A gazdasági kabinet eddig 43 ügyet tárgyalt, ebből 28-at lezárt, négyről úgy határozott, hogy a fontossága vagy a megegyezés hiányában a kormánynak kell dönteni róla.
A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Újabb számok bizonyítják, hogy fokozódik a munkaerőhiány a magyar gazdaságban: a második negyedévben közel háromezerrel több állás állt betöltetlenül a versenyszférában, mint az év első három...
Egyre több migráns érkezik Szerbia dél határához, ezért a szerb segélyszervezetek egy újabb menekülthullámról beszélnek. Azt mondják, most átlagosan napi 100-200 ember jön át Macedóniából és Bulgáriából.
Csütörtök reggel vissza tudott kapaszkodni 310 alá a forint az euróval szemben, emellett a dollár is erősödni kezdett. Napközben Nagy-Britanniából jöhetnek fontos hírek, egy makroadat mellett a Bank...
A brit kormánynak nem voltak kiérlelt stratégiai elképzelései a líbiai katonai beavatkozás várható következményeiről - állapította meg szerdán ismertetett, éles bírálatokat tartalmazó jelentésében a brit parlament alsóházának külügyi bizottsága.
Több mint egy évtizede nem mért mélypontra, 5 százalék alá süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig beállította eddigi rekordját.
?Nap, mint nap találkozhatunk már extrém fluktuációs adatokkal. Több esetben tapasztalom, hogy a HR csapat folyamatosan dolgozik a megoldáson, akciótervekkel, kreatív ötletekkel, amely megvalósítása részben vagy egészben sikerül, de még így sincs kellő eredmény. Miért nincs? Mit tehetünk ilyenkor? Ebben szeretnénk előre lendíteni, támogatni a HR szakembereket, vezetőket." ? nyilatkozza Csikós-Nagy…
Csak az állami diákmunka program keretében 26 500 diák dolgozott az önkormányzatoknál, önkormányzati cégeknél. De a diákszövetkezetek szerint nagyon megugrott az igény a diákmunkások iránt a magáncégek részéről is a munkaerő-piaci helyzet és a magasabb bérek miatt - írja a Magyar Idők.
Akár 300 milliárd dollár is távozhat az amerikai pénzpiaci alapokból a napokban, október közepén ugyanis életbe lép az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) új szabálya, amelynek értelmében a korábbi egy...
Felrobbant egy turistákat szállító kirándulóhajó motorja az Indonéziához tartozó Bali partjainál, a balesetben két ember meghalt, és legkevesebb 13-an megsérültek - közölték csütörtökön a hatóságok.
Már a kormány előtt van a bankkártyás elfogadó terminálok telepítését támogató javaslat - mondta a Heti Válasznak Varga Mihály, az NGM minisztere. A javaslatban a kereskedőknek jó, a bankoknak rossz...
Az olaj ára napok óta esik, ez most felgyorsult, immár 45 dollár alatt járunk. A tőzsdék két napos esés után megpihentek, de az iPhone gyártója vad vágtába kezdett. A forint lassan olyan stabil, mintha kötött árfolyama lenne. Itthon a Telekom emelkedik, a többi blue chip gyengül. Az OTP kitörése nem sikerült, de nem is esett vissza mélyen a bázisba.
A vártnál kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom augusztusban, ráadásul a júliusi számot is felfelé módosították. Vagyis továbbra sincs rövidtávú gazdasági következménye a június végi...
Napok óta nagy lendülettel esik az olajár, sorban jönnek a rossz hírek, a várva várt piaci kiigazodás időben egyre távolabb tolódik. Egyre nehezebb elképzelni, hogy mitől lehetne jövőre 60-70 dollár...
Az elektromos cigaretta egyre szélesebb körű elterjedése ugyan nem sarkall több ember a dohányzás abbahagyására, de azoknak, akik meg akarnak szabadulni rossz szokásuktól, segít a céljuk elérésében - állapították meg brit kutatók.
Az alkotmánybíróságot korlátozó lengyel jogszabályváltozások veszélyeztetik a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot - áll az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott állásfoglalásban, amelyben a képviselők aggodalmuknak adnak hangot a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban.
New York - Egy modell szemszögéből mindig kínos elesni a kifutón, s pláne ha ez a New York-i divathéten történik az egyik legnevesebb divatmárka bemutatóján.. Ez történt a minap Bella Hadid-dal is, de szerencsére nem rázta meg túlzottan az eset a lányt, gyorsan felállt és továbbment. Reméljük, legközelebb nagyobb szerencséje lesz!
Budapest - Még izzik a parázs azt a tüzet követően, amely George F. Hemingway, az NB I Honvéd tulajdonosa és Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány között.
Montreal – A Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport további sportolókról közölt bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) feltört adatbázisából.
Ha azt hitte, hogy eddig is eleget tudott már Harry hercegről akkor most következzen 10 olyan titok a ma 32 éves Harryről, amiről eddig még biztosan nem hallott.
Már a kormány előtt van a bankkártyás elfogadó terminálok telepítését támogató javaslat - mondta a Heti Válasznak Varga Mihály, az NGM minisztere. A javaslatban a kereskedőknek jó, a bankoknak rossz...
Egy látszólag teljesen hétköznapi 1982-es Rolls-Royce kerül kalapács alá Nagy-Britanniában. A nemrégiben veterán korba lépett kék Corniche Coupé egykori tulajdonosa viszont nem más, mint Kenny Baker, aki a Csillagok háborúja filmekben az örök kedvenc robotot, R2-D2-t játszotta.
Nem szeretnék hosszú vitába bonyolódni, hiszen a Pannónia Nyugdíjpénztár alapfelvetésével magam is egyetértek: természetesen vitatható az általam alkalmazott módszertan. Itt elsősorban azt szeretném...