2012. október 16. kedd

okt. 16
0:12
Olvasnivaló: A különleges fehér tea (Mindmegette)
A fekete tea uralma ugyan még mindig tart, de az egészségtudatos vásárolók zöme már jó ideje inkább zöld teát iszik, sőt aki már hallott a fehér teáról, az előszeretettel fogyasztja azt. A fehér tea sokunk számára azonban még szinte teljességgel ismeretlen.
okt. 16
0:12
Török recept - svéd hozzávalókkal (Agroinform)
Juhász és Dzsudzsák tavaly nem játszhatott a svédek ellen, de nélkülük is nyertünk. Miért ne sikerülhetne most is?
okt. 16
0:21
SOK(K)HATÁS (Alternatív Energia)
Aki nincs velünk, az ellenünk van - mondta Rákosi. Aki nincs ellenünk, az velünk van - mondta Kádár. Aki nincs velünk, az nincs - ez Orbán credója.
okt. 16
0:42
Amerikai válságkezelés - elcsalták a pénzeket? (ProfitLine)
Hűtlen kezelés vagy csalás gyanújával csaknem kétezer ügyben folyik nyomozás az amerikai szövetségi hatóságok által a pénzügyi válság idején kiosztott kormányzati mentőcsomagok felhasználásának ügyében - közölte a The Washington Guardian oknyomozó portál.
okt. 16
1:06
A WWE tervezi a CM Punk – Stone Cold mérkőzést!? (Sport365)
A WWE tervei szerint a jövő évi WrestleManián CM Punk összecsaphat Stone Cold Steve Austinnal, amely az évezred egyik legnagyobb viszálya lehet.
okt. 16
2:54
Románia korlátozná a külföldi állampolgárok termőföldvásárlását (Blikk)
okt. 16
3:30
Létrejött az első kínai-amerikai egyetem Sanghajban (Blikk)
okt. 16
3:42
Égető jellegű lábfájdalom gyötri? - Hová fordulhat? (WebBeteg)
Ha állandó alsóvégtagi fájdalma van, annak jellegéből, valamint kisugárzásából adódóan lehet következtetni az okokra.
okt. 16
4:51
Gyilkos apával együtt ápolják a rendőrgázolót (Blikk)
Tököl — Az abonyi gyerekgyilkost, a kislányát kivégző H. T. Mihályt (43) és a rendőrgázoló Thomas B.-t (34) egy helyen kezelik – tudta meg a Blikk.
okt. 16
5:00
Félmilliárdba kerül a fejesek parkolója (Blikk)
Budapest — Egyenként százezer forintba kerül egy állami vezető parkolóhelye havonta!
okt. 16
5:06
Nem kell félnünk a kéményseprőtől (ProfitLine)
A Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke szerint nem ugrik meg a kéményseprés jelenlegi néhány ezer forintos díja a jövőre életbe lépő jogszabályváltozással.
okt. 16
5:09
Hat év múlva hazavár a Fidesz (Alternatív Energia)
A szükségesnél százötvenezer diplomással kevesebb, alap-, és középfokú végzettségűből pedig félmillióval több fiatal él majd Magyarországon 2020-ban egy osztrák piackutató intézet felmérése szerint, vagyis a kormány oktatási víziói totális kudarcba fulladhatnak. Orbán Viktor kormányfő már nem is marasztalná a fiatalokat, szerinte a külföldre távozó diplomások hazatérésére egyetlen garancia van: a…
okt. 16
5:09
Terhesen lépett fel az énekesnő (ATV)
Immáron a színpadon is büszkén mutogatja pocakját Shakira, Bakuban először lépett fel születendő gyeremkével kettesben.
okt. 16
5:11
Követhetetlen egyéni számlák (Alternatív Energia)
Nem érti Korózs Lajos, hogy miről beszél a kormány, hiszen néhány hét múlva már nem lesz Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), a szervezet éppen felszámolás alatt áll, már a bútorok elszállítását is megkezdték. Így reagált az MSZP szakpolitikusa arra, hogy egy kormányrendelet-tervezet szerint január elsejével az ONYF igazgatási szervét, a Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai…
okt. 16
5:27
12 év börtönt is kaphatnak Győzikéék (Blikk)
Salgótarján – Gáspár Győző (38) magáncirkuszával kezdődött a tegnapi tárgyalás. A showman ugyanis az újságírók, fotósok előtt becsapta a tárgyalóterem ajtaját.
