2016. szeptember 11. vasárnap

szept. 11
19:42
Szeptember 11: Világszerte az áldozatokra emlékeztek (ATV)
Egyesült Államok-szerte megemlékeztek a 2001. szeptember 11-i merényletek 15. évfordulójáról. New Yorkban az egykori Világkereskedelmi Központ helyén felolvasták a csaknem 3 ezer áldozat nevét. Barack Obama azt mondta: fontos kitartani az ország alapértékei mellett.
szept. 11
19:51
Hillary Cilton összeesett a 9/11-es megemlékezést követően!- Videó (Blikk)
Az elnökjelölt egy megemlékezésen lett rosszul, és majdnem a földre zuhant, de egy segédtiszt sikeresen elkapta.
szept. 11
19:53
Trump ekkora taplóságot mondott szeptember 11. után (Blikk)
Azt hihetnénk, hogy Donald Trump már nem tud minket meglepni, ám ekkor előkerül egy 15 éves nyilatkozata.
szept. 11
20:00
Bakondi: A népszavazásnak politikai következményei lesznek (ATV)
A népszavazás Magyarország jövőjéről szól - erről Simicskó István honvédelmi miniszter, és Szita Károly is beszélt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének konferenciáján, Budapesten. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: a népszavazásnak politikai következményei lesznek. A szocialista Ujhelyi István szerint azonban a referendum ahhoz vezet, hogy Magyarországot…
szept. 11
20:00
Nemzetközi foci: Őrült meccsek szerte Európában, még Szalai Ádám is betalált! (Agroinform)
Németországban gólparádé, Olaszországban félbeszakadt meccsek, Angliában Chelsea-pontvesztés.
szept. 11
20:09
Citrommal sült pisztráng (paleo recept) (Mindmegette)
4 db pisztráng (30 dkg/db ) 1 marék petrezselyemzöld só 10 dkg ghí vagy vaj vagy kókuszzsír 1 ek kókuszzsír (a sütéshez) 1 gerezd fokhagyma 6 szelet citrom (kezeletlen)
szept. 11
20:16
Több mint háromezer migránst mentettek ki a tengerből (Gondola)
Vasárnap 1100 embert emeltek ki túlzsúfolt felfújható gumicsónakok fedélzetéről és két halászhajóról, míg szombaton 2300 embert helyeztek biztonságba - közölték az olasz hatóságok
szept. 11
20:16
Sietett? Elaludt? - Meghalt a sofőr a 12-esen, ült mellette egy gyerek is (Alternatív Energia)
szept. 11
20:16
Így emlékeztek az Amerikai Nagykövetségen szeptember 11-re - (Blikk)
Szeptember 11. mindig is olyan nap marad, amely egyszerre képviseli azt, ami a legjobb és legrosszabb az emberiségben - mondta Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete vasárnap az amerikai nagykövetség előtt tartott megemlékezésen.
szept. 11
20:18
Patthelyzet Horvátországban (Gondola)
Ismét fej-fej mellett végzett a két legnagyobb horvát párt, az eddig koalícióban kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) a vasárnapi horvátországi előre hozott parlamenti választásokon az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint
szept. 11
20:18
Gasztronómiai fesztivál a Múzeumfaluban (Alternatív Energia)
A Sóstói Múzeumfaluban 18 szakácscsapat népesítette be a skanzen létesítményeit.
szept. 11
20:20
Rosszul lett Hillary Clinton (Gondola)
A demokraták elnökjelöltje majdnem összeesett a szeptember 11-i amerikai terrortámadások New York-i emlékünnepségén
szept. 11
20:21
Bárhogy is vitázik az EU és az IMF, Görögország rosszul jár (Privátbankár)
Nem tudnak megállapodni segélycsomagról, de fogy az idő.
