne lesz abban a háromesélyes harcban, ami a pole pozícióért fog zajlani a szombati időmérő edzésen Szingapúrban. Tovább »
Az életmódváltást elősegítő ingyenes fesztivált rendeznek két hét múlva, szeptember 25-én a budapesti Ferencvárosi Művelődési Központban; a II. Életminőség Fesztivál központi témája és a női és férfi szerepek mellett a harmonikus párkapcsolat - közölte a szervező EGÉSZséges Táplálkozásért Egyesület vasárnap az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a Manna Natúr Kozmetikum Kft. megalapozatlan hatásokkal reklámozta egyes szépségápolási termékeit, a jogsértésért ötmillió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra - közölte at MTI.
A magyar nemzeti érdeket tekintve, illetve humanitárius és az európai jövő szempontjából egyaránt kulcsfontosságú, hogy ne legyenek kényszerbetelepítési kvóták - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke pénteken, gyöngyösi lakossági fórumát követően az MTI-nek.
John Kerry amerikai külügyminiszter közölte Moszkvával, hogy Washington mindaddig nem vesz részt katonai együttműködésben vele Szíriában, amíg a humanitárius segélyszállítmányok nem kapnak szabad utat a szír kormányerők által ostromlott településekre.