okt. 16
5:27
Tiltakozó aláírásgyűjtést indítanak (Alternatív Energia)
Aláírásgyűjtést kezdeményez az MSZP; többek között a regisztrációhoz kötött választójog, a földbérleti pályázatokon tapasztalt visszásságok és az egészségügyet is érintő forráskivonás miatt döntöttek az akció mellett.
okt. 16
5:27
Két hosszú hétvége is jön: most érdemes elutazni! (Pénzcentrum)
Két hosszú hétvége is előttünk áll a következő hetekben: október 23-a után november elsején sem dolgozunk, így - a pihenőnapokkal együtt- négy-négy napot tölt(het)ünk munkahelyünktől távol. Az ilyen alkalmak hagyományosan felpörgetik a magyar szállodák forgalmát, igaz, az sem túl jó, ha túl közel vannak egymáshoz. A hétvégén 20-22 fokos csúcshőmérsékletre is számíthatunk, eső sem várható, így…
okt. 16
5:27
A szegényekről vitáztak: kamerák előtt aludt el a bizottságban (ATV)
A Szociális Unió javaslatát, hogy a természetes személyek részesüljenek hatékonyabb csődvédelemben, az alkotmányügyi bizottság kormánypárti tartózkodó-szavazatokkal nem engedte a plenáris ülés elé. Pedig Szili Katalin több millió rászorultról és veszélyeztetettről beszélt. Állítása szerint közel másfél millióan élnek kevesebb, mint 62 ezer forintból. A koalíciós képviselők viszont azzal érveltek,…
okt. 16
5:29
Párja tartotta a lelket Kvaka Andiban (Blikk)
BUDAPEST - Nagyon nehezen élte meg Kvaka Andrea (22), hogy Fehér Zoltán (25) ellenében szombaton, a tizenkét döntős közül elsőként távoznia kellett az X-Faktor élő show-jából.
okt. 16
5:29
Senki se vállalná a busztendert (Alternatív Energia)
Hiába igyekezett mindenki másra hárítani a döntést a jogi és pénzügyi aggályok miatt egyre vállalhatatlanabb busztenderről, azt nem lehet tovább halogatni. Az esélyes VT-Transman Kft.-nek mintegy 80 milliárdos üzletet jelentő ügyletben a pályázatot kiíró BKV és BKK a döntést Tarlós Istvánhoz "passzolta", ő a fővárosi közgyűléshez, a testület pedig vissza a két fővárosi céghez. Utóbbiak ma…
okt. 16
5:31
Katasztrófa az első fejezet Claudia könyvében (Blikk)
Budapest — Liptai Claudia (39) ért a meglepő fordulatokhoz. A TV2 sztárja, akinek csütörtökön a Libri gondozásában megjelenik első könyve, Az álomnő, izgalmas jelenettel indít.
okt. 16
5:31
Félmilliós engedmény a Fidesznek (Alternatív Energia)
Havi nettó 85 ezer, összesen mintegy félmillió forint kedvezményt kért és kapott a Fidesz a VII. kerülettől helyi pártirodája bérleti díjára.
okt. 16
5:33
Egyszer kell elmenni mindenkinek feliratkozni (Alternatív Energia)
Mégsem regisztrálhatnak levélben a magyarországi lakhellyel rendelkezők, a választásokra kizárólag személyesen vagy elektronikus formában lehet feliratkozni a voksolás előtt 15 nappal. Az erről szóló - az alaptörvény módosításához beadott - módosító javaslatot tegnap 264 igen szavazattal, 85 nem ellenében, név szerinti szavazással fogadta el a Ház.