szept. 11
20:27
Végre kiderült! - Így ehetünk tésztát, anélkül, hogy elhíznánk! (Blikk)
Egy táp­lál­ko­zás­tu­do­má­nyi ku­ta­tás eredmény szerint ehetünk tésztát, anélkül, hogy elhíznánk, csak oda kell figyelnünk néhány apróságra!
szept. 11
20:33
Az élősködő párt „súlytalanságot” pedz (Gondola)
Most „mérlegfőösszegről” regélni olyan, mint ha a bankrabló kevesellné az ellopható napi bevételt.
szept. 11
20:33
Akkor azt rátok mondtam! (Alternatív Energia)
szept. 11
20:36
Áfabevétel: 150-200 milliárd forintos többlet köszönhető ennek (Adózóna)
Magyarországon egy év alatt – 2013-ról 2014-re – több mint négy százalékponttal csökkent az áfaadórés az Európai Bizottság tanulmánya szerint, ami azt jelenti, hogy mérséklődött az adóelkerülés – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
szept. 11
20:45
Német segélyből utaznak vissza a menekültek nyaralni oda, ahol üldözik őket (Blikk)
Hazajárnak nyaralni a menekültek a szülőföldjükre például Szíriába, Afganisztánba abból a pénzből, amit az őket befogadó Németország folyósít számukra segélyként.
szept. 11
20:51
Horváth Anitát választották polgármesternek Jákón (Gondola)
Horváth Anita független jelölt nyerte a polgármester-választást a Somogy megyei Jákón, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson
szept. 11
20:53
Svájci turistahajó ütközött a partnak Pozsony közelében (Gondola)
A Duna partjának ütközött vasárnap hajnalban egy svájci kirándulóhajó Pozsony közelében, a balesetben senki nem sérült meg, az utasokat nem kellett kimenteni a hajóról
szept. 11
20:55
A Temze rakpartjának ütközött egy kirándulóhajó Londonban (Gondola)
A Temze rakpartjának ütközött Londonban egy 300 tonnás kirándulóhajó Londonban vasárnap azután, hogy kigyulladt a motorja
szept. 11
21:03
Átok ül a hajókon ma? - Kigyulladt és a Temze rakpartjának ütközött egy kirándulóhajó Londonban (Blikk)
A Temze rakpartjának ütközött Londonban egy 300 tonnás kirándulóhajó Londonban vasárnap azután, hogy kigyulladt a motorja.
szept. 11
21:03
Gyors és könnyű vacsora paleosan: citrommal sült pisztráng (Mindmegette)
Sokan azt gondolják, hogy nagy munka nekiállni egy halas ételnek. Igen, biztos van olyan is, de most megmutatom, hogyan készül el nagyon egyszerűen, gyorsan egy isteni finom pisztráng.
szept. 11
21:05
Vámos Erika szerelmes! - Bimbozó kapcsolatáról és az örökbefogadás nehézségeiről mesélt a műsorvezető (Blikk)
Talán megtalálták a megoldást Vámos Erika régóta húzódó örökbefogadási ügyére!
szept. 11
21:09
Tomoki Szakata nyerte a 14. Liszt Ferenc Zongoraversenyt (Gondola)
Tomoki Szakata japán versenyző vehette át a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 15 ezer eurós első díját vasárnap este a Zeneakadémia nagytermében
szept. 11
21:39
Elgurult a gyógyszer? Húsvágó bárddal vágta fejbe a férfi az előtte álló nőt - Videó (18+) (Blikk)
Vajon mit érezhetett az a férfi, aki egyszer csak fogta magát, felkapta a pulton heverő húsvágó bárdot, és izomból fejbe vágta az előtte ártatlanul nézelődő nőt?
szept. 11
21:45
A Temze rakpartjának ütközött egy égő sétahajó (Alternatív Energia)
A 142 utast és hat fős személyzetet a folyón lévő másik hajó vette fedélzetére.
szept. 11
21:48
Nem hibázott Quintana, megnyerte a Vueltát! (Sport365)
A kolumbiai Nairo Quintana nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt, melynek utolsó, vasárnapi szakaszán Magnus Nielsen győzött.
