AZ AC Milan a 20. születésnapját ünneplő Stephan El Shaarawy góljával nyert az olasz labdarúgó-bajnokságban Tőzsér Dániel klubja, a Genoa ellen. A magyar középpályás végigjátszotta a mérkőzést.
Védetté válhatnak a rákos folyamat kiújulásával szemben a rosszindulatú daganatok miatt gyógyszerekkel kezelt betegek a terápia befejezése utáni speciális mozgásprogram segítségével, az immunsejtek aktivizálódása révén - vált ismertté a Testmozgás Integrativ Biológiája elnevezésű konferencia egyik nagy figyelmet keltő előadásából.
Magyarország, Dél-Korea és Horvátország vezeti a legpesszimistább országok listáját, amelyet a Nielsen piackutató cég állított össze a fogyasztói bizalmi index alapján az idei harmadik negyedéves időszakról - derül ki a Jutarnji list című napilap szombaton megjelent összeállításból.
Budapest – Bajnai Gordon (44) és stábja egy kétszobás, alig bútorozott irodában szervezi a napokban életre hívott mozgalmát. Az egykori miniszterelnök, aki több mint két év hallgatás után az október 23-i beszédével robbant be újra a közéletbe, exkluzív interjút adott a Vasárnapi Blikknek.
BUDAPEST – Döbbenetes változáson esett át Antal Tímea (19)! A Vasárnapi Blikk megszerzett néhány fényképet a tehetségről, amelyek egy évvel ezelőtt készültek: akkor még egy igazi vadóc nézett vissza a kamerába, fekete rövid hajjal, rockerként, valamint visszafogott néptáncoslányként.
Tragikus baleset történt vasárnap nem sokkal éjfél után Dunaegyházán, a Hajnóczy utcában: négy férfit gázolt el egy részeg sofőr – tudta meg a baon.hu.
Nagykanizsa — A fogorvostól rettegők legrosszabb rémálmát váltotta valóra a nagykanizsai H. József, aki úgy nyúlt bele mit sem sejtő páciensei szájába, hogy kontárkodásával több esetben csak tovább növelte kínjaikat.
Budapest — Bíróság elé áll Nacsa Olivér (33) bizonyos, a nyilvánosság előtt tett kijelentései miatt. A pert Bálint Antónia (43) exe, Földesi-Szabó László (55) indította becsületsértés miatt.
Budapest — Abszolút bajnok lett egy új fitneszsportban Berki Krisztián (32). A Fradi volt vezérigazgatója, aki néhány balhés ügyével is ismertté vált, mostanra úgy tűnik, megjavult, és életét a sportnak szenteli.
Puskával a kezében sétált az utcán egy ötvenhét éves férfi Zalaszentivánban. Egy szabadnapos rendőr vette észre a férfit, akit azonnal meg is állított és igazoltatta. Értesítette a szolgálatban levő kollégáit is, akik perceken belül megérkeztek és előállították az illetőt, aki a kihallgatásán azt mondta, hogy a 22-es kaliberű kispuskát, mely éles lőszerrel meg is volt töltve, gombázás közben…
Pár héten belül a harmadik megszorítócsomagot kell összeállítania a kormánynak, miután múlt pénteken kiderült: az Európai Bizottság kételkedik a két nappal korábban bejelentett 367 milliárd forintos pakk eredményességében.
Autóbusz és személyautó ütközött össze a 25-ös főúton Eger közelében szombaton, az autó vezetője a helyszínen életét vesztette – tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Elállt a beteg lány lélegzete, amikor négyévnyi rettegés után megint becsöngetett hozzá a végrehajtó. Felmutatta az igazolványát, és közölte: ajándékot hozott, kifizette a tartozásait, és nem fenyegeti többé.
Soha nem látott mértékben megnőtt az ifjúsági munkanélküliség Európa-szerte. Magyarország a legnehezebb helyzetűek között van a maga 28 százalékos mutatójával. Az Eurofound jelentése szerint a foglalkoztathatóság növelése érdekében maximalizálni kellene az oktatásba, képzésbe történő beruházásokat. A Hetek cikke.
Csak legyint az irigyeire, hidegen hagyják a gúnyolódó üzenetek, nem érdekli, mennyien nem szeretik, csak robog a célja felé Csobot Adél. Popsztár akar lenni, és úgy érzi, senki nem tudja megállítani.
A börtönből adott interjút minden idők legnagyobb képhamisítója, Wolfgang Beltracchi. Alkotásait megcsodálhatták a Metropolitanben, és csillagászati összegeket fizettek értük a világ legnagyobb aukciós házai által rendezett árveréseken.
Két ember a helyszínen életét vesztette, ketten megsérültek, amikor egy nagy sebességgel közlekedő terepjáró elgázolta őket, vasárnap hajnalban, a Bács-Kiskun megyei Dunaegyházán - értesült a HavariaPress.
Egervári Sándor kinevezése utáni első lépését Anglia felé tette meg, hogy Gera Zoltánt újra a válogatott soraiba kormányozza, és mielőbb ráadhassa a csapatkapitányi karszalagot. Gera Zoli ezt a tisztséget, feladatot a tőle megszokott elhivatottsággal tölti be. Két súlyos sérüléséből visszatérve első bajnokiján a Liverpoolnak bombagólt lőtt, majd a világbajnoki selejtezőn az észt és a török…
Angela Merkel német kancellár a pénzügyi szabályozás további szigorításának és az euróövezeti kooperáció erősítésének szükségességét hangsúlyozta heti videóüzenetében.
Janics Natasa ügye azzal, hogy a magyar szövetségtől bolgár versenyzési engedélyt kért, új fordulatot venne, ha elhinnénk, hogy tényleg bolgár akar lenni.
A kormány törekvése, hogy a magyarországi civil társadalom tovább erősödve néhány éven belül mintává váljon az Európai Unió más országai számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. Latorcai Csaba szerint egyes civil szervezetek kezdeményezései követendő példát jelenthetnek.
A tizenhét éves tini kihasználta, hogy a Voice mesterei háttal ülnek neki, ezért bátran elindult az énekversenyen. Egy hajszálon és pár hamis hangon múlt, hogy nem jutott tovább.
Több lány halála száradhat a nyárlőrinci É. József lelkén. A férfi eddig két támadást ismert el, ugyanakkor a rendőrség nem zárja ki, hogy sorozatgyilkossal van dolguk. A prostituáltak könnyű célpontot jelentenek.
Híres műértők 1. - A világ leggazdagabb emberei közül igen sokan válnak műgyűjtőkké, és ez a szenvedély a hazai hírességek sorát is megfertőzte már. Igaz, a gyűjtemények értékében nagyságrendi a különbség az előbbiek javára.
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő, New England Patriots tulajdonosa, Robert Kraft szerint London megérett egy saját csapatra.
Állandósulhat a régóta elhízott emberek kövérsége a diéta és a mozgás ellenére, mert szervezetük átprogramozza magát "túlsúlyos" üzemmódba - vélik amerikai kutatók állatkísérletek alapján.
Törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz szombaton a parlamentnek, hogy megteremtse Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét, amelyet állampapír-vásárlással kapcsolna össze a kormánypárti képviselőcsoport. Az előterjesztők az úgynevezett letelepedési államkötvénnyel is az állam finanszírozását segítenék.