okt. 16
5:36
Főzsarunál találtak bizonyítékot Portik ellen (Blikk)
A volt főrendőrt ki sem hallgatták, két másik tanú azonban Portikra vallott
okt. 16
5:36
Vállalkozói adók összehasonlítása 2013 - használati útmutató (Adózóna)
2012-ben már létező eva és társasági adó mellé beterjesztették T/7954-es számon a kisadózó vállalkozásoknak szóló és a kisvállalati adót is. A kalkulátorban 4 egymás melletti oszlopban összehasonlítjuk az egyes adózási fajtáknál fizetendő adókat, költségeket. Természetesen a kalkulátor csak egy közelítő számítást végez, hogy el tudjuk dönteni, melyik adózási módot célszerű alkalmazni egy adott…
okt. 16
5:45
Péniszgolyót akartak Stohlba ültetni (Blikk)
Budapest - Bucit talán ismertsége, de főként vidám természete miatt könnyen befogadták a nehézfiúk.
okt. 16
5:45
Minden árut megnéz a vámos (Alternatív Energia)
Semmilyen fogyasztóvédelmi segítségre nem számíthatnak azok, akik tudtukon kívül hamis terméket vásároltak elektronikus úton egy nem európai uniós országból. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanis minden hamisítványt lefoglal, így aki előre fizetett, elveszíti a pénzét. Az unión kívülről érkező csomagokat a NAV átvizsgálja, s bizonyos értékhatár felett vámot állapít meg, melynek összegéről a postás…
okt. 16
5:54
Örömében százezer euró borravalót adott (Infostart)
Egy férfi 1,6 millió eurót nyert egy hollandiai kaszinóban, majd örömében 100 ezer euró borravalót adott a személyzetnek.
okt. 16
5:54
Amerikai tudósoké a közgazdasági Nobel-díj (Kripto Akadémia)
Alvin E. Roth és Lloyd S. Shapley kapta a 2012-es közgazdasági Nobel-díjat - jelentették be hétfőn Stockholmban.
okt. 16
5:56
Ugrok hozzád, kicsi Föld! (Kripto Akadémia)
Több rekordot is megdöntött Felix Baumgartner osztrák bázisugró. Vasárnapi mutatványa volt a legmagasabbról végrehajtott ugrás, emellett ballonnal ilyen magasra még nem jutott ember, és szabadesés során átlépte a hangsebességet is. Nem sikerült viszont túlszárnyalnia a szabadesés 4 és fél perces rekordját, melyet a mostani csúcstartó 1960-ban állított fel.
okt. 16
6:03
NFL: Manning a sírból hozta vissza a Denvert (Sport365)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) hatodik játékhetének hétfő esti rangadóján a Denver Broncos 24 pontos hátrányból állt fel a Chargers otthonában.
okt. 16
6:12
A földtörvény lesz a téma a parlamentben (Infostart)
Kedden kezdődik a földtörvény általános vitája a parlamentben. A vidékfejlesztési miniszter a tervezet szövegezőivel és a miniszterelnökséget vezető államtitkárral egyeztetett.
okt. 16
6:12
Törökországot háborúba sodorhatják (Kripto Akadémia)
Egyre aggasztóbb a szíriai konfliktus. A 18 hónapja tartó polgárháborúban már legalább 30 ezren haltak meg. Ám félő, hogy a harcok más országokra is átterjednek. Szíria és Törökország között szinte mindennaposakká váltak a lövöldözések. Az ankarai kormány parlamenti felhatalmazást is kapott a kemény válaszadásra.
okt. 16
6:12
Soros: valós veszély az EU felbomlása (ProfitLine)
Az Európai Uniót tartós recesszióba taszító "rémálomnak" nevezte Soros György az euróválságot az amerikai vállalatgazdasági szervezet, a National Association for Business Economics üzleti ebédjén tartott beszédében.
okt. 16
6:14
Merkel kiállt oktatási minisztere mellett (Kripto Akadémia)
Teljes bizalmáról biztosította Angela Merkel kancellár Anette Schavan német oktatási minisztert, akit azzal vádolnak, hogy plagizálta doktori disszertációjának több részét.
okt. 16
6:16
Djukanovic megint nyert (Kripto Akadémia)
Az Európai Montenegróért párszövetség nyerte meg a Crna Gorában vasárnap megrendezett parlamenti választást, amely a 81 parlamenti helyből 39-et szerzett meg. Így Milo Djukanovic szövetsége azokkal a kisebbségiekkel alakíthat kormányt, amelyek eddig is a koalíció tagjai voltak. Összesen 44 mandátumuk lesz.
