Az MSZP fővárosi politikusai szerint ha bevezetik a közműadót, azt végül közvetve vagy közvetlenül az emberek fizetik majd meg, így újabb teher hárul az egyébként is nehéz helyzetben lévő családokra. Közölték azt is, ha nem döntenek most a bölcsődei térítési díj eltörléséről, akkor azt az MSZP teszi meg 2014-ben.
Az Origo arról számolt be, hogy elmérgesedett a viszony a Nemzetközi Valutaalap és az Orbán-kormány között, a magyar küldöttség állítólag komoly fejmosást kapott a tokiói közgyűlésen. Az utolsó csepp a pohárban az IMF-ellenes hirdetés volt. Varga Mihály úgy reagált a hírekre, hogy nem szakadtak meg a tárgyalások, a nemzetközi szervezetek az egyenlegjavító intézkedéseket értékelik.
Az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak - írja a Népszabadság.
Nemhiába a Bajnokok Ligája D jelű négyese a halálcsoport, szerdán ugyanis vereséget szenvedett a spanyol és az angol bajnok. A Manchester City könnyen ki is eshet.
A Milla életében fontos előrelépés volt a Szolidaritással és a Haza és Haladás Alapítvánnyal létrejött együttműködés – ezt Juhász Péter, a Milla főszervezője mondta az ATV Start című műsorában.
Fokozott rendőri ellenőrzéseket rendelt el Hatala József országos rendőrfőkapitány a jövő heti hosszú hétvégére - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője.
Szemtanúk, különösen azon három ember jelentkezését várja a rendőrség, akik először értek Lázár János államtitkár szerda reggeli balesetének helyszínére, de a rendőröket már nem várták meg.
Meghalt Emanuel Steward amerikai ökölvívó és bokszedző, aki világbajnok tanítványok nevelésével tett szert nemzetközi ismertségre. A halál okát még nem közölték.
A 15. helyen álló Milan Tőzsér Dániel csapatát fogadja a Serie A 9. fordulójában. Sajtóértesülések szerint a meccsen múlik Massimiliano Allegri pozíciója.
A Milan után újabb európai topcsapat jelentkezett be a Barcelonával a világot meghódító Pep Guardioláért. A Manchester City Mancinit cserélné le Guardiolára.
A veretlenül listavezető Chelsea a második helyen álló Manchester Unitedet látja vendégül az angol bajnokság kilencedik fordulójának vasárnapi csúcsrangadóján.
Senki nem dolgozik olyan koncepción, hogy a honvédségnél elvegyék a pótlékokat és csökkentsék az illetményeket - jelentette ki Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium (HM) kabinetfőnöke pénteken egy budapesti konferencián.
A GKI szerint egy-két évtizedig tartható fenn a jelenlegi tb-rendszer, hosszabb távon újabb módosításokra lesz szükség, ami akár újabb nyugdíjkorhatár emelést is jelenthet. A gazdaságkutató javaslata szerint az egyéni egészségbiztosítási járulékot a tb-kártyapénz váltaná fel - írja a Napi Online.
Magyarország az IT-szolgáltatóközpontok mekkája, a legtöbb nagy informatikai cégnek van hazai központja. Az ICT (informatikai és kommunikációs technológiai) szektor az elmúlt években a magyar piacon...
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) leköszönő kínai miniszterelnök családjának összvagyona a 2,7 milliárd dollárt is eléri – a pénz nagy részéhez Ven hivatali ideje alatt jutottak hozzá – írja a pénteki New York Times. Nemcsak a miniszterelnök anyja, de annak felesége, fia, lánya, öccse és sógora is rendkívüli vagyonra tett szert az elmúlt években.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországon jelenlévő nagy német cégek vezetőivel találkozik szombaton Budapesten - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Kétmilliárd forintból fejleszthetik a Győrhöz közeli Pér repülőterét, a költségek legnagyobb részét az Audi-gyár állja, ezzel jelentősen megváltoznak a tulajdoni viszonyok: az Audi 47,86 százalékos tulajdonossá válik.
Megugrottak a Toyota globális eladásai az idei első kilenc hónapban a cég pénteki közlése szerint, árnyékot vet viszont a cég üzletmenetére, hogy a márka egyik legfontosabb piacán, Kínában, a Toyota sok más japán céghez hasonlóan, hátrányos megkülönböztetésben részesül a két ország közti szigetvita miatt.
A The Economist szerint az október 23-ai évfordulónak a nemzeti egység napjának kellett volna lennie Magyarországon, ám a két rivális gyűlés több tízezer demonstrálója jelezte, hogy mennyire polarizálttá vált a magyar társadalom a "harcias miniszterelnök" és "populista pártja" uralma alatt.
Több mint egy évtizede mutatták be Nicole Kidman és akkori férje, Tom Cruise főszereplésével Stanley Kubrick sokat vitatott alkotását, a Tágra zárt szemeket, ám a színésznő csak most árulta el, milyen keserves volt számára a szexjelenetekkel teli forgatás.
Az MSZP fővárosi politikusai szerint ha bevezetik a közműadót, azt végül közvetve vagy közvetlenül az emberek fizetik majd meg, így újabb teher hárul az egyébként is nehéz helyzetben lévő családokra. Közölték azt is, ha nem döntenek most a bölcsődei térítési díj eltörléséről, akkor azt az MSZP teszi meg 2014-ben.
Magyarország gazdasági növekedési lehetőségei a még világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kuplunggyártással foglalkozó, szombathelyi LuK Savaria Kft. sajtoló automatájának üzembe helyezési ünnepségén pénteken.
Angliában egy nagymama a II.világháború után, ajándékokat csomagolt egy cipősdobozba, és elküldte egy környékbeli szegény gyermeknek. Egyszerű tettét többezren követték, a cipősdobozba zárt szeretet azóta áttört határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődött.
Egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások, a nemzetközi szervezetek jelenleg a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító intézkedéseket értékelik - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-nek.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországon jelenlévő nagy német cégek vezetőivel találkozik szombaton Budapesten - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A PayPal közép és kelet-európai leányvállalata október 25-én jelentette be új menedzsmentjét. A Damien Perillat, regionális ügyvezető által irányított szakembergárda célja a nemzetközi online kereskedelem felpezsdítése a régióban - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
1800-an jelentkeztek egy újonnan nyíló skóciai Tesco áruház álláshirdetéseire. A Killbride városban nyíló áruházban ugyanakkor mindössze 58 munkahelyet létesítenek - tudta meg a Pénzcentrum.
Ma George Clooney is bekapcsolódik a Berlusconi szexbotrányával kapcsolatos perbe. A volt olasz kormányfő ügyvédei azt remélik, a filmsztár kimossa barátját, Silviót a kínos botrányból.
Tokió - Igen bizarr vállalkozást nyitottak Japánban. Fiatal csinos lányokkal aludhat bárki, aki hajlandó 13 ezer forintnak megfelelő összeget fizetni. Az összebújva alvás az garantált, de a szex kizárva.
Fokozott rendőri ellenőrzéseket rendelt el Hatala József országos rendőrfőkapitány a jövő heti hosszú hétvégére - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője.