2012. október 26. péntek

okt. 26
11:42
Rosszul sikerült műtét után hunyt el Lennox Lewis és Vlagyimir Klicsko edzője (Agroinform)
Meghalt Emanuel Steward amerikai ökölvívó és bokszedző, Hearns, Lewis és Klicsko korábbi trénere.
okt. 26
11:48
Erőteljes forintgyengülés péntek délelőtt (Infostart)
Erőteljesebben gyengül a forint, az eurót 282,12 forinton jegyezték pénteken késő délelőtt, a reggeli 280,01 forint és a csütörtök esti 279,66 forint után.
okt. 26
11:48
A tárca megérti, hogy Áder visszadobta a törvényt és buzgón javítja (Privátbankár)
A vidékfejlesztési miniszter kezdeményezésére még a héten elkészül a szükséges módosító javaslat a hulladéktörvényhez, amelyet az államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken.
okt. 26
11:54
Ringben konferál a Voice énekese (BorsOnline)
A Voice színpadán azok is megmérettetnek, akik már tapasztalattal rendelkeznek a zenei életben. Ilyen Perutek János, vagy ahogy a barátai nevezik, Peru is.
okt. 26
11:54
Együtt 2014 - Aláírták az együttműködési megállapodást (Alternatív Energia)
Együttműködési megállapodást írtak alá az Együtt 2014 választói mozgalom létrehozói pénteken Budapesten.
okt. 26
11:54
Újabb halálos áldozatai vannak az etnikai ellentéteknek Mianmarban (hirado.hu)
A legújabb erőszakhullám múlt hét végi kitörése óta már 112-en haltak meg, és kétezer házat gyújtottak fel.
okt. 26
11:54
A BP lemondott az új generációs etanolüzem megépítéséről (Portfolio)
A BP mégsem épít második generációs bioetanol-üzemet az Egyesült Államokban. A társaság menedzsmentje szerint ugyanis a részvényesi érdekeket jobban szolgáló beruházásokba fordíthatják a Floridába...
okt. 26
11:54
Jogerős: visszahelyeztek két bírónőt a tisztségébe Kaposváron (ATV)
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) fellebbezése ellenére jogerősen is visszahelyezte tisztségébe a Zalaegerszegi Törvényszék azt a két kaposvári bírót, akinek ügyét az országban elsőként tárgyalta másodfokú bíróság.
okt. 26
11:54
Kecskemét: a sereghajtóhoz látogat a lendületben lévő Horváth-csapat (Sport365)
A tabella utolsó helyen álló, három pontot gyűjtő BFC Siófok a nyolcadik KTE-Phoenix Mecano csapatát fogadja az OTP Bank Liga 12 fordulójában ma 16:30-kor.
okt. 26
11:56
Egyre több román szeretne külföldön élni (hirado.hu)
Tovább emelkedett Romániában azok számaránya, akik szívesebben élnének más európai országokban.
okt. 26
11:56
Videó: sárgát ért Agger "szemfüles" gólja (Sport365)
Daniel Agger gól szerzett az Anzsi ellen az Európa Ligában, a játékvezető viszont nem adta meg a találatot, hanem sárga lapot osztott ki a játékosnak. Vajon miért.
okt. 26
11:58
Jégkorong: helyt adtak a Csíkszereda fellebbezésének (Sport365)
A jégkorong MOL Liga végrehajtó bizottsága helyt adott a Csíkszereda fellebbezésének, így az erdélyi csapattól nem vonnak le pontokat.
okt. 26
12:00
Bajnaiék aláírták (Infostart)
Együttműködési megállapodást írtak alá az Együtt 2014 választói mozgalom létrehozói pénteken Budapesten.
okt. 26
12:00
App-pályázat a Transparencytől (Kreatív Online)
Korrupcióellenes alkalmazásokat várnak.
okt. 26
12:00
Mégsem vonnak le pontokat a Csíkszeredától (Agroinform)
A jégkorong MOL Liga végrehajtó bizottsága helyt adott a Csíkszereda fellebbezésének.
okt. 26
12:03
Új fotók Justin és Jessica Timberlake esküvőjéről! (Joy)
Megmutatjuk, milyen volt Jessica Biel menyasszonyi ruhája és megmutatjuk azokat a képeket is a lagziról, amik külföldi magazinokban és az interneten is megjelentek az ifjú házaspárról: Justin és Jessica Timberlake-ről!
okt. 26
12:12
Ha finomat szeretne: harcsapaprikás túrós csuszával (BorsOnline)
Finom és egészséges, ráadásul igen változatosan lehet elkészíteni a különböző halfajtákat. Egy igazi klasszikus receptet olvashatnak.
okt. 26
12:12
Lázár meglátogatta az elhunyt nő családját (Blikk)
Lázár János péntek reggel találkozott az M5-ös autópályán történt tragikus balesetben elhunyt nő családjával és mély részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.
okt. 26
12:12
Zöldségfasírt tzatzikivel (Éva Magazin)
Vendégeld meg vega barátaidat! Például ezzel a finom vega fasírttal. Elkészítési idő: 1,5 óra Sütési idő: 10 perc. Hozzávalók (4 személyre): fél kiló konzerv bab • 1 nagy répa • 15 deka cukkini • 1 nagy vöröshagyma • 2 gerezd fokhagyma • 10 evőkanál zsemlemorzsa • só • bors • 1 egész tojás • 1 tojássárgája • olívaolaj A tzatzikihez (4 személyre): fél liter natúr joghurt • egy kábé 20 centis…
okt. 26
12:12
Dél-Korea elhalasztotta műholdkilövési kísérletét (hirado.hu)
A kilövést azért halasztották el, mert héliumszivárgást észleltek a rakéta első fokozatában.
okt. 26
12:12
Meddig eshetnek még a magyar részvények? (Portfolio)
2012. október 29-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a magyar és régiós részvénypiacok kilátásairól. Mikor...
okt. 26
12:12
Mit várhatsz a biztosítódtól? Csökken-e a kötelező? (Pénzcentrum)
Idén sem számíthatunk jelentősebb áttörésre a kötelező kampányban. A 2011-es adathoz képest legfeljebb néhány százalékkal csökken az átlagdíj. Kevesebben fognak a váltás mellett dönteni, idén többen lesznek hűségesek a biztosítójukhoz, a kedvező kiegészítő termékeknek köszönhetően nőhet az újrakötők száma - írja a PBA Biztosítási Alkusz előrejelzésében. A Kotelezo.hu portál szerint sem lehet idén…
okt. 26
12:12
Halálos baleset: Lázár János találkozott az áldozat családjával (ATV)
Lázár János péntek reggel találkozott az M5-ös autópályán szerdán történt tragikus balesetben elhunyt nő családjával és mély részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.
okt. 26
12:14
Vacog az egercsehi iskola (hirado.hu)
Az önkormányzat képtelen fizetni a számlát, a szolgáltató lekapcsolta a fűtést.
okt. 26
12:14
Egyesül a cseh és a szlovák UniCredit (Portfolio)
Takarékossági megfontolásból egyesül az olasz UniCredit csehországi és szlovákiai érdekeltsége.A prágai Lidové noviny című lap pénteki beszámolója szerint a közös céget Prágából irányítják majd. A...
okt. 26
12:16
Ilyen sok állástalan még nem volt Spanyolországban (hirado.hu)
Rekordszintű, 25,02 százalékos volt a munkanélküliség az idei harmadik negyedévben.
okt. 26
12:18
Vaníliás szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 6 tojás 30 dkg porcukor 18 dkg liszt 6 evőkanál meleg víz 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna A krémhez: 2 csomag vaníliás pudingpor 1 csomag vaníliás cukor 5 dl tej 25 dkg margarin 20 dkg porcukor A tetejére: tortadara
okt. 26
12:18
Amire még soha nem volt példa Franciaországban (Infostart)
A szocialista francia kormányzat az elmúlt napokban egyértelműen jelezte, hogy a demokrata párti Barack Obama újraválasztását tartaná szerencsésnek az amerikai elnökválasztáson a konzervatív Mitt Romney ellenében. Az Európában szokatlannak számító állásfoglalásra még soha nem volt példa Franciaországban.
okt. 26
12:18
Eltitkolta jövedelmét egy spiritiszta tévéműsor vezetője (hirado.hu)
Nem volt ideje könyvelőt fogadni - magyarázkodott a csakrahangoló.
okt. 26
12:18
Egyre több román állampolgár szeretne külföldön élni (Kripto Akadémia)
Tovább emelkedett az elmúlt két évben azon román állampolgárok aránya, akik szívesebben élnének más európai országokban - állapította meg az IRES közvélemény-kutató intézet felmérése, amelynek eredményét pénteken ismertette a Jurnalul National című napilap.
okt. 26
12:18
Red Bull-fölény a második indiai edzésen (F1világ)
Sebastian Vettel vezetésével a Red Bull versenyzői zárták az élen a Forma-1-es Indiai Nagydíj második szabadedzését. Az energiaital-gyárosokat a ferraris Fernando Alonso követte a harmadik helyen. Tovább »
okt. 26
12:18
Csökkent az Ericsson bevétele és eredménye (ProfitLine)
Csökkent az Ericsson bevétele és eredménye az idei harmadik negyedévben, az értékesítés 2 százalékkal, 54,6 milliárd svéd koronára mérséklődött, a nettó eredmény pedig 42 százalékkal, 2,2 milliárd svéd koronára esett az előző év azonos időszakához képest.
okt. 26
12:18
A jamaicai bobcsapat nyomában - sztáratléták tolják az amerikai "szekeret" (Agroinform)
A fedettpályás világbajnok Lolo Jones és az olimpiai aranyérmes Tianna Madison is bekerült az USA női bobválogatottjába.
okt. 26
12:20
Almás-marcipánkrémes pite (Mindmegette)
Hozzávalók egy közepes méretű gáztepsihez: A tésztához: 35 dkg finomliszt 18 dkg hideg vaj 10 dkg porcukor 1 db közepes méretű egész tojás 2 teáskanál főzőtejszín 1 csipet só A töltelékhez: 75 dkg alma 15 dkg nyers marcipánmassza 10 dkg kristálycukor A dekorációhoz: kevés színes cukormáz
okt. 26
12:20
Kovács Árpád: Az irány jó, korrekció még jöhet (hirado.hu)
A Költségvetési Tanács elnöke rokonszenvesnek tartja azt a kormányzati magatartást, amely addig farag, amíg a jó számig nem jutunk.
okt. 26
12:20
Megroggyant a forint az IMF-szakítás hírére (ProfitLine)
Erőteljesebben gyengül tovább a forint délelőtt, az eurót 282,12 forinton jegyezték pénteken délben, a reggeli 280,01 forint és a csütörtök esti 279,66 forint után.
okt. 26
12:21
Új egészségügyi központot adtak át Debrecenben (WebBeteg)
Több orvosi és védőnői körzet rendelőjének és egy kisebb labornak ad otthont a Debrecenben csütörtökön átadott, 87 millió forintból kialakított új egészségügyi központ.
okt. 26
12:22
Betyáros rakott krumpli (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 15 dkg lángolt kolbász 2-3 nagyobb főtt krumpli 5 dkg gépsonka 1 kicsi sárga húsú paprika 1 kicsi fej vöröshagyma 1 nagyobb paradicsom só bors oregánó pizzafűszer (igény szerint) 2 dl tejföl 1 egész tojás 5 dkg reszelt sajt
okt. 26
12:24
Majdnem felére csökkent az Ericsson eredménye (Privátbankár)
A tavalyihoz képest 1,6 milliárd svéd koronával kevesebb a cég nettó eredménye az idei harmadik negyedévben. Az értékesítés összességében 2 százalékkal csökkent, a Hálózatok üzletág visszaesett, a Globális szolgáltatások viszont növekedett.
okt. 26
12:24
Tejespite III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db tojás 1 dl tej 2 dl habtejszín csipet só 1 dkg vaníliás cukor 8 dkg kristálycukor 5 dkg vaj felolvasztva 15 dkg liszt vaj és porcukor a formához gyümölcs (ízlés szerint)
okt. 26
12:26
Kétmilliárdos reptérfejlesztés Győr mellett: a zsebébe nyúl az Audi (Privátbankár)
Csaknem kétmilliárd forintból fejleszthetik a Győrhöz közeli Pér repülőterét; a költségek legnagyobb részét az Audi-gyár állja, így komoly tulajdonrészt szerezhetnek az üzemeltető társaságban.
okt. 26
12:27
Kicsinálják Armstrongot, Vettel a szabadedzések királya - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
okt. 26
12:29
Labdarúgó NB I: először egymás ellen az Egri FC és a Lombard-Pápa (Sport365)
Először játszik egymással az NB I-ben Eger és Pápa csapata, melyek ma 19 órakor lépnek pályára Debrecenben az OTP Bank Liga tizenkettedik fordulójában.
okt. 26
12:30
Egy oroszlán mentette meg az életét! (Blikk)
Egy oroszlánkölyök harapásának köszönheti az életét egy 30 éves nő – így derült ki ugyanis, hogy rákos daganat fejlődik benne, amelyet a támadásnak köszönhetően még idejében észrevett.
okt. 26
12:30
Férjhez megy a király legkisebb lánya (hirado.hu)
Ez a jegyesség talán kitart az esküvőig!
okt. 26
12:30
Nem tudnak korrigálni a régiós piacok (Portfolio)
Nem tudott talpra állni a hazai piac, a BUX a negatív tartományban várja a délutáni kereskedést. Az alapvetően kedvezőtlen tőkepiaci hangulatot egy magyar specifikus hír is fokozza, ugyanis...
okt. 26
12:32
Hende: Civil teherszállítók is használhatják a pápai repülőteret (hirado.hu)
Közúti és vasúti fejlesztésekről is beszélt a honvédelmi miniszter Vas megyében.
okt. 26
12:34
Megkezdődött a sátán megkövezése a háddzson (hirado.hu)
A muzulmán zarándokok "Allah akbar" kiáltásokkal, a szaúdi hatóságok által meghatározott szigorú rendben közelítik meg a sátánt jelképező kőoszlopokat a szaúd-arábiai Mekka melletti Mína-völgyben.
okt. 26
12:36
Új statisztikai modell a Gfk-tól (Kreatív Online)
Segíthet az ügyfelek márkamenedzsmentjében.
okt. 26
12:36
Nem lehetnek kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen (Metropol)
A határozattervezet annak ellenére nem kapta meg a szükséges szavazatszámot, hogy a városi tanácsban az RMDSZ és az USL többséget alkot.

Keresés