okt. 16
6:21
Clinton: Én vagyok a felelős (hirado.hu)
Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy ő a felelős a kelet-líbiai Bengáziban működő amerikai konzulátus biztonsági helyzetéért.
okt. 16
6:23
A hercegné magánnyomozást folytat: áruló van mellette (hirado.hu)
A hercegnét mélyen lesújtja, hogy valaki a legszűkebb környezetéből áruló.
okt. 16
6:25
Magyar Hírlap: Idén nem tárgyalják a Sukoró-ügyet (hirado.hu)
Megérkezett Szolnokra a Sukoró-ügy vádirata.
okt. 16
6:27
Bréking: letölthető a nem hivatalos 4.2 Gmail (hirado.hu)
Kötelezően azzal kezdődik minden ilyen cikk, hogy előbb végezzünk teljes rendszermentést és saját felelősségre és nem vállalunk garanciát és így tovább.
okt. 16
6:29
Magyar Nemzet: nincs még időpont az IMF/EU-tárgyalásokhoz (hirado.hu)
A kormány által várt "áttörés" nem történt meg, a várakozások ellenére nem véglegesítették a tárgyalások további menetrendjét.
okt. 16
6:30
Népszavazás dönthet a skót függetlenségről (Infostart)
Edinburgh-ban arról írt alá egyezményt David Cameron brit miniszterelnök és Alex Salmond, Skócia főminisztere, hogy 2014 őszén népszavazás lesz a skót függetlenség kérdéséről. Erre a legújabb formula szerint csak nemmel vagy igennel lehet majd válaszolni. Az eredeti elképzelés értelmében azt is véleményezhették volna a szavazók, hogy ha nem kívánnak teljes elszakadást az Egyesült Királyságtól,…
okt. 16
6:39
Zámbó Krisztián mehet az X-Faktorból (BorsOnline)
Az énekes annyira csalódott volt szombati produkciója után, hogy kijelentette: ha nem tud helytállni, kiszáll az X-Faktorból. Az RTL Klub nem kényszerítheti maradásra a versenyzőt.
okt. 16
6:39
Ekho a gyakorlatban: mértéke, bevallása, ellátások (Adózóna)
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat összefoglaló cikkünk második részében az ekho alapjával, mértékével, a biztosított ellátásokkal foglalkozunk.
okt. 16
6:39
Művészeti szervezetek tiltakoznak a zárolás miatt (hirado.hu)
A kormány 900 millió forintot zárolt a Nemzeti Kulturális Alap idei költségvetéséből. A tiltakozók szerint ez súlyos veszélyeket rejt.
okt. 16
6:39
A vagyonos ügyfelekre vadásznak a bankok (Portfolio)
Komoly változások történtek az utóbbi években a megtakarítási piacon, elég csak a nyugdíjpénztári államosításra, a végtörlesztésre és az árfolyamrögzítésre gondolni. A válság miatt a lakosság...
okt. 16
6:39
Vörösiszap-per: kivédhetetlen volt a katasztrófa a Mal-vezető szerint (ATV)
Előre nem látható, elháríthatatlan és kivédhetetlen volt a vörösiszap-katasztrófa - ezt mondta a Mal Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper mai tárgyalásán. A Veszprémi Törvényszék szeptember végén kezdte meg a tárgyalássorozatot, melyben 15 embert vádolnak azzal, hogy mulasztásuk közrejátszott abban, hogy a tragédia 2010. október 4-én…
okt. 16
6:41
Lépoldné nélkül nem megy? (BorsOnline)
Miközben a rendőrség feljelentette a Tánczos Gábor ártatlansága mellett kiálló dr. Lépold Józsefné írásszakértőt, az elmúlt hetekben is több bűnügy megoldásához kérték a segítségét a nyomozók.
okt. 16
6:41
Soros: Az unió felbomlása valós veszély (hirado.hu)
Az Európai Uniót tartós recesszióba taszító "rémálomnak" nevezte Soros György az euróválságot a National Association for Business Economics üzleti ebédjén.
okt. 16
6:45
Energiafordulat - fájóan sokba kerülhet a németeknek (ProfitLine)
Tapssal temették el a németek az atomenergiát a fukusimai erőműbaleset után, de alig 18 hónappal az energiaváltás után kijózanító számlát kaptak az átállásról.

Keresés