szept. 11
21:50
Aranyért játszhat Csonka András a paralimpián (Sport365)
Csonka András (S8) bejutott a döntőbe a riói paralimpia asztalitenisz tornáján, az S11-es kategóriában címvédő Pálos Péter, valamint a kerekesszékes Major Endre (S1) pedig az elvesztett elődöntő után a bronzéremért játszhat.
szept. 11
21:51
Minden ellenséget bedarál Erdogan gépezete (Privátbankár)
A török elnök most kurdok lakta települések vezetőitől szabadult meg.
szept. 11
21:57
MÁZS a Sztárban sztár első kiesője (Blikk)
Véget ért a Sztárban sztár első adása, melynek végén búcsúzott a műsortól. Őt már nem láthatjuk jövő héten, miként bújik egy másik híresség bőrébe.
szept. 11
22:03
Meg kell akadályozni az új migrációs vonalak kialakulását (Gondola)
A magyar és a szerb határt is intenzíven őrzi a román rendőrség, határőrség, csendőrség, mindazonáltal továbbra is egy új migrációs - akár Szerbiából vagy Bulgáriából Románia felé irányuló - vonal kialakulásának megakadályozására kell törekedni - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatornán
szept. 11
22:03
VV Viki repült a Villából! Hétfőn a vendégünk lesz, itt kérdezhet tőle! (Blikk)
A VV8 ma esti párbajából Lóri került ki győztesen, így Vikinek kellett távoznia a Villából.
szept. 11
22:05
Több százezren tüntettek Katalónia függetlenségéért (Gondola)
Több százezren tüntettek vasárnap Bacrcelonában és négy másik katalán városban Katalónia Spanyolországtól való elszakadásáért
szept. 11
22:09
Aggasztó jelek Clintonnál - igaza volt Trumpnak? (Privátbankár)
Hillary Clinton demokrata elnökjelölt rosszul lett a 9/11-es megemlékezésen, de már rendben van.
szept. 11
22:21
Az év meccsén törte meg a gólcsendet Szalai (Sport365)
Bár már 3-0-ra, illetve 4-1-re is vezetett Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim ellen a Mainz, a végén a magyar válogatott centere egyenlítő gólt lőtt. A majdnem kétéves gólapályt így hatalmas meccsen törte meg!
szept. 11
22:36
Egyelőre vezet a jobboldali kormányzó párt (Gondola)
Vezet az eddig koalícióban kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben a vasárnapi horvát előre hozott parlamenti választásokon a leadott szavazatok 15 százalékos feldolgozottságánál - közölte a horvát választási bizottság
szept. 11
22:54
Újra Kovács Andrea a polgármester Somogyaszalón (Gondola)
A korábbi független településvezető, Kovács Andrea nyerte a polgármester-választást a Somogy megyei Somogyaszalón, ahol a képviselő-testület tagjait is megválasztották a vasárnapi időközi önkormányzati voksoláson
szept. 11
22:54
Nem fukarkodtak a gólokkal a spanyolok (Sport365)
Négy mérkőzésen tizenkét gólt szereztek a spanyol csaoatok a 3. forduló vasárnapi játéknapján. Közülük is kiemelkedik a Valencia-Betis találkozó, ahol egy kiállítás is borzolta az idegeket.
szept. 11
23:12
Paralimpia 2016 - Sors Tamás ezüstérmes 200 vegyesen (Gondola)
Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján
szept. 11
23:27
A hosszabbításban szerezte meg a győzelmet az Inter (Sport365)
Egészen a 92. percig kellett várni arra, hogy a kínai pénzzel megerősített Inter belője a győztes gólt a Pescara ellen.
szept. 11
23:48
Hivatalos eredmény: vezet a horvát jobboldali kormányzó párt (Gondola)
Vezet az eddig koalícióban kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben.

Keresés