Több tízezer nehéz helyzetben lévő jelzáloghitelesnek küldenek levelet a bankok és más hitelező cégek a hónap végéig, hogy különböző mentőjavaslatokat tegyenek - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján - írja az MTI.
Pénteken megremegtek az amerikai piacok, a jelentős részvénypiaci esést ma reggel szintén heves eladások követték Ázsiában, a vezető indexek 2-3 százalékos mínuszban állnak. Az olaj is lendületesen...
A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján - 99 százalékos feldolgozottságnál - a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat.
Észak-Korea befejezte az előkészületeket újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantásához - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva.
Közeledik a különböző helyi adók idei második részletének befizetési határideje. Az ingatlanárak elszabadulása miatt nagy körültekintést igényel az adózóktól, hogy egyre több önkormányzat a korrigált forgalmi érték alapján adóztatja az építményeket és a telkeket. Felhívjuk a figyelmet más helyi adók megállapítási sajátosságaira is.
Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát. Az első, négynapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét, a korrupcióval gyanúsított fideszes Mengyi Roland mentelmi jogát pedig felfüggesztheti a parlament.
Tanár nélkül maradhat másfél millió török diák az őszi félévben - írta a Posta című török napilap. Vannak iskolák, ahol csak 2-3 tanár maradt, a törökországi puccskísérletet követő tisztogatás után. Vannak olyan tantárgyak, amelyekre egyáltalán nincs tanár.
A brit belügyminiszter szerint az EU-országokból érkező munkavállalók számának lehetséges majdani korlátozási módszerei között szerepelhet az is, hogy elhelyezkedésük előtt munkavállalási engedélyt kell kiváltaniuk, miután Nagy-Britannia a júniusi népszavazás döntésének megfelelően kilépett az Európai Unióból.
Jelenleg 8500 betöltetlen álláshely van a szakmában, a bejelentett adatok szerint, a szám azonban a valóságban ennél jóval magasabb lehet. A bérek szinte napi szinten kúsznak egyre magasabbra, amit azonban a megrendelőkre már nem lehet áthárítani.
A Jabil Circuit Magyarország Kft. jelenleg nem tervez csoportos létszámleépítést. Amennyiben a cég mégis munkavállalók elbocsátására kényszerülne, azt mindig az emberek érdekeit szem előtt tartva teszi - közölte a társaság a sajtóban szombaton megjelent, ezzel ellentétes tartalmú információra reagálva.
Törvényi szigorítások nyomán a banki, biztosítási szektorban is azonnal törölhetők a nyilvántartásból azok a közvetítők, amelyek jogosulatlanul kínálnak szolgáltatást, például akkor is, ha egy banki közvetítésre jogosult közvetítő tőkepiaci vagy biztosítási terméket kezd kínálni - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.
Pénteken a szeptemberi kamatemelési várakozások erősödésével a részvénypiacok lejtőre kerültek, ezzel párhuzamosan pedig a volatilitás is megugrott, a félelemindexként is emlegetett VIX 40 százalékot...
A legutóbbi napokban magasabb fokozatra kapcsolt a népszavazási kampány. Gyurcsány idegenkedett, Thürmer dicsérte a kormányt, Lázár rákfenézett, Orbán legénykedett, az ellenzék pedig irigykedett Orbánra. Lefülelt mondatok.
A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján - 99 százalékos feldolgozottságnál - a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a vasárnapi előre...
Közeledik a nagy tőzsdei korrekció - hívta fel a befektetők figyelmét a nagy tekintélynek örvendő közgazdász, David Rosenberg. Hiába estek pénteken nagyot a tőzsdék, újabb problémák előtt állunk...
Hillary Clintonnak tüdőgyulladása van - fedte fel orvosa órákkal azután, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje vasárnap rosszul lett, és hirtelen távozott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások...
Észak-Korea befejezte az előkészületeket újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantásához - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva.
A svájci Stan Wawrinka először nyerte meg a férfi egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte a címvédő szerb Novak Djokovicot.
A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján - 99 százalékos feldolgozottságnál - a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a vasárnapi előre...
A digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, ahogy bárki másnak - ezt mondta Varga Mihály. Bár az adóelkerülést célzó magyar javaslat munkaneve "Google-adó", ez nem csak a keresőóriásra vonatkozik, hanem több olyan cégre, amely hasonló adózási rendszerrel dolgozik. Így például a Facebook-ra, vagy az Amazon-ra.
A német hatóságok az Európába visszatérő dzsihadisták egyre növekvő számára figyelmeztetnek - írta vasárnap a Welt am Sonntag című német lap biztonsági szolgálatoktól származó információkra hivatkozva.