Az EBRD szerint változatlanul visszahúzó erővel hat Közép- és Kelet-Európa gazdaságaira az euróövezeti adósságválság, amelynek hatására a térség egésze sokkal rosszabbul teljesített az idei első félévben.
A MasterCard kártyatársaság új, NFC-alapú fizetési szolgáltatások indulását jelentette be. Lengyelországban két jelentős együttműködés valósul meg a T-Mobile valamint az Orange távközlési vállalatokkal, míg Olaszországban a Vodafone teszi elérhetővé ügyfelei számára az NFC-s fizetést minden MasterCard PayPass-képes terminálon.
Fazekas Sándor egy rádióműsorban azt mondta, tovább kell fejleszteni a gazdapiacokat, hogy ezek átvehessék az áruházláncok szerepét a lakosság ellátásában - olvasható az MSZP közleményében.
Novemberben jön a kínai Goophone cég az iPad Mini kínai megfelelőjét, a GooPad Minit, ami kevesebbet tud majd amerikai testvérénél, ám az ára is töredéke lesz.
A kínai vezetés összesen 70 milliárd jüanes (241 milliárd forint) projektekkel segítené a nemzetközi szankciók miatt gyengélkedő napelemiparát - értesült a Caixin pénzügyi és gazdasági magazin. ...
Nincs ok a pánikra, ha a forint mai hirtelen gyengülését a technikai elemzés szemszögéből vizsgáljuk. A forint euróval szembeni árfolyamának csökkenő trendje ugyanis még nem tört meg. A technikai...
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso továbbra is úgy véli, nagyon jó esélyei vannak arra, hogy megszerezze harmadik bajnoki elsőségét a Forma-1-ben. Tovább »
Szép lassan, de biztosan a görögök visszatértek a köztudatba, az utóbbi napokban a költségvetési megszorítások teljesítésének határidejét tudták kitolna, és tegnap este pedig további 30 Mrd eurós hitelszükséglet híresztelése terjedt el a WSJ nyomán. Az euró nem találta meg a bokszkesztyűjét és az 1,2930-as szint alá is benézett már a dollárral szemben, láthatóan a befektetői hangulat igen óvatossá…
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása tekintetében, az erről szóló előterjesztést a kormány november 7-i ülésén véglegesíti - válaszolta a...
Nincs ok a pánikra, ha a forint mai hirtelen gyengülését a technikai elemzés szemszögéből vizsgáljuk - írja a Portfolio. A forint euróval szembeni árfolyamának csökkenő trendje ugyanis még nem tört meg.
Villámgyorsan bemutatja a kínai Goophone cég az iPad Mini kínai megfelelőjét, a GooPad Minit, ami ugyan kevesebbet tud mint az amerikai változat, ám az ára is csak töredéke lesz annak.
Menekülnek a tudományos kutatók a katasztrófavédelemből, miután Olaszországban elmarasztaló ítéletet hoztak 7 tudós ellen, akik "nem megfelelően közvetítették a veszélyt a lakosság felé" egy közelgő földrengés várható kockázatait. Fontos írást közöl a témáról Harangi Szabolcs, az ELTE tanszékvezetője, aki egyebek között arra is felhívja a figyelmet, hogy a tudósok felelőssége abból a szempontból…
Tabáni István életében nagy változások történtek az elmúlt hónapokban. Új zenészeket választott maga mögé, lecserélte a menedzserét, és odafigyel a színpadi megjelenésére is.
A harmadik negyedévben a magyar kötvénypiacon erőteljes rali bontakozott ki, ami nagyon jól jött az ország legnagyobb hitelezőjeként számontartott Templeton számára is. A negyedév során a legnagyobb...
Heidi Hetzer nem egy hétköznapi idős hölgy. Ő Berlin leggyorsabb női pilótája és többek között már a Mille Migliát is megjárta. Most még nagyobb feladatra készül: a 75 éves, nyugdíjas sofőr 1921-es Hispano-Suziájával meghódítja a világot.
Felsorakoztatta mostanra a technológia szektor összes nagyágyúja a karácsonyi szezonra szánt okostelefonjait és táblagépeit. A héten az Apple két új táblagépet mutatott be, például az Amazon Kindle...
Jelenleg Magyarországon a vállalati hitelállomány körülbelül az egy évvel ezelőtti szinten van. Októbertől azonban kedvezően változott a vállalati hitelek szabályozása, a K&H szakértője szerint azonban a cégek nincsenek tisztában a hitelbírálat szempontjaival.
Piaci vélemények szerint a hirtelen bezuhanás mögött az a külföldi portálok által is átvett értesülés állhat, miszerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőségében zokon vették a magyar kormány kommunikációs kampányát ("Nem engedünk az IMF-nek"). Az Origo információi szerint az hirdetéssorozat az utolsó cseppek egyike lehetett a pohárban, a Valutaalapnál már csak akkor fognak foglalkozni…
Néhány év alatt 240 ezer fővel zsugorodott az szja-bevallást benyújtók száma, ennek egyik oka az lehet, hogy a korábbi "fehéredés" után egyre többen térnek vissza a szürke zónába - írja a pénteki Napi Gazdaság. A lap ismerteti: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2008-ban 4,54 millióan nyújtottak be szja-bevallást, tavaly azonban számuk már nem érte el a 4,3 milliót, írja a vg.hu.
Letartóztatták azt a New York-i zsarut, aki azt tervezte, hogy elrabol, megerőszakol, meggyilkol és a végén megfőz több tucat asszonyt. A férfi egy egyelőre ismeretlen társával konspirált mielőtt az FBI felfedezte volna az online levelezésüket.
Bécs - A bankrablónak ítélte egy osztrák bíróság azt, amit annak idején zsákmányolt – mivel a jogi csűrcsavarok után se a banknak, se a biztosítónak nem kellett már a pénz.
Lázár János péntek reggel találkozott az M5-ös autópályán szerdán történt tragikus balesetben elhunyt nő családjával és mély részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.