A Kalifornia államban található San Joséban rendezték meg a péntek esti SmackDown 686. adását, amelyben visszatért Randy Orton, aki megtámadta Alberto Del Riót.
Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből egérkísérletekben, a módszer a későbbiekben lehetővé teheti a pajzsmirigyhormon hiányában szenvedő páciensek kezelését - számoltak be eredményükről belga kutatók a Nature tudományos folyóiratban.
Budapest – Egy éve panaszkodott a Vasárnapi Blikkben Gregor Bernadettet (40): „én sem leszek fiatalabb, már a rendezők sem a csábító nő, hanem a megcsalt feleség szerepét osztják rám."
Tiszalök - Hamarosan megkapja - feltehetőleg az elutasító választ - Damu Roland (39) arra a kérvényre, amit nemrég adott be a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP). Ebben azt kérte: helyezzék át budapesti fegyintézetbe.
Budapest - Rózsa Gyuri 12 évvel Éva halála után sem képes elengedni a feleségét. Igaz, mások sem feledik őt: vasárnap rendezik a Körcsarnokban a 10. Kanyó Éva Emlékversenyt, ahová a világ minden tájáról érkeznek tornászok, valamint híres olimpiai és világbajnokok, hogy együtt emlékezzenek a fiatalon elhunyt tornásznőre.
A kormányszóvivő szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a kormány a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program bejelentése mellett is az infláció alakulásának őszi felülvizsgálata alapján döntött a nyugdíjak emeléséről azok reálértékének megőrzése érdekében.
Paks – Elmondhatatlanul hiányoznak testvérei Morgen Frigyesnek (30), de az elszenvedett borzalmas tragédiák után is hatalmas a lelkiereje. Az Atomerőmű kosárcsapatának erőnléti edzője négy évvel ezelőtt autóbalesetben elveszítette hugát, Fruzsinát (†20), szerda este pedig két héttel sikeres szívműtétje után váratlanul elhunyt öccse, Ferdinánd (†21), aki az Atomerőmű tehetséges kosara…
Budapest - Zámbó Krisztián (33) lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy szeretne kilépni édesapja, a tragikus sorsú Jimmy (†42) árnyékából. A nagy lehetőség most jött el számára, most, amikor elkezdődtek az X-Faktor élő show-i. Egy biztos: az ifjabbik Zámbóról már most többet beszélnek, mint bármelyik másik versenyzőről.
Budapest – Titokban újra elvette harmadik feleségét Komár László (67)! Krisztinával (59) harmincegy évvel ezelőtt találkoztak egymással, összeházasodtak, majd elváltak, de most újra izzik köztük a szenvedély. A felmelegített házasságról csak a tanúk tudtak – legalábbis eddig.
A népszerű zenész többször volt nős, s mindegyik párjára jó szívvel emlékszik vissza. Mi több, azt tervezi, hogy egy szép napon együtt laknak majd valamennyien.
Hét ember meghalt, kettő pedig megsérült abban a közúti balesetben, amely Lippa közelében, a Dévát Araddal összekötő, a magyar határ felé vezető országúton történt szombat este.
Felesége és kisfiai várták haza a hummeres Thomas B.-t, aki terepjárójával szándékosan halálra gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt. A férfi szerettei jobb, ha felkészülnek: élete végéig rács mögött maradhat.
A HI-LEX Hungary Kft. az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásán 128 millió forint uniós támogatást nyert az 558 millió forintot meghaladó összköltségvetésű beruházásához.
Ha gyenge a középosztály, könnyebb a hatalomgyakorlás. Ezért van kádári retorika és horthysta államépítés. És mivel van egy mindezt jól tűrő, masszív társadalmi réteg is, hosszú évtizedekre beleragadhatunk a pangásba. A Hetek interjúja Mellár Tamás közgazdászprofesszorral.
Néhány hete egy közös munkát követően hívta félre Szurdi Miklóst, és közölte vele: kiszáll az Aidából. Oláh Ibolya azt mondja, belefásult a darabba, a színpadról azonban nem mondana le.
Szabó Dávid, az X-Faktor ügyeletes szépfiúja pillanatok alatt a lányok kedvence lett. Nem csoda, hiszen a vérében van a romantika. A Bors megtalálta Dávid szerelmét.
Akár legutóbbi aragóniai futamon, a Japán Nagydíjon is Jorge Lorenzo indulhat az első rajtkockából. Kövesd nálunk a verseny eseményeit, kezdés 7 órakor.
A jelek szerint hatalmas sikerrel rajtolt el a The Voice a TV2 képernyőjén, az élő műsorra vágyóknak azonban még hónapokig várniuk kell majd a lehetőségre.
Most, hogy két tudós az őssejtkutatásért Nobel-díjat kapott, sokan gondolják: a bénák járni, a vakok látni fognak, a daganatos betegek újjászületnek, mert az őssejtterápia mindent megold.
Hiába szerezte meg a Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber az első rajtkockát, az istállónál jobban örültek volna Sebastian Vettel sikerének. Ezzel együtt ígérik, nem lesz csapatutasítás.
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára elmondta: a Magyary Egyszerűsítési Program változásainak köszönhetően csökken az ügyintézési idő és a dokumentáció mennyisége is.
A magyar munkaerőpiacról csaknem 150 ezer jól képzett, diplomás szakember hiányzik majd 2020-ban; míg a gyártás területén túlkínálat lesz jelentkezőkből, az üzleti szolgáltatásoknál és az...
A Skorpió napja zaklatottan indul, a Nyilas baráti kapcsolatai szakítópróba előtt állnak. A Bak hagyja holnapra a döntést, a Vízöntő reális kihívást keressen.
Vasárnap megkezdi a BL szereplést az FTC-Rail Cargo Hungaria. A sorozatróla zöld-fehérek kétszeres BL-győztes jobbszélsőjét, Kovacsicz Mónikát kérdezte a fradi.hu.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kiborult Hien. Feltörték ugyanis az énekesnő internetes youtube profilját és kitörölték legújabb klipjét, a Who Matterst, amire egy hónap alatt több százezres kattintást kapott.
Az E.ON Földgáz Storage négy jelenlegi tárolója - a zsanai, a pusztaedericsi, a hajdúszoboszlói és a kardoskúti - összesen 4,2 milliárd köbméter gáz tárolására alkalmas.
A devizahitelekkel már megismerkedettünk, de most itt a devizakötvény, amit leginkább a lakosság számára bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az euró magyar kötvényeket heteken belül megvásárolhatjuk és három éves futamidejük alatt igen vonzó, az eurózóna inflációját 2,5 százalékkal meghaladó kamatot fizetnek (jelenleg körülbelül 5,5 százalék). Vannak viszont kockázatok is,a kifizetés…
Gyakorlatozás közben összeütközött egymással az amerikai haditengerészet egyik cirkálója és egy atommeghajtású tengeralattjárója az Egyesült Államok keleti partjainál. Az atomreaktorban nem keletkeztek károk.